Húsvét – Hétfő

Szerző: Pasztori | ápr 4, 2021 | Igehirdetések, előadások

Festett tojások – Takácsi, Festett tojások kiállítás (Fotó: Vimola Ágnes)

(részlet)

Húsvét másnapja

Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.

A világias jellegű öntözés, locsolkodás bemutatása voltaképpen kívülesik könyvünk magunkszabta keretein, így csak röviden, egy-két adalékkal utalunk rá. Archaikusabb jellegű tájainkról idézünk, ahol a szilaj szokást még a közösség paraszti formakészsége szabályozta.

Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.

Egyik háromszéki beköszöntő:

Az öntözés kétségtelenül a tavaszi lustratio egyik erotikus célzatú változata, amelynek eredete még nem egészen tisztázott. Mindenesetre keresztény hagyományok is szövődnek bele, hiszen hajdan a vízbemerítéssel, leöntéssel történő keresztelés húsvét táján volt. Amikor az egyház már az esztendő bármelyik napján keresztelt, az ősi gyakorlatot a nép tartotta fönn, alkalmazván a maga sajátos szemlélete és igényei szerint.

(részlet)

Húsvéti tojás – Öntözés – Komatál küldés

A húsvéti tojást hozó nyúl képzete nálunk is csak a legújabb időben a városi kultúrából került falura. Tyúkverést, kakasütést viszont húsvéttal kapcsolatosan is ismerünk. Napjainkban még Apácán dívik húsvétkor az iskolások kakaslövése, régebben általánosabb szokás volt. (Erdélyben feltehetőleg az erdélyi szászok régi szokásanyaga nyomán lett divatos.)

A legéletteljesebb szokások közé tartozik ma is a húsvéthétfői öntözés, sőt napjainkban a városokban is valóságos újjáéledésének lehetünk tanúi. Pár a környező népek jelentős része ismeri (dívik például a lengyeleknél), a szlovákoknál, cseheknél és a különböző germán népeknél öntözés helyett vesszővel való csapulást találunk, hasonló termékenységvarázsló célzattal és hiedelemanyaggal.

Az 1654-ben Farkasdon tartott protestáns generális szinodus is tiltja az öntözködést. Apor Péter a Metamorphosis Transsylvaniae-ben írja: „Éppen nem nagyzották akkor az emberek magokat: urfiak, alávaló fő és nemes emberek húsvét másod napján az az vizben vető hétfűn járták az falut, erősen öntözték egymást, az leányokat hányták az vizben, sőt az alávaló embereknél csak magok házoknál is estve az frajok az leányok házában kádakkal hordották fel a vizet, reggel csak könnyen öltöztek, tudván már az jövendőt. Reggel azért az udvariak csebrekkel, kártyákkal rá mentek az leányokra.” „Jó anyának rosz leánya, a’ Katékuménusoknak keresztségekből a’kik ezek a’ napon a’ vizbe meritetnek vala, fen-maradott volt a’ Magyaroknál az a’ szokás, hogy Husvét másod napján öntözték s vízbe hányták egyik a’ másikat nevetségesen: a’ Görög vallást tartó Oláhoknál meg vagyon most is” – írja Bod Péter.

(részlet)

A költői szövegek

A szokások tárgyi anyagának vallásos vagy tréfás magyarázata előfordul:

„Miért piros a húsvéti tojás?

Eléáll egy öreg néni s mondja a következőket:

– Jaj, ugy van az lelkem; tudja, mikor a mi urunkat, Jézust, keresztre feszitették és ott vergődött az ártatlan, oda ment egy asszony, épp kosár tojást vitt és megszánta a szegény Üdvözitőt, letette a kosarat s elkezdett imádkozni. Abban a percben egy csepp vér hullt le a keresztről és rácseppent az egyik tojásra, hogy az piros lett tőle. A szegény asszony oda se ügyelt, csak akkor csodálkozott el, mikor imádságát elvégezve kezébe vette a kosarat és abban – uramfia! – minden tojás piros volt. Ugy ám, lelkem, annak az emlékére festik pirosra a tojást húsvétkor!”

A húsvéti öntözködésről Manga János feljegyzése szerint Pereszlényben és másutt is azt mondják, hogy annak emlékére tartják, mert a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.

„Hogy miért van a húsvéti locsolkodás? Eztet annak az emlékezetire tarcsák, hogy mikor Jézus Krisztust felfeszitették és feltámadott, hát az asszonyok meg népek összeálltak, gyerekek, emberek, oszt mondták, hogy:

– Te! Feltámadt a Jézus!

Ugy csoportokba vótak. Akkor csak kiszaladt egy udvarral egy zsidó, oszt felvett egy veder vizet, osztán vizet öntött közzéjek, oszt lelocsolta őket, hogy mennyenek széjjel, mit beszélnek, hogy a Jézus feltámadt. – Ennek az emlékire tarcsák a husvéti locsolkodást.”

(részlet)

A futó évek margójára

A húsvéti szokások háromféle gyökere

Kevés olyan ünnepe van az emberiségnek, amelyhez már eleve annyi téves eszme, néphit és népetimológia fűződnék, mint a csakugyan rejtelmekkel teli húsvéthoz. Kezdjük mindjárt a piros tojásokat tojó nyúllal, amelyről kiváló etnológusunk, Solymossy Sándor mutatta ki, hogy egyszerű nyelvi botlásból született meg. A botlást az egyébként annyira pontos németek követték el, amikor a fiatal, kövér madárnak, a Haselhuhnnak a nevét értették félre Haserlnek, nyulacskának, s azóta – minden természettudományos jobb meggyőződésük ellenére – nyúllal tojatják a piros tojást. A másik ilyen nyelvbotlás a bárány körül történt. Ezért már a régi, római keresztények a felelősek, akik a Mithra-kultuszból ismert Agni-Deust (a Tűzistent) értelmezték félre, s nevezték el Agnus Dei-nek (Isten Bárányának), s ezzel egyszerre belekeveredtek egy egészen más, sémi eredetű vallásos szokásba, amelyről majd még szólunk e sorokban. Baj van aztán magával a húsvét idegen nevével is. Németül hol Paschnak, hol Osternnek mondják. A Pasch természetesen a pészach (a zsidó húsvét) elnémetesítése, jóval a nürnbergi törvények keletkezése előtt. Csakhogy ezt a pészachot vagy passzachot minduntalan hol a passióból, hol a pászkából származtatják, holott egyikhez sincs semmi köze. A passzah átmenetet jelent, éspedig kétféle értelemben. Históriai jelentése szerint a zsidók „átmenete” Egyiptusból a Vörös-tengeren át; csillagászati jelentése szerint pedig a Nap átmenete a tavaszi napéjegyenen. S külön tévedések forrása még a germán eredetű Oster szó is. Ez az ősindogermán Ostarának, a tavasz istennőjének a neve, amelyet aztán a keresztény papok átvettek a keresztény húsvét ünnepére. Nem tévesztendő persze össze az Auster szóval, amely osztrigát jelent. Csakhogy mégis összetévesztették a derék térképrajzolók, akik az Austerninselt következetesen Osterinselnek írják, mire a mi kitűnő földrajztudósaink is Húsvét-szigeteknek fordítják az angol Osztriga-szigeteket.

(tanulmány)

(részlet)

A futó évek margójára

Adónisz feltámadása

Jó néhány húsvétja már, hogy Móra Ferenc a szegedi temető földje alatt várakozik az örök feltámadásra. Holott számomra és még sokunk számára meg sem halt soha – itt él velünk az írásban, a csöndes mosolygó hangja puha emlékében, életfilozófiájának halk derűjében.

S a magam külön számára meg pláne él, épp húsvét táján, amikor a kirakatokból ragyogva harsan ki a sok hímes piros tojás. Hozzájuk fűződik Mórának, a tudósnak legfontosabb életeredménye: az a hímes tojás, amelyet egy kiszombori őskori sírból ásott ki, s ezzel új utakat vágott az összehasonlító vallástudomány elébe. Ő maga, bár írásban csak kevés szóval számolt be erről a leletéről – egyszer Önigazolás gyanánt címen mesélte el egy alföldi magyarral való vasútközi beszélgetését erről a tojásról –, mégis teljesen tisztában volt annak rendkívüli jelentőségével. Több ízben is hosszan beszélgettünk róla, s ő tudva tudta, bár megírásához már nem futotta az életéből, hogy ezzel a sok ezer esztendős piros tojással, amely hetvenhárom töredékben került ki a föld alól, ősi titkok nyomába jutott. Misztériumok, az élet örökkévalóságában, a feltámadás reménységében való örök emberi bizakodások kapuja elé jutott.

Tudta, meg is írta, hogy ásatásokban gyakori a tyúktojás, főként szegényesebb asszonysírokban. Nálunk, palócföldön buggyan ki sokszor ilyen tojás az eltemetett fiatalasszonyok markában. Nyáry Albert báró annak idején szellemes következtetéssel meg is mondta, hogy nyilván a termékenység szimbóluma ez a tyúktojása női sírokban. Wormsban római kori sírban leltek hímes tojást. Délebbre is akadtak már ilyen tojásleletre: itáliai etruszk sírokban, sőt még Délosz szigetén is.

A kiszombori tojás azonban – amelyről úgy mellesleg mondjuk meg, hogy voltaképpen nem is piros, hanem barnás színű, és szépséges girlandokat karcolt bele az őskori művész – sok ezer évvel előzi meg a keresztény kultúrát, s ezzel a feltámadás hitének oly ősi gyökerei közé világít bele, amikre Móra leletéig gondolni sem mertünk.

Húsvéthétfő – Mt.28,11-15

Szerző: Pasztori | ápr 4, 2021 | Igehirdetések, előadások

A nap zsoltára: 116

Húsvét

Szerző: Pasztori | ápr 3, 2021 | Igehirdetések, előadások

(részlet)

Föltámadás

Az írások szerint Jézus az eltemettetése utáni harmadik napon visszatért a földre, s itt tartózkodott még negyven napot. Föltámadásával az egyházi évben újabb bőség időszaka köszönt az emberekre (feltéve, ha van mit enniök), ami ötven napig, pünkösdig tart. A húsvétnak mint tavasz-ünnepnek is a föltámadás a fénypontja. A naptári fordulatot nemcsak a „sódar behozatala”, hanem tűzszentelés is jelzi; eddig is láthattuk, minden „negyvenedik” ünnepnapon (karácsonykor, gyertyaszentelőkor, illetve húshagyókor és most, húsvétkor) tűzünnep is járta. Ilyenkor a nép otthonában kioltotta a régi tüzeket, hogy az új, szentelt tűzzel gyújtson új világot. A tűzszenteléshez, akárcsak a farsang temetésekor, most is „halotti” máglya szolgáltatta a lángot. Ez volt az ún. „Júdás-égetés” vagy „Pilátus-égetés” (változata pedig a „Júdás- vagy Pilátusverés”). A nagyhét valamelyik napján a gyerekek nagy dérrel-dúrral a templom elé hordtak mindenféle ócska ládát, hordót, egyebet, s ott darabokra hasogatták őket. E roncsokból rakták aztán a tűzszenteléshez való nagyszombati máglyát. (Harmadnap ide, harmadnap oda, a föltámadást az egyház is már nagyszombat este megünnepli.)

A föltámadás ábrázolása terén a művészek a tridenti zsinatig sokszor figyelmen kívül hagyták a Szentírásban foglaltakat, ahol az is olvasható, hogy a sírhoz zarándokoló szent asszonyok a sírt nyitva találják, és angyali szózatból értesülnek a történtekről. A középkor és a reneszánsz festőit a földre visszatért Jézus személyénél jobban foglalkoztatta annak isteni lényege. Ezért a föltámadást a mennybemenetelhez hasonlóan értelmezték. Krisztust természetfölötti lényként a levegőben lebegve, fényes mandorlával övezetten jelenítik meg a kitárult sír felett, kezében a föltámadás zászlajával, miközben a földön a sír elvakított vagy alvó őrei henteregnek. Az egyház nem vette jó néven a két esemény összevonását, mert az szükségtelenül hangsúlyozta Krisztus napisteni vonásait. A sír száján át egyenesen az égbe emelkedő sugárzó alak inkább megfelelt a tavaszpont kapuján átkelő Nap megtestesülésének, mint a dogma szerint a földre testi valójában visszatért Megváltó ábrázolásának (lásd Matthias Grünewald Isenheimi oltárának szárnyképén). A levegőbe emelkedő sugárzó Krisztus asztrológiailag megfelel a Kos jegyben exaltatióban lévő („emelkedő”) Napnak.

Piero della Francesca: Krisztus feltámadása

¹Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét. ²A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, ³és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” ⁴Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. ⁵És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. ⁶De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. ⁷De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” ⁸Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.

Mikor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt.

És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelköltekor.

És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról?

És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala.

És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének.

Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék.

De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, a mint megmondotta néktek.

És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala.

³⁴Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, ³⁵hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. ³⁶Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura! ³⁷Ti tudjátok, mi történt, Galileától kezdve egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett: ³⁸a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele. ³⁹Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték, ⁴⁰de Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy megjelenjék, ⁴¹de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket Isten előre kiválasztott: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. ⁴²És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. ⁴³Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.

Nem jó a ti dicsekedéstek. Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja.

Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, a minthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.

Azért ne régi kovászszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában.

(részlet)

Húsvét

Most külön-külön is vizsgáljuk meg legjelesebb húsvéti eledeleink mágikus-misztikus képzetkörét.

Az ünnep szinte áldozati jellegű eledele a húsvéti bárány, amelyet húsvétjukon már az ószövetségi zsidók is ettek keserű salátával és kovásztalan kenyérrel, Egyiptomból való menekülésüknek és az ő elsőszülöttjeiknek váltsága emlékezetére. Az Exodus (12, 5–7) írja: a bárány legyen hiba nélkül… És akkor ölje le azt Izrael fiainak egész sokasága estefelé. És vegyenek annak véréből és kenjenek mind a két ajtó mellékére, és felső küszöbére azon házaknak, melyekben azt eszik. És azon éjjel egyék meg a tűznél sült húst és kovásztalan kenyeret, vad salátával. Az Úr ugyanis az egyiptomiak elsőszülöttjeit halállal sújtotta, a zsidókét azonban megkímélte.

Ábrahám áldozatában is Izsák helyett leölt kos szerepel. Engesztelő napjukon a zsidók a pusztába bűnbakot eresztettek.

Minthogy Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre, érthető, ha már az újszövetségi szent könyvek is ezen ótestamentomi szimbólumokra, élőképekre támaszkodva, Krisztust Isten bárányának nevezik. Szent Pál szerint: El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, Krisztus megöletett (Kor. I. 5, 7).

(részlet)

A húsvéti bárány

E húsvéti bárány, a keresztény ősegyház egyik legrégibb, az apostolok korával egyidős szimbóluma, Szent Pál (I. Kor. 5, 7.) egy ótestamentumi vonatkozású hasonlatából került azon metaforák sorába, melyek a megváltás tanát szóval és képpel magyarázzák.

Megvan ugyan e hasonlat Péter apostol első levelének 1. fejezete 19. versében is. Sőt János evangéliumának 1. fejezetében (29. v.) már Keresztelő Szent János is Isten bárányának nevezi Krisztust: de sem az egyik, sem a másik hely nem esik oly súlyosan a latba, mint Pál apostol szavai, akinek levelei kétségtelenül a legrégibbek és a leghitelesebbek az újtestamentomi könyvek között.

Péter és János illető helyei különben is a már közkeletűvé vált beszédszokásból merítettnek tüntetik fel e hasonlatot: holott Pál szavain még megérzik a közvetetlenségnek és az újdonságnak az az üdesége, amely az előzőkkel való szerves kapcsolatban egyúttal elárulja a szerző gondolatmenetének egész természetes láncolatát is. És éppen ez a láncolat világítja meg fölötte tanulságos módon a megváltás tanának vallástörténelmileg oly nevezetes kifejlődését, egyúttal pedig az áldozat fogalmának a legnyersebb ősi képzettől a legátszellemültebb keresztény tanításig való fokozatos felemelkedését.

(részlet)

A gyónás szentségében titokzatos módon mindig jelen van ez a drámai pillanat. Semmiféle önelemzés és semmiféle bánat nem pótolhatja ezt az értéket. A lelkiismeret-vizsgálatot és bánatot csakis a gyónás emeli valamiféle hasonlíthatatlan drámai történéssé, konkrét erejű mozzanattá. A gyónással küszöböt lépsz át, mely a bűn rabságából Isten szabadságába vezet. Fellélegzel. Megtetted a nagy lépést. Látszatra alig „történt” valami; „cselekedeted” isteni közegben játszódott le. Csak csöndes ujjongásodon érzed, mennyire valóságos szabadulásod.

De épp ez a titokzatos „cselekvési mozzanat” magyarázza azt, hogy el is lehet szokni tőle. Erő, és újra és újra elhatározás kell minden egyes gyónáshoz, mint minden valódi cselekvéshez. S már a cselekvés „misztikájához” tartozó kérdés volna azt megfejteni, az ember miért hajlamos a restségre akkor is, mikor az rabságot, rosszat, árnyékot jelent számára, s miért rest megtenni a döntő lépést, mikor az a szabadságba, örömre és világosságra vezet?

(részlet)

Családon belül is lelkünk előkészítésével foglalkoztunk, apám bezárt zeneszekrényt, zongorát, ki milyen szórakoztató könyvet olvasott, beszolgáltatta, nekem könyveim mellé papírt, ceruzát, megkezdett írásműveimet is félre kellett tennem, a család szelleme csendet követelt, a nagyhét eseményeinek lélekben való követését, bűnbánatot. Nem körbe vagy előrenéztünk, hanem hátra, saját nem kellemes titkaink, bűneink világába, nem szólhatott a rádió sem. Nagypénteken, a reformátusok hivatalos halottak napján sorra jártuk a temetőket, meglátogattuk az ott pihenő nagyszülőket, aznap teljes böjt volt, s bár az engedélyezett, aszalt szilvából főzött leves a tálalón állt, sose szegte meg senki a megtartóztatás idején, a feltámadás és a beállt ünnep aztán annál diadalmasabb és ragyogóbb volt. Megvallottunk mindent, amivel Istent vagy embertársainkat megharagítottuk, aztán megkaptuk a feloldozást, s az irgalom igéi ragyogásában a húsvét ígéretével a tavaszi napfényben egymásra mosolyogva éltük át az ünnep üzenetét, amely a hitet jelentette: egyszer majd el kell szakadnunk egymástól, nem örök a válás, a feltámadás ténye ránk sugározta a valamikori viszontlátás fényét és az újraegyesülést azokkal, akiket szerettünk.

Pilinszky János: Feltámadás   (részlet) Az első világító „szó” a húsvéti éjféli mise után hangzik el: „Krisztus föltámadott” – mondja a fiatal Nyehljudov szerelmének, Katjának. S a leány: „Valóban föltámadott”. Évszázados szavak a húsvéti gyertyák fényében, de milyen éretlenül hangzanak a fiú szájából! Hogy mennyire éretlenül, azt igazán akkor érezzük, amikor évek múltán a jelenet szóról szóra megismétlődik közöttük, de most már valóban hittel, egész életük, bukásuk és feltámadásuk valóságával. Kányádi Sándor: A húsvéti bárány   (részlet) Adalék Picasso-képekhez Én láttam meg először.   Három lába és két feje volt.   Ilyet még az öregek se láttak-   hallottak addig.   Odagyűltek a szomszédok, az utca, a falu,   még a környékről is jöttek csodájára.   Borzadva néztük, mint nyalja az anya   a szörnyeteget.   Háború volt és húsvét vasárnapja.   – Isten ujja! – zokogott föl egy vénasszony,   vele sírtak mind az asszonyok. Komoran   néztek maguk elé a férfiak. Tanakodtak,   s elzavarták a kisebbeket.     Illyés Gyula: Feltámadás II.     Férgével, savával a szorgos   föld, az anyaföld, a meleg,   lemossa rólam testemet,   leszed rólam mindent mi mocskos.     Kitörölve a szemüreg,   a csigolyák, a bordák sorra.   Mint anyámtól hajdan, topogva   várom ünnepi ingemet.     Mert áldozás lesz! Tegnap gyóntam!   Gábriel csöndít a toronyban   és maga Jézus mond misét!     Fussunk; nehogy egy utcasarkon   egy kósza vétek nyakonkapjon   mielőtt befogad az ég.   Nagy László: Húsvéti legenda   (részlet) Hölgyek, ti búsak, ti csacsi szűzek, feketében!   Gyászotok fölösleges, kár siratni a tüzes Fiút.   Az a rút, az a téli-alma-illatu gúnya   rátok nem illik, vegyetek föl tarka ruhát,   mert szeretőtök föléled, borotvát fog dér-szakállára,   öt ujjára ragyogó boxernek húzza a napot,   kelettől nyugatig s vissza, keresztül-kasul a földön   rablóbandáit a télnek szétveri sugarasan,   Pilinszky János: Harmadnapon   (részlet) És fölzúgnak a hamuszín egek,   hajnalfele a ravensbrücki fák.   És megérzik a fényt a gyökerek.   És szél támad. És fölzeng a világ.   Mert megölhették hitvány zsoldosok,   és megszünhetett dobogni szive –   Harmadnapra legyőzte a halált.   Et resurrexit tertia die.   Szabó Lőrinc: Bíztató a tavaszban   (részlet) Töröld könnyed, gyűrd le fájdalmadat,   te nem azért vagy, hogy odaragadj   ügyhöz, multhoz, amely nem a tiéd,   és dac poshasszon és keserüség.   Kaptál ütleget, kaptál eleget   (légy keresztyén s mondd: érdemelteket,   s könnyűlsz tőle!)… Most ne vélt igazad   emlegesd, s ne a hibát, a zavart   (az benned is volt!): nézd a rétet, a   nagy fényt, a Feltámadást!… Tavasza   jött újra a földednek: nézd, a nép   dolgozik, szépűl város és vidék:   nem árt, hogy eltűnt sok gőg, régi copf,   s jobb lesz a jó, ha te is akarod,   ha igazán…: másét és magadét,   úgy gyógyítod a ma ezer sebét,   ha az csordítja megnyugvó szived,   ami sosem elég, a Szeretet!

Feltámadás – Párizs, Franciaország (Fotó: Legeza Dénes István) Reményik Sándor: Feltámadás   (részlet) Aki tudja, mint töré fel   Sírját a dicső;   Aki látja, hogy a földön   Minden újra nő;   Gondoljon feltámadásra,   Mely örök leszen…   Feltámadt az istenember   Győzedelmesen!   Adjatok hálát s virágot,   Tömjént hozzatok.   Hallelujah! hallelujah!   Zengje ajkatok.   Mert feltámadtok ti is még   Valamennyien,   Mint az istenember egykor:   Győzedelmesen.   Jékely Zoltán: Feltámadás   (részlet) Szeretnék, jó halottam, érted is   élni, zokogni s küzdeni, ha kell:   hiányzásod erősít, felemel,   s hömpölyget, mint nagy kereket a víz.   Mint pásztorfiú a keselyűvel,   vad múlásoddal úgy viaskodom,   mert jaj, tudom, minden a porhüvely,   s a Föld a Pokol s a Paradicsom.   Dsida Jenő: Olvadó jégvirág   (részlet) Kicsi galambok kimerészkednek   fehérlő szárnyaikkal   a feslő márciusba s lábuk elé   olvadt patakok csörgedeznek.   Jégvirág, jégvirág, jégvirág,   sok megbámult cigarettafüst…   Jaj, be jó lenne már   egy kis feltámadás!   Csoóri Sándor: Cantata profana   (részlet) Bartók Béla emlékére     Nem mentünk haza ma sem,   nem mentünk haza, fiúk.   Hiába sikálta el anyánk a késeket,   hiába mosta le   a görcsös asztalt.   Átmetszett nyakkal,   vére iszapjában   hiába jajdult föl a lúd.   Nem is üzentünk,   nem is írtunk –   mintha árvíz sodorta volna el kezünket.   Húsvét nem húsvét többé,   a kisöpört ház   nem a mi házunk.         Szabó Lőrinc: Az álmodó halott   (részlet) Óh élet! szent feltámadás!   Föld! Napfény! Mámor s hit zűrzavara!   Dicsértessék a halál, a vidám,   dicsértessék nagypéntek után   husvétom hajnala!   Dicsértessék a föld, s aludjunk!   Én már csak rozsdás roncs vagyok –   de vasak nőnek belőlem, csodák,   fények, s uj, büszke katonák   és szentséges diadalok!

Élő Jézus Krisztus!

Köszönjük, hogy nem ért véget utad hozzánk, hanem éppen elkezdődött. Köszönjük, hogy ma is bátran szólíthatunk téged Mesternek. Szent küldetésed megismerése hatalmas öröm számunkra. Ebből élünk naponta és ez a mi egyetlen teljes vigasztalásunk. Reménységre és bátorságra ébredt húsvéti néped megújult lélekkel dicsér ma is Téged. Hallgasd meg énekünk!

Élő Jézus Krisztus!

Vedd el tőlünk a sablonos szavakat és adj helyette élettel teli üzenetet szerte az egyházadban. Vádaskodás helyett a másik ember felfedezése, bizalmatlanság helyett az együttműködés, erőtlenség helyén pedig lendületes szolgálat ébredjen ma. Töredezettségünk és szétszakadozottságunk hadd gyógyuljon a húsvéti ünnep örömében. Kiábrándultságunkat és elesettségünket hadd váltsa fel a Te húsvéti lendületed. Mozgass meg minket, hogy mi is mozgatók lehessünk gyülekezetünkben. Formáld át életünket!

Élő Jézus Krisztus!

Tágítsd ki látókörünket, hogy felelősen nézzünk szét környezetünkben. Taníts meg minket éleslátásra és a mélységekre is tekintő, kutató keresésre. Engedd úgy szemlélnünk a múltat ma életünkben, hogy a benned kapott biztos jövő vezessen minket. Szabadíts meg a szorongástól. Emelj ki a rettegések mélyéről. Törölj ki mindent az életünkből, ami szembefordít minket veled. Add nekünk ma az értelmes jövő és a tartalmas holnap biztonságát. Vezesd küldetésünk!

Élő Jézus Krisztus!

Sokan nyújtják felénk kezüket, de nekünk nincs erős és nagy kezünk. Sokan kiáltanak utánunk, de mi csak ritkán fordulunk vissza. Sokan állítanának meg minket az úton, de képtelenek vagyunk a lassításra. Húsvéti erőddel állj mellénk, hogy ne felejtsük el soha közelségedet. Fogd meg a kezünket, és emeld fel a fejünket. Tégy minket olyanná, hogy téged lássanak és érezzenek az emberek ott, ahol mi vallomást teszünk Rólad. Szabadíts meg álruhánktól és hazug külsőnktől, hogy ne ártsunk tovább a te nagy művednek, Adj szolgálatunknak őszinteséget!

Élő Jézus Krisztus!

Fájdalmas tekinteteket látunk magunk körül nap mint nap. Gyásszal, betegséggel, magánnyal és eltört élettel küzdő emberek kérdéseit hozzuk most is eléd. Kontinensek szenvedése, színek és fajok, nemek és korok megkülönböztetése fájó teher rajtunk. Látjuk a pusztítás és ártás nagy erőit, de hisszük, hogy a te isteni gondoskodásod mindent felülmúl. Építsd, Urunk a szeretet és békességet bennünk. Küldj el minket mentő, védő és gyógyító szolgálatra a te erőddel. Taníts minket alázatra, hogy ne élni és alkotni nehéz és sötét napokban is. Taníts minket alázatra, hogy ne önmagunkban bízzunk, hanem akaratodat kutassuk. Adj nekünk új kezdetet életmentő húsvéti győzelmedből.

Élő Jézus Krisztus!

Hallgasd meg énekünk! Formáld át életünket! Vezesd küldetésünk! Adj szolgálatunknak őszinteséget! Adj nekünk új kezdetet életmentő húsvéti győzelmedből!

Élő Jézus Krisztus!

Építs föl minket a romokból húsvéti, élő gyülekezeteddé!

Ámen

Húvét – Mt.28,1-10

Szerző: Pasztori | ápr 3, 2021 | Igehirdetések, előadások

Húsvét zsoltára: 30

Nagyszombat

Szerző: Pasztori | ápr 2, 2021 | Igehirdetések, előadások

„Mellyen függött valaha…” (Fotó: Legeza Dénes István)

(részlet)

Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra.

Az újtűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, és így földjeiknek termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola, ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel, és annak egyházias értelmezésével helyettesítette. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. Más magyarázat szerint a kovakő, amelyből tüzet csiholnak: Krisztus, a tűz pedig: a Szentlélek, amelynek útját, kiáradását a Megváltó előkészítette.

A liturgikus gyakorlat ma is él: a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetőleg az örökmécset. A templomi hagyománynak sajátos népi fejleményeként az istensegítsi asszonyok pimpóval, vagyis virágvasárnap szentelt ággal gyújtanak tüzet az elkészítendő húsvéti eledelek alá.

(részlet)

Zalán Menyhért a nagyszombati tűzszentelés szokásával hozza kapcsolatba, a hazánkban is szokásos Júdás-égetés (illetőleg Pilátus-égetés) szokását. E szokások változatai a Pilátus-verés, illetőleg Júdás-verés. Mindkettőt ismerik a környező országok (Lengyelország, Ausztria, Jugoszlávia, Csehszlovákia) katolikus lakosságú vidékein is.

A leggyakrabban ezek közül a Pilátus-verés fordul elő. A nagyhét egyik napján (szerdán, csütörtökön vagy pénteken) a gyerekek a templomban nagy lármát csapnak, verik a padokat, vagy másutt, a templom ajtaja előtt összehordott üres ládákat, hordókat zúzzák össze nagy lármával. Ezeknek roncsaiból rakták néha össze a nagyszombati máglyát, melyet a tűzszenteléshez gyújtottak.

E két szokást – a Pilátus-verést és a Júdás-égetést – nehéz különválasztani. Tolna megyében pl. egy deszkára Pilátust ábrázoló emberi alakot rajzoltak, és azt ütötték, verték a gyerekek. A népi magyarázat szerint a Pilátus-verés a zsidók lármázását utánozza Pilátus előtt, vagy a természet hangját (földrengés, égzengés) Krisztus halálakor. Biharban Pilátus macskáját kergetik és így tovább.

(részlet)

A költői szövegek

Nagyszombati határkerülés, körmenetek, fogadalmi ünnepek

A nagyheti határkerülés már a középkorban egyházi szokás volt és arra szolgált, hogy a szántóföldek mágikus körüljárásával a zsendülő vetést védjék a feltámadás ünnepe körüli időben.

Ez az egyházi szokás is népszokássá lett. Zalaegerszeg városában a szokáshoz történeti mondát fűztek. Eszerint a szokás a 16. századba nyúlnék vissza, mikor a törökök fenyegették Zalaegerszeget. Mikor nagyszombaton elindult a feltámadási körmenet, hozzájuk csatlakozott a vár fegyveres csapata is. A lakosság egész éjjel járta az utcákat, éktelen lármát csapva. A török csapat azt hitte, hogy nagy katonaság őrzi a várost és megrémülve elvonult. A zalaegerszegiek azóta is minden évben nagyszombaton egész éjjel sípolás és lövöldözés közben körüljárják a várost.

Szendrey Zsigmond és Ákos szerint nemcsak Zalaegerszegen, hanem Tiszaszentmártonban, Zsurkon és Szegeden is a törökök, tatárok visszaveréséhez fűzték a nagyszombati határjárás eredetét.

Freskórészlet; Velemér – templom (fotó: Török Máté)

Nagypéntek – Mt.27,11-21

Szerző: Pasztori | ápr 1, 2021 | Igehirdetések, előadások

Nagypéntek zsoltára: 22.