A vasárnapról: az egyházi tradícióban a húsvét utáni harmadik vasárnap. Nevét az ilyenkor szokásosan énekelt 66. Zsoltár első sorától kapta: Jubilate Deo omnis terra! A vasárnap propriumaként általában az új teremtés témáját jelölik. Csak ez az új teremtés tud Isten előtt jubilálni. A 2Kor 5,17-ben megfogalmazott „unio mistica cum Christo” jelenti ezt az új teremtést. „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az.” Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy mit jelent Krisztusban lenni, a szőlőtőről és szőlővesszőről szóló krisztusi tanításhoz (Jn 15) kell fordulnunk. Az új teremtés azonban a teremtést is előfeltételezi. A jónak terem-tett világ a teremtő Isten jubileuma (az értelmező szótárban örvendetes esemény) volt. A bűn megrontotta a teremtett világ és ember Teremtőjének örvendező (jubiláló) harmóniáját. Krisztusban megtörtént a helyreállítás. Ez a nagypénteki-húsvéti eseményeknek a gyümöl-cse. A hívő ember a „már új teremtés” és „még nem új ég és új föld” (2Pét 3,13) dialektikus kettősségében és feszültségében él. Ez az eszkatologikus látás, mennyei perspektíva teszi lehetségessé a „mindenek ellenére, mégis” örvendező életet. Ebben az öröméneket generáló (teremtő) feszültségben fogant a 2Kor 4,16−18 is, a maga közvetlen szövegkörnyezetével.
Fehérvasárnap (latinulDominica in albis, az ünnepi introitus alapján: quasi modo-vasárnap, a magyar néphagyományban: mátkálóvasárnap, komálóvasárnap) húsvét utáni, vagyis húsvét nyolcadát (a fehérhetet) záró vasárnap. Nevét onnan kapta, hogy a nagyszombatonkereszteltkatekumenek ezen a napon vehették le a fehér ruhát, amelyet egy héten át viseltek.
A nap neve a keleti katolikus egyházaknáltamásvasárnap, szakrális tartalma a halottakról való megemlékezés, a „halottak húsvétja” volt.
Népszokások, néphagyomány
Amikor a felnőttkeresztség helyett az újszülettek megkeresztelése terjedt el, Magyarországon szokásba jött, hogy ezen a napon választották ki a következő gyermek számára a keresztszülőt (komát), és ezt komatál küldésével fejezték ki, ami lehetett jelképes (pl. piros tojás, gyümölcsök), vagy akár az ünnepi asztalról vett igazi bőségtál is.
A komálás változataként alakult ki egyes vidékeken a mátkálás, ami a fiatal lányok szertartásos barátságkötése volt, amit hímes tojások vagy mátkatál cseréjével pecsételtek meg. Az ajándékot a legtöbb helyen nem személyesen adták át, hanem fehérbe öltözött kisebb lányokkal küldték, akik a kiszemelt mátkához belépve így szóltak: „N. N. tiszteli, ha megmátkálná a tojást!” A szoros kapcsolat legalább férjhezmenetelig tartott, de akár egész életre szólhatott, különösen, ha később keresztkomák (egymás gyermekeinak keresztanyjai) is lettek. A mátkálás után a lányok egymást kegyelmezik, azaz magázták és mátka-, vagy komaasszonynak szólították.
Komatálat kaptam, Föl is aranyoztam. Koma küldi komának, Koma váltsa magának! (Komázó mondóka Somogyból)
Mátka, mátka, mátkázzunk, Hónap délre komázzunk. Ha éljünk, ha haljunk, Mindig mátkák maradjunk. (Mátkázó versike Ormánságból)
A fehérvasárnap népies neve a népszokások miatt mátkálóvasárnap, vagy komálóvasárnap. Hahóton a neve mátkavasárnap, az Ormánságbanmátkázóvasárnap, a csángóknálmátkaváltó vasárnap.
Némely vidéken szokás volt, hogy a farsang óta férjhez ment lányok fehérvasárnapon menyasszonyi ruhájukban mentek a szentmisére, de koszorú és fátyol nélkül.
Legutóbbi hozzászólások