„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” Péld 11,25
Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!
A Zsinati Tanács ZST-11/2025-ös számú határozata értelmében szeretnénk segítségkéréssel fordulni Egyházunk Egyházközségei felé!
A Barsváradi Református Gyülekezet 2023-ban úgy döntött, hogy lesz parókiája és lelkészi hivatala. Évtizedekig a mindenkori lelkész beszolgálja a nevezett gyülekezetet, ezért nincs lelkészlaka. A felújítás és átalakítás alatt álló épület egyaránt szolgálna lelkészi hivatalként és szolgálati lakásként.
Az egykori református elemi iskola épülete van átalakítás alatt. Az épület falai újra lett vakolva. A villanyhálózat újra lett vezetve. Az osztálytermek magas belvilággal rendelkeztek, ami gipszkartonnal le lett süllyesztve. Be lett szerelve a központi fűtés, valamint a vízrendszer befejezése is megtörtént.
A gyülekezet Isten kegyelméből már korábban elkezdte az épület felújítását. Így megújult a teljes tetőszerkezet, a zárónyílások ki lettek cserélve, külső fala be lett pucolva.
Önerőből sajnos nem tudjuk tovább folytatni és befejezni az építkezést. Szükséges a festés, a talaj burkolása, a csempézés, a konyha és a fürdőszoba berendezése, villámhárító szerelése…
Ezért tisztelettel és szeretettel fordulunk a Kedves Testvérekhez, Gyülekezetekhez, hogy ha indíttatást éreznek támogatni munkánkat, ezt megtehetik a fejlécben feltüntetett számlaszámra vagy elküldhetik a postai címünkre. Kérjük, adataikat a megjegyzésben tüntessék fel (név, lakcím), hogy meg tudjuk köszönni támogatásukat.
Hisszük, hogy összefogással, a Testvérek adományaival sikerülhet gyülekezetünknek is, hogy lehessen lelkészi hivatala és parókiája, amely által biztosíthatja a gyülekezeti élet zavartalan szolgálatát.
Gyülekezetükre, szolgálatukra Isten áldását kérve:
2025. május 29-én, áldozócsütörtökön beiktatták Révész Csilla lelkipásztort a Zselízi-Sárói Társegyházközség másodlelkészi tisztségébe. Immár több mint két évtizede szolgál a Garam menti gyülekezetekben, Zselyzen, Sárón, Garammikolán, Szódón.
A hálaadói istentiszteleten Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke hirdette az Igét Lk 24,50-53 alapján. Hangsúlyozta, kétszeresen is ünnepelnek az egybegyűltek, az egyik oldalon ott van az egymásra talált szolgálat jele, a beiktatás, a másik oldalon Jézus mennybemenetelének ünnepe van. Kiemelte, az ember rácsodálkozik az Isten hatalmára, a kegyelemre, mely Krisztusban jött el hozzánk. Nyomatékosította, milyen fontos Isten áldása, és az, hogy az ember magasztalja Istent!
Az igehirdetést követően a barsi egyházmegye esperese, Révész Tibor beiktatta a megválasztott lelkésznőt s hivatalosan átadta a templom kulcsait és a gyülekezetek bélyegzőit. A beiktatott lelkésznőtől kérte, hogy hűséggel, Isten iránti szeretetből, imádságos szívvel végezze szolgálatát.
A palástos lelkészek igei áldással köszöntötték a beiktatott lelkészt.
Révész Csilla szószéki szolgálatát a Róm 11, 17-18 igeszakaszra építette fel. Igehirdetésében visszatekintett a gyökerekre, hogy honnan érkezett ebbe a térségbe. A front átvonulása és a kitelepítés megbélyegezte a térséget. Elhangzott, lélekszámban erősen megfogyatkozó, ám erős hitű reformátusság van jelen, kik Istenben erősödnek, s a gyökereket Isten táplálja.
Az igehirdetés után a zselízi Franz Schubert vegyeskartól a 42. zsoltár feldolgozása volt hallható. Majd a gyülekezetek gondnokai köszöntötték a beiktatott lelkésznőt, valamint elhangzott Reményik Sándor Akarom c. verse. A köszöntések sorát a Tégy Uram engem áldássá c. ének zárta.
A himnusz eléneklése után a gyülekezet az ároni áldást fogadhatta a beiktatott lelkésztől, majd szeretetvendégségre került sor a sárói József Ház udvarán.
2025. 3. 30-án Pozbán megkülönböztetett alkalomra hívogattak a harangok. A gyülekezet megemlékezett a 2. világháború végén a Pozbán átvonuló frontra.
„De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén. Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban.” (Zsolt 27,13-14) -köszöntötte Dukon András, helyi lelkész a gyülekezetet.
Az Igét az aznapra kijelölt igeszakasz (Lk 20,1-8) alapján hirdette.
Jézus kiűzi az árusokat az imádság házából, s ez megbotránkoztat némelyeket. Az imádság háza mintegy piacként funkcionált. Jézus hirdette az Igét, tanította a népet, megmutatta, az Igéről szól az istentisztelet. Tanítása Istenre mutat. Felvetődött a kérdés, milyen hatalommal teszi mindezt! A főpapok, írástudók és vének számon kérik Jézust, milyen jogon tette mindezt! A kérdésre kérdéssel válaszol Jézus, ami némi eligazítást ad. Ő Keresztelő Jánosra mutat. E világban kétféli hatalom létezik, világi és mennyei. Emberektől való hatalom és Isten által felruházott hatalom. Ez a kettő nagyon sokszor egymásnak feszül, sokszor egymással ellentétben van. Kiemelte, a front átvonulásának 80. évfordulójára emlékezve a gyülekezeti jegyzőkönyv egy rövid megjegyzést tesz 1945. március 27-ével kapcsolatban. Az akkori lelkész leírja, hogy aznap az ellenséges csapatok megszállták községünket. A mai állami keretek között ezt felszabadításnak veszik. Más és más hatalom, más és más igazság. Jézus az isteni hatalomra hívja fel figyelmünket, annak a fontosságára! Vegyük komolyan Isten hatalmát, az Ő országát! Isten velünk van, s nagy kérdése életünknek, hogy látjuk-e Isten jelenlétét a mi életünkben és mások életében! „Az Isten hatalma, szeretete és kegyelme legyen mivelünk örökkön-örökké!” –záródott az igehirdetés.
„Nem mentek ők el, hiszen a szívünkben élnek. Hiába múltak el a hosszú évek.” – kezdte a lelkész a hirdetéseket, jelezvén, hogy 3.27-én emlékharangok szóltak meg Sallai Gábor veterán szakaszvezető tragikus halálának 80. évfordulójára, akit a több évi szerencsés frontszolgálat után 1945. 3. 27-én a saját udvarán érte a halálos gránátszilánk. Ugyanakkor a pozbai egyházközség is emlékezett minden hősi halottjára, akit akár a településen, akár a messzi távolban adta életét családjáért, hazájáért, a haza védelméért a 2. világháborúban. A lelkész Isten vigasztaló szavát a 27. zsoltár 7-10 verseivel tolmácsolta.
Az istentisztelet végén az emlékező gyülekezet kivonult a község parkjában található világháborúban elhunyt hősök emlékművéhez.
Az emlékműnél a lelkész kifejezte háláját, hogy közösen lehet emlékezni a 2. világháború végén itt átvonuló frontra, melynek immár 80 esztendeje.
A hívek végtisztességként a 90. zsoltár első versét énekelte.
A világháborúban elhunyt hősök emlékére Mente Róbert, a pozbai gyülekezet gondnoka elszavalta A magyar hősök emlékünnepén c. verset Vágány Józseftől.
Miután mind a gyülekezet, mind a gyülekezet megjelent tagjai elhelyezték az emlékműnél a megemlékezés koszorúit és virágait, az út tovább folytatódott a temetőkert csendjébe.
Megállva Vadasi Béla, Pozbán elhunyt magyar honvéd sírjánál, a helyi lelkész a 90. zsoltárból olvasott fel (3-13).
Az emlékező sereg a 90. zsoltár 2. versét elénekelte, majd elhangzott az Apostoli Hitvallás.
Az ároni áldás elhangzása után végül Vadasi Béla sírjára elhelyezték a megemlékezés koszorúit és virágait.
A második világháború szedte az áldozatait… Emberek, templomok, parókiák, házak, kapcsolatok…
Országunkban az öt református megye közül a legsúlyosabb csapás a barsi egyházmegyét érte. Szétlőtt templomtornyok maradtak Újbarson, Felsőszecsén, Garamszentgyörgyön. A bombázás következtében teljesen elpusztult a parókia Érsekkétyen. A bombázások következtében elpusztult két templom Zólyomban és Nagykálnán. A visszavonuláskor a köv. közégekben robbantották fel a templomokat: Érsekkéty, Nyírágó, Garamvezekény, Zselíz, Alsóvárad.
54 évnek kellett eltelnie, hogy újra saját templomába léphessen be Barsvárad népe. A katolikus testvéreknek maradt az imaház, a református templom harangjai szólnak nekik is.
1944. december 20-tól 1945. március 25-ig állt a front a Garam vonalán. A folyó jobb partján állomásozó német csapatok 1945. március 19-én a katolikus és a református templomot is felrobbantották. A lerombolt templomok emlékére ökumenikus istentisztelet volt tartva 2025.3.30-án Barsváradon a református templomban, ahol együtt szolgált Mente Sándor Veronika, református lelkész és Miroslav Hosťovecký római katolikus plébános.
Az apostoli köszöntés után a lelkésznő üdvözölte a vendégeket, hozzátéve, „legyen Istené a dicsőség, hogy Testvérekként együtt tudunk lenni”. Majd Isten áldását kérte a közös szolgálatra.
Az ünneplő közösség kétnyelven énekelte az Itt van Isten köztünk c. dicséretet.
A plébános Jn 2,13-25 alapján hirdette Isten Igéjét szlovák nyelven. Hangsúlyozta, hogy a 80 éve lerombolt templomokra emlékezünk. „Ám nem egy történelmi közösségként vagyunk jelen, de hívő keresztyénként tekintetünket a lelkiekre kell helyeznünk.” Jézus megtisztította az árusoktól a templomot, amely az imádság háza. E történet jelentőségét a szív tisztaságában látja! „A szív a Szentlélek temploma. Meg kell tisztítani a gyűlölettől, a haragtól, az irigységtől, az anyagiakhoz való ragaszkodástól…” Felhívta a figyelmet arra, hogy Isten segítségül hívásával megtisztítható a szív.
A lelkésznő a jézusi kérdés alapján prédikált „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26) magyarul és szlovákul egyaránt. Kiemelte, ez a kérdés Lázár feltámadásának történetében a hitre, a mi hitünkre mutat rá. Jézus válasza volt hangsúlyozva, miszerint van feltámadás!
„Mindennek ellenére megmaradt mindkét gyülekezet -a kitelepítés ellenére; újraépült a református templom, immár harmadjára; s a katolikus testvérek is élhetnek a mise lehetőségével. A világháború itt is áldozatokat szerzett magának, ám van feltámadás! Vagyis van élet, örök élet, ott a győzelem!” Hangsúlyozta, hogy milyen mélyen szeret Isten, aki kegyelmes, irgalmas, szerető és Mindenható! Jézus azért érkezett el erre a világra, hogy üdvözítsen, hogy közvetítse az Atya szeretetét! „Ő kész volt meghalni értünk! Szenvedett értünk, helyettünk! Ugyanakkor fel is támadt, s feltámadása záloga a mi feltámadásunknak is! Hiszed-e ezt?” Bizonyságát adta annak, hogy van élet a halálon túl; ugyanakkor e földi élet alatt nem az bizonyítja Isten drága jelenlétét és szeretetét, hogy minden úgy történik, ahogyan azt mi szeretnénk és ahogyan azt mi elgondoljuk! „Hiszed-e ezt? Hisszük-e azt, hogy bármi is történjen, az isteni szeretet abban rejlik, hogy Ő velünk halad utunkon, mindig, minden időben, minden napon a világ végezetéig! Életünk során a megdicsőült Krisztus mindig, minden helyzetben velünk van! Hiszed-e ezt, hogy örömben, bajban, bánatban Isten veled halad utadon?” -zárta igehirdetését.
Miután mindkét lelki vezető saját szavaival imádkozott, az Úrtól tanult imádságot mindenki saját anyanyelvén mondta.
Az apostoli áldás után történelmi beszámolók hangoztak el.
A plébános elmondta, hogy az első írásos emlék a községről 1232-re datálható. A község mai formájában Felső- és Alsóvárad községek összeolvadásából jött létre. Az eredeti gótikus római katolikus templomról az első feljegyzés 1306-ból van.
2001-ben Váradnak 326 lakosa volt (184 magyar, 139 szlovák). A háború után 60 család költözött be Felső-Szlovákiából. A katolikus gyülekezet védőszentje Eszterházy Miklós volt. Miután a 2. világháború végén felrobbantották a templomot, minden megsemmisült, semmit nem lehetett megmenteni a berendezésből. Új temploma a gyülekezetnek azóta sem lett…
Mente Róbert, az egyházmegye világi főjegyzője magyarul és Višňa Beáta, a barsváradi római katolikus gyülekezet gondnoka szlovákul ismertette a történelmi eseményeket.
Elhangzott, 1945. március 19-én reggel óriási detonációra ébredt Barsvárad. A távozni készülő német katonaság felrobbantotta a település mindkét templomát, mivel a tornyok jó megfigyelő pontok lettek volna a már átkelni készülő szovjeteknek. A templomokból szinte semmi sem maradt. Az ekkor 159 éves református templomból csupán az itt látható aranyozott vasoszlopok, az úrasztala alsó része, és a cintériumban található márványtábla töredék maradt meg. A harangok darabokra törtek. Később, az egyik ma is meglévő harangot, id. Kúcs Lajos néhány üveg borért vásárolta meg az orosz katonáktól, melyet ismeretlen helyről hoztak magukkal és tábori jelző harangként használtak. „Gondoljunk csak bele, hogy mekkora sokk érhette apáinkat, nagyapáinkat, amikor meglátták mindkét templom romjait! Mit érezhettek, amikor szedték össze a harangok darabjait, a csillag és a kereszt maradványait! Az ajtó szilánkjait, melyen már soha nem léphetnek be… Vajon mit mondhatott egymásnak a lelkész és a plébános? Lehet, hogy azt: A templom elveszett, de a hit megmaradt! Hiszen„Szeret az Úr, azért nincs még végünk!” (JSir 3,22)”
Végül hozzátették: „A harcok után a templomokat fel lehet, fel kell építeni. Viszont apáinkat, fiainkat, akik idegen földben jelöletlenül nyugszanak, már nem pótolja semmi. Templomunk cintériumában a két márványtáblán az ő neveiket olvashatjuk. Ők adták a legnagyobb áldozatot népükért, családjukért, a hazáért!”
Az istentisztelet végén a második világháborúban elhunyt hősök emléktáblájánál el lett helyezve a megemlékezés koszorúja. Így lett emlékezve a hősökre, akiket elvesztettek a hozzájuk közelállók. Az ő emlékükre szavalta el Mente Róbert A magyar hősök emlékünnepén c. verset Vágány Józseftől.
Végül meg lett köszönve plébános úrnak, hogy elfogadta a meghívást és tolmácsolta Isten üzenetét. Szintén köszönet volt kinyilvánítva Petrányi Lajosné Katalin asszonytestvér jelenlétéért, aki Kecskemétről érkezett e jeles alkalomra. Az ő családja Vaskútra volt kitelepítve. Volt levéltárosként sokat segített gyülekezetünknek, sok értékes információhoz jutottunk általa, ami a templomok és a gyülekezet történetét illeti. Az egybegyűlt sereget a Zsoltárok könyve 78,3-5 alapján köszöntötte. Isten áldását kérjük további szolgálataira, saját és szerettei életére egyaránt!
A záróének, melyet kétnyelven énekelt a gyülekezet, a 395. dicséret volt.
80 évvel a történések után ma már pontosan tudni, mi és hogyan történt. Ezen a szomorú évfordulón fájó szívvel, de békésen emlékezett a két gyülekezet. Isten kegyelméből jelen voltak a katolikus testvérek is, jelenlétük bearanyozta az alkalmat! E két felekezet évszázadok óta szorosan összenőtt Barsváradon. „Együttes erővel, egyszerre húzzuk az evezőt, egymás megsegítésével tudunk haladni a cél felé! S hogy mi a cél? A cél az, ami Jézus idejében is. Tudni illik, hogy minél beljebb vigyük Jézust egymás és mások szívébe!” -hangzott el zárszóként.
Végül szeretetvendégségre hívtuk az emlékező gyülekezeteket. SDG!
2024. március 17-én Pozbán három gyülekezet emlékezett a magyar szabadságharcra, ünnepi műsorokkal, a megemlékezés koszorúinak elhelyezésével tisztelegtek a márciusi ifjak emléke előtt.
Az egybegyűlteket Dukon András, pozbai lelkész köszöntötte. Kiemelt vendégként üdvözölte a váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző iskola képviseletét.
Már az istentisztelet elején fellépett a pozbai énekkar Kiss Éva vezetésével. Szólt az ének Emeld fel a szemedet az égre… valamint a Magyarok világhimnusza, mely minden magyarhoz és minden magyarért szólt szerte a világban!
Az igehirdetés a köv. igeversekre volt építve „amit hallottunk, amit megismertünk, s amit őseink beszéltek el nekünk. Nem titkoljuk el fiaink elől, hanem hirdetjük a jövő nemzedéknek. Az Úr dicső tetteit, erejét, és a csodákat, amelyeket művelt.” (Zsolt 78,3-4)
Isten és az Ő igéjének célja, hogy felelősséggel forduljunk a jövő nemzedéke felé. Felszólít minket, hogy a múlt emlékeit, tapasztalatait az idősek adják át az utánuk következőknek! „Nem titkoljuk el fiaink előtt, elbeszéljük a jövő nemzedéknek!” Isten azt akarja, hogy népe ne legyen tudatlan. Minden népnek megvan a maga kultúrája, hagyománya, múltja. A magyar nép öröksége többek közt az 1848/’49-es szabadságharc. Ezt meg kell őrizni, tovább kell adni! A fájó, kellemetlen, nehéz dolgokban is ott van Isten munkája, az Ő keze, hisz nincsenek véletlenek! Emlékezünk elődeinkre, akik meg akarták őrizni a magyarságot, a függetlenséget! Emlékeztet minket a történelem, hogy ezt a lelkületet, a nemzetért való kitartást mi is őrizzük meg! A jövő nemzedékének át kell adnunk az örökségünket, identitásunkat, istenismeretünket! Zárómondatként elhangzott: Isten velünk volt, velünk van és velünk lesz ennek a világnak a végezetéig!
Kincses Katalin, a váci középiskola tanára bemutatta Bernáth Kálmán iskolaalapítót. Elhangzott, 1915-ben született Vácott. Kárpátalján is tanított, ám a 2. világháború után visszatért Vácra. 1955-ben felkérést kapott arra, hogy ő alapítsa meg az első kereskedelmi iskolát Vácott, ami azóta is szép eredménnyel működik, jelenleg több mint 700 diákkal. Az iskola fenntartója már tíz éve az Északpesti Református Egyházmegye.
Első dalként elhangzott Európa közepén élt valahol egy nép. „Csak a költő, ha visszatér, a költő ha visszatér, Míg a földön ember él, a költő visszatér, Hol ember él, hol ember fél, a költő visszatér, Hol magyar él, hol magyar fél, Petőfi visszatér.”
A diákok gondolatban visszahajtották a történelem kerekét. Emlékeztek az 1848-as esztendő dicső napjaira és felidézték a történéseket. Kiemelve a 12-t pontot, hogy mit kíván a magyar nemzet, idézve a Nemzeti dalból is… A Klapka induló mellett elénekelték Kossuth Lajos azt üzente c. éneket is. Befejezésként a Himnuszt énekelték, melyet a gyülekezet fennállva fogadott s a diákokkal együtt énekelt, büszkén vállalva az összetartozást!
A benti együttlét után a templom melletti parkban a helyi óvodába járó gyermekek műsorával folytatódott a megemlékezés. Kisdob kíséretével röviden ismertették a nagy csata történetét…
Ivanič Katalin, Pozba község polgármestere mondott beszédet, melyben hangsúlyozta, hogy a magyar ember március idusán kokárdát tűz a szíve fölé, emlékezve a hősökre, akik bátran küzdöttek a szabadságért, életüket adva érte. Küzdöttek a diktatúrát megtestesítő Habsburgok ellen, többek közt kiállva a nyelvhasználati jog méltósága mellett! „Az ünnep arra tanít bennünket, hogy egy bukott szabadságharc is válhat nemzetet összekovácsoló pozitív erőforrássá.”Tanúbizonyságot adni hazaszeretetről… -hangsúlyozta, valamint őrizni kell hagyományainkat, egymást szeretni és tisztelni kell, mert ez megmaradásunk záloga! Kérte a fiatalokat, hogy kérdezzék meg szüleiket felmenőikről, mert mindenkinek van története! Feladatunk és kötelességünk megismerni történelmünket!
Beszédét Gyurcsó István Az unokák sírnak c. versével fejezte be. Elgondolkodtató és egyben mélyen megrázó szavai: „Az unokák, amikor jeles ünnepeken körben állnak a nagyszülők udvarán —nem értik egymást. Az unokák a nagyszülőket sem értik.”
Ezt követően a templom mellett levő kopjafánál elhelyezésre kerültek a megemlékezés koszorúi. Először a váci iskola képviselete, majd a pozbai-, barsbaracskai-, barsbesei gyülekezetek és a község képviselete egyaránt főt hajtott a kopjafánál.
Végül a váci diákok Örökké lobogjon dalra zászlós tánccal zárták a megemlékezést.
Köszönet jár a váci iskola képviselőinek, a szervezőnek, Hajtman Béla, a baracskai gyülekezet kántorának, hogy ez a megemlékezés a váci fiatalokkal megvalósulthatott! Köszönet illeti a vendégfogadó pozbai gyülekezetet is! SDG!
Legutóbbi hozzászólások