BARSI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE

SZLOVÁKIAI REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ

A hármas fonál nem szakad el egyhamar!

2024. február 14-én, hamvazószerdán tartotta meg a Barsi Református Egyházmegye a Házasság heti evangelizációját a garammikolai templomban.

Az alkalmat a barsi egyházmegye esperese, Révész Tibor kezdte meg apostoli köszöntéssel, majd külön köszöntötte a bizonyságtevőket és a megjelenteket. Ezt követően a vezérfonal szerint felolvasta az aznapra eső újszövetségi igeszakaszt a jó pásztorról (Jn 10,11-15).

          „Igéddel áldj meg bennünket Urunk” kezdetű éneket énekelték az egybegyűltek, mely ének az élő Ige évének, vagyis 2024-nek az ún. vezéréneke. Az énektanulást Révész Csilla sárói lelkész vezette.

          Az alkalmon Vámos Béla felsőpatonyi lelkipásztor és hitvese, Vámos Anita tett bizonyságot.

          Elsősorban a családról szólt. Megvallotta, hogy Isten miként hozta helyre házasságukat. Hangsúlyozta, a házasság a családba illeszkedik bele, és a gyermekek akkor érzik magukat védettnek, ha egy kiegyensúlyozott apát és egy kiegyensúlyozott anyát látnak maguk mellett.

          Elmondta, olyan mentalitásbeli tulajdonságok lettek jellemzőek férfiakra, amik korábban csak nőkre volt jellemző, és fordítva. A rendeltetés szerint a nő a tűzhely melegét határozza meg, a férfi a kereteket jelöli ki, a szabályokat hozza, védi a családot.

          Rámutatva a házastársi kapcsolatra a Biblia fényében, kiemelte a feleség és a férj egymáshoz való viszonyát a páli levélből (Ef 5,22-25).

          Klaus Müller volt misszionáriust idézte egy szélsőséges példával. „Tegyük fel, hogy négyen evezünk egy csónakban, én, a feleségem és a két gyermekem, és süllyed a csónak, és csak én tudok úszni. Kit fogok menteni? A feleségemet fogom menteni.” Rávilágított arra, hogy a gyermekeinknek nem ígérünk fogadalmat, hogy sem egészségben, sem betegségben, sem boldog, sem boldogtalan állapotában el nem hagyjuk, és egész életünkben hűséges segítőtársuk leszünk. Ezt csak házastársunknak fogadjuk! „Ez kötelez bennünket arra, hogy feleségünknek tegyük le életünket!”

          Fontos, hogy a gyermek lássa az otthoni példán, hogy az édesanya, a feleség egy kincs a család számára. Ha ezt látni fogja, érezni fogja a biztonságot!

          Saját bizonyságtételként elmondta, milyen volt az első találkozás a feleségével, miként indult a házasútjuk, s miként volt jelen a házasságukban férjként akkor és most… Volt, hogy megkeseredve, de mindvégig Istenbe vetett hittel. Imádkozva mindenkiért, viszont önmagáért nem… Megtalálta őt a kérdés, ha most következne be az elragadtatás, te itt maradnál vagy felvitetnél! Elmondta, becsülni és tisztelni kell a feleséget, aki Isten gyermeke!

Hangsúlyozta a szülők szerepét is, miszerint szülőnek nem szabad belebeszélni a gyermeke házasságába, „csak” szeretniük szabad és kell! Nem szabad rátelepedni a gyermekre, a lelki köldökzsinórt el kell vágni, és engedni, hogy önállósuljon a felnőtt gyermeke.

Megvallotta, az ő házasságukban Isten együtt változtatta meg őket és együtt formálta őket! Hálát ad Istennek, hogy munkálkodott, s megvallotta, legyen ezért is Övé a dicsőség!

          Bizonyságtételét a köv. elgondolkodtató pszichológiai kimutatással zárta, mely szerint a házaspárok átlagban 8 és fél percet beszélgetnek egymással naponta úgy, hogy egymásra koncentrálnak.

          Ezt követően neje, Vámos Anita mondta el, miként élte meg feleségként a megpróbáltató időszakot s miként vezette őt Isten s mutatott utat neki Igéjén keresztül. Volt, hogy megkeseredett… Érezte, szükséges, hogy szeretet, békesség és öröm legyen benne, függetlenül attól, hogy hogyan viszonyulnak hozzá! Arra jutott, hogy értelmetlen viták helyett jobb csendben lenni. Jó csendben várni az Úrra…

          Válaszként az elhangzottakra énekszóval volt dicsőítve az Úr, Nálad van csak békesség c. énekkel.

          Az alkalmat áldás zárta le.

Mente Sándor Veronika

Jézus a mi oltalmunk, erősségünk, ha ránk szakad minden baj, mégse félünk!

2023. június 17-én Léván volt megtartva a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház emlékzsinata. Megemlékeztünk arra, hogy száz évvel ezelőtt, 1923. június 17-25 között -ugyanúgy Léván tartatott zsinaton- „jött létre” vagy talán mondhatjuk úgy, hogy „kellett kimondani” az itt élő egyházi tisztviselőknek azt, hogy az anyaországi magyarságtól és reformátusságtól elszakadva egy különálló egyházat hoznak létre.

Ugyanúgy, ahogy Trianon által szétszakították a nemzetet, néhány évre rá „szükségessé vált” az egyházat is „leválasztani”. Így jött létre a „Szlovenszkói Református Egyház”, mely jelenleg a „Szlovákiai Református Keresztyén Egyház” nevet viseli.

Nekünk, reformátusoknak ez nem egy ünnep, inkább megemlékezés… Nagyon sok fájdalom, keserűség, nehézség volt száz évvel ezelőtt az itt alakulófélben levő egyházunkban. Sokan szerették volna, viszont sokan ellenezték, hogy az állam után a reformátusság is szakadjon részekre…

Viszont az anyaországi egyháznál maradva a Szlovák állam nem ismerte volna el az egyházat, így sem a lelkészek, sem semmilyen egyházi alkalmazottak nem kaptak volna fizetést, családi pótlékot, sem semmilyen támogatást.

Hogy hová is tartozzunk, egy nagyon nehéz döntés volt. Egyetlen egy szavazaton múlt. Az 1923-as zsinat pontosan az 50% a szakadás mellett döntött, ugyanakkor 50% az anyaországhoz szeretett volna továbbra is tartozni.

Egyetlen szavazaton múlott, mégpedig a mi egyházmegyénknek, a barsi református egyházmegye esperesének, Patay Károlynak a szavazatán, hogy megalakult itt Felvidéken a Magyarországtól elvált református egyház… Ezért Patay Károly esperesre nagyon sokan nehezteltek, nehéz szívvel kellett a további életében elhordoznia az ő döntését…

Az azóta eltelt száz évben nagyon sok minden történt. Ha visszaemlékezünk, leginkább a fájdalmas és nehéz dolgok jutnak eszünkbe. Gondoljunk bele, hogy milyen nehéz lélekkel kellett szembenézni az egyházi vezetőknek az akkori politikai kihívásokkal! Hogyan tudtak megfelelni a politikai elvárásoknak?

Újra kellett szerveződnie az egyháznak az alapoktól…

„Hálát adok az Istennek mindenkor, mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban.” (1Thessz 1,2)

Pál apostol a Thesszalonikai levelében írja ezt s ad hálát a gyülekezetért, az ott élő hívekért, keresztényekért. Az említett közösséget is ő alapította. Így örömmel gondol rájuk és hálát ad értük.

A kereszténység kezdeteinél járunk a levél írásakor.

Pál apostol a gyülekezetért ad hálát.

Amikor a hála, hálaadás az ember szívében megszületik, az legfőképpen az örömteli dolgok miatt születik meg. A rossz dolgokért nem szoktunk hálát adni. Ha az ember tud hálát adni rossz, fájdalmas dolgokért, az erős hitre vall!

Testvérek! Mi ne szomorodjunk el, ne keseregjünk! Hiszen száz évvel a reménytelenség után nekünk van miért hálát adni!

Itt, Pozbán is van még egyház, gyülekezet, lelkész! Vannak hívek, vannak keresztyének! Ugyanakkor mi nem csak a pozbai gyülekezethez tartozunk! Mi nem csak a szlovákiai református egyház tagjai vagyunk, hanem meg kell látnunk és legfőképpen ezen kell nekünk örvendeznünk, hogy egy kétezer éves keresztyénség részét alkotjuk az ezeréves nemzetünkön belül mindannyian!

Ami kétezer éve létrejött, mi most annak a jelenkori részei vagyunk! Isten úgy rendelkezett, és talán az az akarata, hogy amíg a végítélet el nem jön, ebben a világban legyenek keresztyének!

Az, hogy vagyunk és itt vagyunk, ezért az Úristen hálára kell, hogy indítsa a szívünket!

Pál apostol azt írja: „Mert a mi evangéliumunk nem csak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, szentlélekkel, és teljes bizonyossággal.”

Tehát amikor örvendezünk annak, hogy mi megmaradtunk református keresztyénekként, még be tudunk ülni abba a templomba, amit közel 240 évvel ezelőtt az itt élő keresztény elődeink reménykedve építettek, csak hála lehet a szívünkben!

Nagyon nehéz időszakok vannak az itt élő keresztyének mögött… Mély lelki sebeket hordozva, meghurcolva, ám a keresztyénség és a reformátusság hitében. S a hit megmaradásának most itt mi vagyunk a bizonyítékai.

Ezért hálát kell adnunk újra!

Lájuk azt, hogy a mi életünkben is az Úristen jelen van erővel és Szentlélekkel! Kihív bennünket a közösségbe, s az Istennek az ereje és a Szentlélek munkája közösségeket hoz létre! Mi is közösséget alkotunk úgy, hogy Isten hitet adott nekünk!

A keresztyénség alapja a hit!

Ez a hit megmozgatja a mi lelkünket, és arra ösztönöz, arra késztet minket, hogy szolgáljunk az Úrnak! Jöjjünk és vágyakozzunk arra, hogy a közösségnek mi is alkotó tagjai legyünk, s a közösségben részt vegyünk!

Adjunk hálát mi is, ahogy Pál apostol! Azért, hogy van, aki hirdetheti az Igét, hogy magyarul szól hozzánk Isten szava, és azért is, hogy vannak, akik hallgatják az Igét!

Adjunk hálát azért is, hogy még vannak, akik az Isten szavát a szívükbe zárják, és viszik ki a templomból a saját életükbe, a saját családjukba, s ott a hit meg van élve!

Lehet, hogy ebben a száz évben el akartak pusztítani, tönkre akartak tenni vagy félre akartak söpörni, de minden helyzetben az Isten erejére támaszkodtunk, és támaszkodunk ma is!

Az Úristen erejére alapozunk. Ez az életünknek a legfontosabb támasza, sőt, támasztó pillére!

Lássuk meg az Úr erejét! Ma az Istennek az ereje abban látható, hogy most itt vagyunk! Mindegyikünk életében munkálkodik az Isten ereje!

Pál apostol hálát ad, mert örül. Az öröm az elmúlt dolgokra vonatkozik. Legtöbbször annak örülünk, ami már az időben mögöttünk van. Az imádság pedig a jövőbe tekint!

Ahhoz, hogy hálát tudjunk adni az Istennek mindenkor, mindenért és mindnyájatokért, nekünk az örömteli dolgokat kell látnunk!

Pál apostol így ír: „Istentől szeretett testvéreim! Tudjuk, választottak vagytok! Nem csak arra, hogy az Úristen hittel megajándékozva minket az Ő mennyei országa felé terelgessen, hanem ahhoz is, hogy a mi megélt hitünkkel jelen legyünk a kereszténységben.”

Mi, most is itt vagyunk, keresztyénségben vagyunk, keresztyénséget alkotunk!

Istennek legyen ezért hála Ámen.

Dukon András pozbai lelkész igehirdetése alapján összeállította Mente Róbert gondnok, barsi egyházmegyei világi főjegyző

Örüljünk egymásnak, amíg tart a kegyelmi idő!

Örüljünk egymásnak, amíg tart a kegyelmi idő!

Nagyigmándi látogatás 2023. június 3

2023. június 3-a emlékezetes marad a Pozbai Református Anyaegyház tagjainak. Hosszú idő után nagy örömmel, reménységgel és hittel fogadtuk a nagyigmándi testvérgyülekezet híveit. A találkozón –mint ahogy több nagyobb eseményen is- jelen volt Pozba, Barsbese, Barsbaracska gyülekezete, valamint a közeli újlóti gyülekezet lelkipásztora, Mente Sándor Veronika is.

A nagyigmándi hívek már kora délelőtt megérkeztek. Rövid tájékoztatás után folytattuk utunkat a pozbai katolikus kegyhely felé, mely alig 1,5 km-re található a falunktól. Ugyanakkor nagy szeretettel köszöntöttük körünkben Bába Károlyt és családját, aki a rákoscsabai gyülekezet presbitere. Elődei a Pozbától néhány kilométerre lévő Nagyfajkürtről származtak.

Terveink között már rég szerepelt a kegyhely bemutatása anyaországi testvéreinknek, ugyanis közös lelkészünk Szentkúti Kiss Károly 1880-ban felveszi a Szentkúti előnevet, hogy meg tudják különböztetni az írásait az édesapja azonos néven írt írásaitól. A név választása is mutatja, hogy mennyire kötődött falunkhoz. Református lelkészként is „bevállalta” a katolikus kegyhely nevét!

A Szentkút a falutól délnyugati irányba található, ahol a baracskai út Kisfajkürtre tér el. Jelenleg a barsbesei plébánia joghatósága alá tartozik. A magyar alapítású Pálos rendi atyák 18. században Máriacsaládon épült csodaszép templomába már régebben Pozbán keresztül jártak a búcsúsok és a pozbai erdőben szerettek megpihenni. A hosszú zarándokutak többnyire Márianosztráról és Pannonhalmáról indultak (mellesleg Márianosztrán szinte ugyanolyan temploma és kolostora van a Pálos rendnek, mint Máriacsaládon volt hajdanán). A máriacsaládi templom romjait 1949-ben bontották le teljesen, a kolostor külső falai jelenleg még részben állnak. …)

Egyik alkalommal bővizű forrásra bukkantak a zarándokok, melynek csodatévő erejéről hamarosan bebizonyosodtak. A fennmaradt legenda szerint, ezen a helyen egy körtefa ágai közt megjelent Szűz Mária kék övvel átfogott fehér ruhában (Ennek emlékére ma is a kápolnák külső színezete kék-fehér). A víz használatától többnyire a vakok nyerték vissza látásukat. A csodák híre gyorsan terjedt, és Pozba lett a búcsúsok úti célja, már csak azért is, mert Máriacsalád templomába villám csapott és nem építették újjá … A feljegyzések szerint Zlatnyanszki János Újbars-i plébános édesanyja is itt gyógyult meg. 1841-ben egy nagyon kicsi kápolna épült a forrás közelében, ahol 1869-ben volt először szentmise a Nagysallóból származó Répás Jánosné kérésére, aki csodálatos módon szintén itt gyógyult ki súlyos szembetegségéből.

1885-ben az immár 44 éves kápolnácska összedőlt, de Harris József esperesplébános buzgólkodására 1914-ben új kápolna épült a Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére. Ugyanez a plébános 1926-ban egy másik nagyobb kápolnát is emeltetett Szűz Mária szent neve tiszteletére.

A front 1945-ös átvonulásakor a szovjet katonák szálláshelye volt a két kápolna.

A pozbai Szentkút híre közismert az egész Kárpát-medencében. Pünkösd napján, valamint szeptember 15-én a Hétfájdalmas Szűzanya ünnepén vannak a főbúcsúsok a kegyhelyen, de a búcsújáró híveket mindenkor várja a Szűzanya és a pozbai áldott szent forrás. A gyermekeknek és idős embereknek, illetve a betegségben szenvedőknek engedélyezve volt a szekéren való utazás is. Az utazás alatt imádkozva és szent énekeket énekelve közelítettek a Szentkúthoz. Amikor elérték a falut, processzióvá alakultak, az egyházi lobogókat kibontva hosszú sorokban vonultak a forrás felé. Közel a szent helyhez különféle árusok kínálták portékájukat az úton elhaladóknak. A koldusok sem hiányoztak, az út két szélén könyörögtek alamizsnáért a hívektől. A gyermekek naiv kíváncsisággal lesték, hogy mikor jelenik meg nekik is Szűz Mária. A forrás felett lebegő misztérium felejthetetlen élményben részesített mindenkit, aki csak ott volt. A zarándokút végén lélekben feltöltődve, más tájak és emberek megismerése gazdagított minden résztvevőt.

Jelenleg a forrás be van fedve, de a szépen kialakított kápolna alól kivezetve folyik a gyógyító víz. A forrástól néhány méterre találhatók azok a márványtáblák, melyeken a felgyógyult hívők köszönetüket fejezik ki magyar és szlovák nyelven egyaránt. A szentmiséket a besei plébános celebrálja szlovák nyelven. Évente néhány alkalommal magyar nyelven is tartanak szentmisét, Pünkösd vasárnapján és szeptember 15.-én, amikor a katolikus egyház a Hétfájdalmas Szűzanya ünnepét üli.

A völgyet körülölelik a Keresztutat jelképező stációk.

A zarándokok részére padsoros ülőkéket készítettek.

Néhány évvel ezelőtt a villanyhálózatot is bevezették az épületekbe, valamint láthatjuk az elmúlt évek fáradságos munkáját, a teljes felújítást, melyet Ioan Gondec barsbesei plébános fáradhatatlanul irányított és sokszor saját kezűleg is végzett.

A 60 fős csoportunk megérkezése után Dukon András, pozbai lelkész egy rövid áhítatot tartott a 8. zsoltár verseivel: „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom – hogy törődsz vele.”

Az áhítat után Prekop Margit a kegyhely gondnokasszonya tartott történelmi beszámolót a kegyhelyről, valamint a forrás csodatévő erejéről.

Sugár Tamás, a nagyigmándi gyülekezet lelkésze kifejtette, hogy milyen fontosak voltak a források az ember életében. Az édenkertet is négy folyó vette körül. „A víz maga az élet”, mondta, ugyanakkor Jézus olyan élő vizet tud adni, ami a lelkünk számára ad életet. Az élet vizének forrása maga Krisztus, mely itt a Kárpát-medencében mély lelki sebeket kell, hogy begyógyítson. Szentúti Kiss Károly is egy forrássá lett számunkra még halála után is, még Trianon után is.

Ezt követően elénekeltük nemzeti imádságunkat, a himnuszt. A szép napos időben messze hangzott az „Isten álld meg a magyart” a stációk felett…

Prekop Margit gondnokasszony bemutatta a szépen felújított kápolnákat belülről is, majd megállva a hálaadó táblácskák mellett a nagyigmándi gyülekezet is elhelyezett egy előre elkészített emléktáblát Szentkúti Kiss Károly emlékére.

Elgondolkodtam, hogy vajon mennyi katolikus kegyhelyen helyez el református lelkész egy közel 100 éve elhunyt református lelkésznek emléktáblát…

Rövid séta után folytattuk utunkat környékünk legmagasabb pontjára, ahol községünk polgármesterasszonya Ivanič Katalin köszöntötte a híveket. Megcsodáltuk a több mint 3 méter átmérőjű tölgyfát megy több mint 450 éve néz kis falucskánkra a magasból. Vendégeinknek nagy élmény volt, mikor a magasból bemutattuk a környéket. Látni lehetett a Kis–Kárpátokat Pozsonynál, a zobori hegyeket Nyitránál, a gímesi várat, a garamszentbenedeki hegyeket, a siklósi magaslatot Lévánál, a Börzsönyt és a pilisi Dobogókőt is.

A csoportos fényképezés után a két autóbusszal percek alatt a pozbai kultúrházban találtuk magunkat, ahol az ebéd után kezdetét vette a délutáni műsor.

Istennek hála, 14 éve tart a szoros kapcsolat Nagyigmánd és Pozba református hívei között. A kultúrház termében az évek alatt megszámlálhatatlan közös fotókból 170 kép került folyamatos vetítésre. Ugyanakkor Révész Csilla, sárói lelkésznő jóvoltából 10 molinót (hirdető vásznat) is kaptunk, amelyen a 165. dicséret szövege volt olvasható körülölelve a lelkésznő által készített fotókkal. E vásznak „tanulmányozása” után elénekeltük a már említett dicséretet… És valóban megtapasztaltuk „Itt van Isten köztünk!”

Lelkészünk Dukon András elszavalta Dalmadi Győző A magyar szó hazafias versét Trianonra emlékezve.

Hogyha tizen vagyunk egy társaságban,

És közöttünk akad egy idegen,

Mindannyian az ő nyelvén beszélünk

Ezt kívánja tőlünk a figyelem.

Mért törődjünk a magyar név jogával,

Mit az ősök karddal is védtenek?

Az idegen hadd érezze magát jól,

Hiszen a szó nem árthat senkinek.

Korcs nemzedék! Rajta beszélj, beszélj csak,

Úgy, amint az idegen szereti!

Egy fegyvered maradt, s ez a magyar szó :

Kezedből e fegyvert is vegye ki.

Mit veszíthetsz? Legfejebb azt,

hogy egykor nem ismer rád itthon saját fiad,

És utolsó szavadat sem értik meg,

Ha majd lezárod szempilláidat…

A megindító vers után Besse Csenge, a barsbesei gyülekezet fiatal tagja elénekelte Kiss Katától a Jó magyar vagyok című dalt.

Pozba polgármesterasszonya egy könyvet ajándékozott a nagyigmándi lelkésznek, melyben Pozba község adatai és történelme található. Valamint  egy különleges rajzot, melyen együttesen van a szentkúti kegyhely egyik kápolnája és a pozbai református templom -utalva arra, hogy a mai világban milyen nagy szükség van az összefogásra és az összetartásra, hogy megmaradjunk itt a Kárpát-medencében magyarok–szlovákok, katolikusok-reformátusok együtt, békességben!

Bizony szükségünk is van a biztatásra, az egymás erősítésére!

Ez az alkalom, ez a délután is azért lett szervezve, hogy a szürke hétköznapok után az ilyen közös alkalmak adjanak erőt a további munkára. Egy–egy ilyen alkalom megszervezése nem kevés figyelmet igényel, viszont a jó Isten erőt és kitartást ad ilyenkor!

A következő programunk a „Hitnek tengerén” című rövidfilm bemutatása volt melyben a gyászévtizedre emlékeztünk. A barsi egyházmegyéből  jónéhány lelkész és tanító került gályarabságra, ahogyan Nagyigmánd környékéről is. A film bemutatása után a nagyigmándi lelkészházaspárnak két póló lett ajándékozva, melyek erre az alkalomra lettek készítve. A pólókon a gályarabságra ítéltek nevei is olvashatóak.

Bemutatásra került -a pozbai gyülekezet által féltve őrzött- Szentkúti Kiss Károly személyes bibliája. A történelem viharai közt, Istennek hála, megmaradt a parókián. Most kézbe lehetett venni, belelapozni. Sokan érdeklődve nézték Szentkúti Kiss Károly aláírását, jegyzeteit.

Később felolvasásra került Szentkúti Kiss Károly nagyapjáról egy érdekes történet, aki Garamsallón szolgált 1790-1811 között. A lelkész botjával kergette el a dézsmaszedésre kirendelt hajdút… Mindenki érdeklődve hallgatta a történetet, melyet az egyházmegyei vizitációs jegyzőkönyvekben leltem meg.

Együttlétünk vége felé testvérgyülekezetünk tagjai énekkel tették még felejthetetlenebbé alkalmunkat.

Közös énekünk, a „Krasznahorka büszke vára” és a „Szózat” tette még felemelőbbé a találkozást.

Az egész napos program zárásaként a nagyigmándi lelkész hálaadással mondott köszönetet a felejthetetlen élményekért. Csodálatosnak tartja a barsi egyházmegye hitét és kitartását 103 évvel Trianon után! Kifejtette, hogy itt most ők, az anyaországiak érzik magukat kisebbségben! Ahhoz, hogy megértsék, mi a hazaszeretet, mi a vágyódás nemzetünk iránt, el kell jönni egy ilyen helyre, mint a barsi egyházmegye, vagy mint a pozbai közösség… Megjegyezte, könnyű magyarnak lenni a határokon belül…

És valóban… A barsi egyházmegyében kétszer is volt Trianon. Először 1920-ban, amikor elvesztettük a hazánkat, utána 1947-ben, amikor a kitelepítések által elvesztettük lelkészeinket, elöljáróinkat, rokonainkat…

A barsi egyházmegye deportált lelkészei:

Nagy István –Alsófegyvernek

Székely Dezső-Alsószecse

Domján Aladár- Farnad

Tóth Imre- Garamlök

Dr. Agyagási Sándor-Garamvezekény

Szűcs Árpád- Ipolypásztó

Konta Károly-Kiskálna

Soós G. Endre-Mohi

Patay Gyula- Nagypeszek

Szűcs Lajos- Szódó

Szabó István-Újbars

Selmeczi Árpád- Vámosladány

Nagy Gyula- Nagyod

Czeglédy István- Nagysalló

Szóval a lelkészi gárda több mint a fele…

A találkozást követő nap elérkezett június 4-e, a Trianoni gyásznap, a Nemzeti összetartozás napja.

De szeret az Úr, azért nincs még végünk! Június 3-án Pozbán együtt tudtunk örülni és hálát adni mindenért! Azért, hogy még vagyunk, és, hogy itt vagyunk! Együtt anyaországiak és „itt maradottak“, katolikusok és reformátusok! Azért, hogy még mindig magyarul beszélünk, hogy egy a nemzetünk! Azért, hogy egymásért is imádkozunk, még ha határok is választanak el minket!

A magyarok és az egyház egységét kell erősíteni, nem a földrajzi határokban, hanem a közösségben, ez a jelen feladata és a jövő kulcsa. Az ellentétek szítását kerülni, de a gyökerekből, az identitásból, a hitből mégsem engedi!

Isten áldását kérem mindazokra, akik segítettek ezt a felejthetetlen napot megvalósítani!

Mente Róbert, pozbai gondnok, Barsi egyházmegye világi főjegyző

A barsi egyházmegye értékei, avagy Töhölön ablak nyílt a múltba

Barsi egyházmegyénket járva egyháztörténeti kutatásaim során eljutottam a töhöli gyülekezetbe is. Bár a környék magyarsága és reformátussága szebb időket is megélt már, a környék szépsége, az erdő mellett csendben megbújó kis falucska nyugalma feledtetni próbálja velünk az elmúlt korszakok megpróbáltatásait.

A kis gyülekezet valaha egy nagyobb, lélekben összenőtt anyaegyházhoz tartozott. A messze ellátó magas tornyával Garamlök volt az anyaegyház, körülötte félkörívben, mint kiscsibék a kotlós körül, leányegyházai Felsőpél, Töhöl, szórványai Alsópél, Ény, Sötétkút, Lüle, még korábban Felső és Alsó-Győröd is. „Már maga is egy kis esperesség“ írja Szentkúti Kiss Károly a könyvében 1879-ben. A nagy kiterjedésű anyaegyházban egykor 5 prédikátor is hirdette Isten igéjét a híveknek tiszta hittel, hazaszeretettel, szebb jövendővel és nagy kitartással.

Persze ez mára már alaposan megváltozott… A XX. század történései után Garamlök anyaegyházán belül csak Felsőpél és Töhöl maradt…

Látogatásomat Töhölön örömmel fogadták. Nt. Tóth Zoltán lelkész engedélyével Császár Viola gondnokasszony készséggel vezetett körbe. A templomban az 1855-ös úrasztala gyönyörű vörös márvány. A hajdani egyházi iskola épületében pedig rájöttem, hogy Töhölön nem csak írott értékek vannak. Pizinger Lajos 1901 júniusában szabadalmaztatott, később 1907-ben továbbfejlesztett iskolapadjának két eredeti darabja még megtalálható az egyházi elemi iskola épületében. Ezek nem elhanyagolható értékek! Hiszen az 1907-es londoni tanszer kiállításon díjat nyert iskolapadról van szó, melynek néhány eredeti darabjai féltve őrzött tárgyai az anyaországi múzeumoknak!

A töhöli egyházi elemi iskola még meglelhető iratai között szinte azonnal feltűnt nekem egy megviselt kézzel írott füzet. Gesztelyi Nagy Barnabás iskolaigazgató és tanító naplóját tartottam a kezemben, amely 1923-tól 1944. augusztus 5-ig egyfajta ablakot nyit a számunkra a Trianoni összeomlástól kezdve a cseh megszálláson át, az 1938-as hazatérésen keresztül az 1944-es végső reményig…

Most ebből a füzetből a teljesség igénye nélkül és a számomra fontosnak vélt részleteket kiragadnám a kedves olvasónak. Betekintést nyerhetünk a két háború közötti barsi egyházmegye kis gyülekezetének református egyházi iskolájának életébe.

A helybeli ref. elemi iskola alapítása egyidejű az egyház keletkezésével. A régi épületet, mely a jelenlegi iskola mögött helyezkedett el, 1825-ben lebontották, mivel teljesen elavult. Az új iskolát az udvar elejére helyeztették, mely egy osztályteremből és egy szobából állt a tanító részére. A telket a ref. vallású hívek egy császári és egy lülei tulajdonban lévő családoktól vették közadakozásból, részint az egyház pénzéből. Az épület 1903-ban lett kibővítve kántortanítói lakással, majd az 1934-es évben lett kialakítva a jelenlegi formára.

A régi jegyzőkönyvek, melyek főként latinul íródtak, sajnos „elporladtak” -így írja Gesztelyi. 1834-től kezdődőleg van jegyzőkönyv, melyben többek közt megtalálható a tanítók névsora is:

Balla Mihály Garamlökről érkezett, 1801-1849 között tanított

Patay Pál szintén Garamlökről jött, aki nagy gondot fordított az iskola fejlesztésére. Új ablakok, padok, táblák kerültek az immár két osztályos elemiben. Melléképületek is létesültek. Patay sajnos 36 évesen hirtelen elhunyt 1857-ben.

Két évig tanító nélkül maradt a töhöli egyház.

Balogh József 1859-ben érkezett Nemesorosziból. Az ő működése új életet öntött az iskola anyagi és szellemi életébe. Mint lelkészi képzettséggel bíró egyén hanyagságot nem tűrt, az addigi 2 osztályt 4 osztályra bővítette és deszkapadlóval fedte le. 28 éves munkássága után 1887-ben nyugdíjba vonult.

Huszár Gusztáv 2 évig, Juhász Jenő 2 évig, Soós Géza 3 évig tanított Töhölön.

Nagy Árpád a pápai állami tanítóképzőből 1903-ban érkezett. Ebben az időben lett kibővítve a kántortanítói lakás. 1910-ben Garamlökre távozott.

1910-1944 között főszereplőnk, Gesztelyi Nagy Barnabás az iskola vezetője.

1903-tól 1905-ig a népiskola V évfolyam, ettől kezdve 1923-ig VI, majd 1925-től VII évfolyam lett.

1923-ban 2, 1924-ben 4 színi előadás tartatott, valamint megalakult az énekkar.

Az első világháborúban a tanító hadban volt, így a tanítás csaknem mindig szünetelt, egy félévig Belvásony Lajos segédlelkész tanított, de kevés eredménnyel…

1923/24: Mint minden iskolai év, ez is istentisztelettel kezdődik, melynek végeztével a tankötelesek a szülők jelenlétével az iskolába vezetettnek, ahol a tankönyvek összeírattatnak. Szeptember 20-án tartatott meg a fák napja, mely alkalommal kirándulásra került sor a „Patyi” erdőbe. Ismertetve lettek az erdőben talált bokrok, fák nevei, valamint az összeszedett ehető és mérges gombák is.

Az október 28-ai Csehszlovákia megalakulásának emlékünnepére a szülők is meghívattak, azonban senki nem jelent meg… a tanulók hazamehettek.

Október 31-én a reformáció ünnepén 38 család volt az egyház és az iskola által tartott megemlékezésen.

November 16-án a féléves bizonyítványok kiadattak. Ez alkalommal az iskolaszéki elnök megtekintette a tanítólakot.

Május 4-én az istentisztelet után az iskola épületében megemlékezés történt Štefánikról.

Június 4-én a tanfelügyelet, 13-án az esperes, egyházmegyei főjegyző, és a tanügyi bizottság vizsgálta meg az iskolát.

November, december, január, február hónapjaiban az egyházi énekek egyhangú, majd összhangú tanulása folyt. A márciusi hónapban pedig harangszentelési és temetési énekek voltak tanítva. Az énekek közti szünetekben pedig célszerű gazdálkodási módok lettek ismertetve a tanulókkal.

1924/25: Szeptember 1-jén reggel fél 8-kor az istentisztelet után 23 tanköteles jelent meg a VII. osztályba mint önként jelentkezők.

Szeptember 7-én a szülői értekezleten, melyen a presbitérium is részt vett, az az óhaj nyilvánult meg, hogy sok szülő szeretne vallásos és ének estéket. Így nov. 1-jétől február 20-ig csaknem minden este 20-25 gyülekezeti tag jelent meg. Egyházi énekek ismétlése, majd később a közéletből vett számítási példák gyakorlására, ügyiratok készítésére, ismeretek kibővítésére is sor került. Ekkor azonban az érdeklődők között személyi torzsalkodás tört ki, így a csoport 5 tagúra apadt.

Április 19-én a fiatalság 370 tagú nézőközönség előtt a Sárga csikó és a Csodás üsző című színi előadást adták elő. Az anyagi sikeren felül mondható volt az erkölcsi is.

Május havában két kiránduláson is részt vettek a növendékek. Az egyik a teljes töhöli határ körülsétálásával a földrajzi ismeretek kibővítésére szolgált. A másik a madarak és a fák jobb megismerésére tartatott.

Az iskola orvosa (Vlček körorvos úr) csaknem minden hónapban szemlét tartott a tanulók felett, nagyobb méretű betegség az elmúlt időszakban nem volt.

Ünnepélyek a tanítás keretén belül voltak: május 4-én Štefánikról, nov. 15-én Khomeniusz Jánosról és Smetanáról.

1925/26: Szeptember 28-án Vencel napján a tanítás szünetelt.

Október 4-én szülői értekezlet fő témája a család és az iskola viszonya volt.

Az október 28-i ünnepségre csak a tanulók jöttek el. A reformáció napján a gályarabokról is megemlékeztünk.

November 15-én vasárnap képviselő választásra lefoglalták az iskola épületét.

November 20-tól hétfőn-szerdán-pénteken este 6-8 óra között továbbképző tanfolyamot nyitott az egyház az énekkar részére. A világításhoz szükséges petróleumot a jelenlévők adományozták, a fűtésre a faanyagot viszont az egyház állta egészen március 10-ig. Kedden-csütörtökön-szombaton pedig az önként jelentkező műkedvelő ifjúság színdarabot tanult. A színjátszás jövedelme fele-fele arányban van elosztva a református és a római katolikus egyház között.

Ebben az isk. évben vörheny (skarlát) járvány volt a növendékek közt. A ragály 5 tanulót 6 hétre távol tartott az iskolától.

Megvétetett Khomeniusz János és Husz János egy-egy képe az osztályterembe.

A tanév énekléssel és imádsággal végződött, utána a gyermekek részére egy pár órai táncmulatság lett engedélyezve az iskola udvarán a szülők jelenlétében.

1926/27: A létszám 18 fiú és 13 leány.

A vörheny ragály miatt néhány diák nem tudja elkezdeni a tanévet.

Október 27-én délután megemlékezés történt a köztársaság megalakulásáról. A hivatalos zászló kitűzetett.

Február 12-én szülői értekezlet volt, tárgya: A tüdőbaj és az alkohol elleni küzdelem.

Március 24-én Patay Károly esperes és Akúcs Lajos egyházmegyei főjegyző megvizsgálták az egyház és az iskola anyagi és szellemi állapotát.

Június 24-én reggel 6 órakor kirándulásra indultunk Csiffár és Tild irányába, majd onnan vissza Győröd felé.

Az iskolaév július 2-án vasárnap istentisztelettel ért véget.

Az iskolamulasztási büntetéspénzekből befolyt 8 korona a szegény tanulók könyvtára javára adatott. A pénzmaradvány 33 korona 50 fillér. Az összeg a gondnoknál őriztetik. A melléképületeket megjavították 2600 korona kiadással.

1927/28 Beiratkozott 16 fiú és 14 leány. Mindjárt az első napon panasz érkezett, hogy a község utcai díszítésére ültetett fákat megrongálták. A növendékek figyelmeztetve lettek, hogy az ilyen cselekedetektől tartják távol magukat.

Október 31-én a reformáció emlékére hálaadó istentisztelet tartatott ez évben először, mint rendes munkaszünettel ünnepelt nap a szülők és az egyháztagok által is megünnepeltetett.

Dicséret illeti a szülőket, akik belátták, hogy gyermekeiknek rendes iskoláztatása nem csak szülői kötelesség, de a jövőnek alapja is. Az a növendék, aki nem tud lépést tartani a haladással, annak ismerete hiányos.

Szülői értekezlet tartatott az év folyamán 4 ízben, melyben január 4-én a lelkész úr is jelen volt. A tanév június 28-án a reggeli órákban hálaadó istentisztelettel ért véget.

Az elmúlt év folyamán Varga Balázsné tanította a női kézimunkát a leányoknak. Az eredményért a tanügyi biztostól külön dicséretben részesült.

1928/29: Az első szülői értekezleten a szülők csaknem teljes számmal megjelentek, a presbiterek pedig minden tagja megjelent.

Szeptember 28-án tartott őszi kiránduláson Kovács-puszta érintésével Tilden keresztül Győröd, s onnan haza az erdőn át vitte az iskolásokat az útjuk.

Október 28-án a köztársaság megalakulásának évfordulóján ünnepély lett tartva, melyen jelen voltak a szülők is. Az eseményen a járási hivatal két küldöttje tartott felolvasást…

1929/30: Tanköteles 29 fő.  Szeptember 7-én megalakíttatott az iskolai gyermekbíróság. Az őszi kirándulás egész napos túrázás volt, megtekintették Barsbesse, Pozba, Barsbaracsaka községeket.

November 18-án a lelkész úr megtekintette az iskolát, beszédében intette a tanulókat a pontos iskolába járásra és a szorgalmas tanulásra.

November 21-én a körorvos úr minden gyermek szemét egyenként megvizsgálta.

Február 14-én a szülői értekezlet tárgya: Az állam. Ezen alkalommal viszály alakult ki, így az értekezlet idő előtt berekeszttetett.

Március 7-én Masaryk Tamás elnök születésnapjának megünneplése házi dolgozatban.

Június 20-án kézimunka kiállításra került sor.

Az alsópéli körorvos úr a községben csaknem mindig délután 5-6 óra körül érkezett, így a gyermekeket nem tekintette meg. Sajnálatos körülménynek kell megjegyezni, hogy mint az énekkarnál, mint a szülői értekezletnél közönyösség, hidegség, nemtörődömség mutatkozik.

1930/31: A novemberi és a decemberi hónapban az énekkari próbákkal kapcsolatban továbbképző tanfolyamok voltak tartva, melyre 26-an jelentkeztek.

Április 4-én futásversenyt rendeztetett a fiú tanulók között a falutól ¼ órára fekvő Kodok nevű helyen.

Április 24-én fiú és leány kézimunkakiállítás rendeztetett.

Ragályos betegség (vörheny) miatt 3 gyermek hosszabb ideig nem látogathatta az iskolát.

Egy leány (Vizy Róza) lábszárfekély miatt a tanév ¾ részébe nem látogatta az iskolát.

1931/32: szeptember 28-án Vencel emléknapján a tanítás szünetelt, de az esti órákban a 16-30 éves férfi ifjak az énekkari esték és a továbbképző tanfolyam megbeszélése végett szép számmal megjelentek.

Október 31-én istentisztelet volt a templomban, az iskolában pedig délután takarékossági napot tartottak.

December 4-től a délutáni tanítást három óra helyett fél 2-től tartották, hogy a diákok ne sötétben járjanak haza.

Január 6-án a szülői értekezleten az a kívánság hangzott el, hogy a gyermekeknek házi írásbeli feladat ne legyen adható, mivel odahaza a rossz világítás mellett ez nehezen vihető keresztül.

Március 7-én megemlékezés történt a köztársasági elnökről, akiről a nagyobb gyermekeknek dolgozatot kellett írni.

Ez iskolaévben a Hanza áruközpont mintegy 50 korona értékű füzetet, és 50 korona értékű írószereket biztosított az iskolának. A járási vöröskereszt pedig három tanulónak adott ruhaneműt és lábbelit.

1932/33 A beírattak 19 fiút és 13 leányt. Sebestyén Róza súlyos tüdőbaja kezelése végett huzamosabb ideig Tátrában volt.

Az iskolaszéki elnök meglátogatta az iskolát, mely alkalomkor elégedettségét fejezte ki. Megdicsérte a tanulókat, hogy az iskolát pontosan látogatják, és nem hiányoznak. A tanulókat szorgalomra, szüleik iránt való tiszteletre, Isten és ember iránt való szeretetre buzdította.

1933/34: November 5-től kezdve minden héten háromszor 2 órán át népművelődési tanfolyam tartatott.

November 25-én árvák napja rendeztetett, melynek önkéntes adománya a Kiskoszmályban levő árvák részére átutaltatott. Az összeg 45 csehszlovák korona volt.

December 14-én vallásos est tartatott, melyen 90 ifjú és felnőtt vett részt.

Március 7-én Masaryk köztársasági elnök 85. születésnapján istentisztelet tartatott. Az alkalom után megemlékezés történt az elnök munkásságáról, melyet a Csehszlovák köztársaság érdekében kifejtett…

1934/35: A tanévet megelőző vasárnapon a szülők tanácskozásra lettek összehívva. A tanító értekezést olvasott fel azon a címen, hogy „Miért szükséges az új nemzedék érdekében mindent elkövetnünk?” A tanulók létszáma ebben az iskolaévben 34. Nagy Gyula szegény tanulónak ajándékozva lett 1 olvasókönyv, 1 természetrajz és 1 hittankönyv.

Március 7-én a Köztársasági elnök születése napján az egyházi főhatóság utasításának megfelelően istentisztelet, majd utána ünnepély tartatott, melyen a tanulók teljes száma, a szülők és a polgári lakosság nagy része jelen volt.

Május 11-15 között rendkívül hidegre fordult az idő, a meghűlések miatt tömeges iskolamulasztást kellett feljegyezni.

1935/36: Az első szülői értekezlet tárgya: ”Hogyan vigyázzunk gyermekeink testi és lelki épségére?”

Január 16-tól kezdődően az „A tolonc” című színielőadást tanulták az ifjak önként jelentkező tagjai az iskola helyiségében. A színdarab február 23-án és közkívánatra 29-én is nagy sikerrel lett leadva.

Június 14-én vasárnap az egész iskola növendékei kézimunka és rajz kiállítást rendeztek a falu lakosságának az iskola épületében.

Június 24-én a helybeli futballpályára vonult ki a református és a római katolikus iskola, hogy megmérkőzzenek. Az eredmény 5:1 lett a ref. iskola javára. Ez évben a község 800 korona támogatást utalt át az iskola részére.

1936/37: Az idei tanév szeptember 7-én kezdődött, mivel a Csehszlovák hadsereg környékünkön tartott gyakorlatot huzamosabb ideig.

Császár Ilonka leánytanuló súlyos csontműtéten esett át, így egész évre fel lett mentve.

Szeptember 27-én a szülői értekezleten senki sem jelent meg, mivel a község által arra az időre lett kitűzve az első légvédelmi gyakorlat.

A májusi hidegek miatt a kirándulások elmaradtak.

Az iskolaév folyamán Masaryk és Beneš elnökökről tartatott ünnepség, megemlékezés.

1938/39: Szeptember 14-én reggel 8 órakor adta hírül a rádió, hogy a volt köztársasági elnök Masaryk Tamás meghalt. Ugyanakkor a lobogót kitűzték az épületre, s erre a napra tanítási szünetet adtak a diákoknak. A gyászlobogó a temetés napjáig hirdette a gyászt.

A Schoeller és a Csatt-féle alapítványokból 229 korona 35 fillér értékben ingyen kiosztott tankönyvsegélyben részesültek a szegény gyermekek.

Októberben egy izraelita vallású család Zsitvabesenyőről szüleivel ide költözött, ezzel a tankötelesek száma 34-re emelkedett.

Vörheny és tuberkolózis és tífusz betegség ütötte fel a fejét az iskolában.

Az állam 150 korona támogatást adott a rászoruló gyermekek étkeztetésére. Ebből január 7-től április 7-ig napi 3 liter tej lett kiosztva 10 arra rászoruló tanuló között.

Március 7-én megemlékezés történt néhai Masaryk Tamás munkásságáról, előtte való este pedig a község közepén emlékbeszédet tartott ezzel kapcsolatban Krachtus Béla róm. kath. osztálytanító. A tanulók többsége jelen volt.

Április 17-én meghalt Nt. Balogh Elemér, a kiváló tudós, püspök úr. A gyászlobogó kitűzetett, a tanítási óra után emlékbeszéd tartatott.

Április 27-én a helyi tűzoltóság tagjaival közösen az iskola diákjai elültettek egy fát az iskola előtti téren. A fa „A haza védelmében” nevet kapta. Az ünnepi programban dalok és szavalatok mellett a két himnuszt is elénekelték.

A tanév befejezésekor a verebélyi magyar kultúregyesület 4 darab könyvet küldött a jó magaviseletű és szorgalmas tanulók jutalmazására. Ezek a tanulók a következők voltak: Kiss Gizella, Gál Valéria, Kozma Ilonka, Lülei Ernő.

Végelbocsátó bizonyítványt kaptak: Kozma István, Császár Margit, Lülei Lenke.

1938/39 Ez a tanév is a maga egyszerűségével kezdődött, nem is sejtve, hogy a benne előfordult események egy emberéleten túl is kiemelik minden más fölé. A 16 fiú és 16 leány (31 református és 1 zsidó) istentisztelettel vette kezdetét az iskolaévnek szeptember 1-jén reggel fél 8 kor. A hiányzó könyvek miatt szept. 1-13 között a tanítás az előző évben tanult ismétléséből állott.

Szeptember 22-én a Csehszlovák kormány elrendelte az általános mozgósítást, melynek értelmében 6 órán belül minden katonaviselt férfinak az ezredéhez be kell vonulni. A tanulást lehangoltság és az apák után síró gyermekek hangja tette lehetetlenné. Maguk az itthon maradt szülők, nagyszülők munka nélkül az utcákon s az iskola előtti téren csoportosulva töltötték idejüket. Szeptember 24-én a Csehszlovák katonaság lefoglalta az iskolát, a tanítás szünetelt október 8-ig. Ekkor a katonaság továbbvonult, viszont október 23-30 között újabb alakulatok szállták meg az épületet.

November 2-án éjjel jelentette a rádió, hogy Töhöl is visszakerül a gonosz mostohától ahhoz az édesanyához, honnan 20 évvel ezelőtt Trianonban elszakította a becstelen igazságtalanság.

November 3-án reggel már 7 óra előtt gyülekeztek a tanulók, akik még a falon levő Masaryk és Beneš arcképét valamint a Csehszlovák címert -a tanító rendelkezését be sem várva- a ráma és üvegkeretből kivéve nagy lárma kíséretében elégették. Még aznap a kissebekkel is megtanították a Himnuszt a Szózatot és a magyar Hiszekegy-et.

November 10-én érkezett Pápáról néhány magyar könyv, 12-én Tápiógyörgyéről a községi elemi iskolából egy kézzel festett magyar címer. 22-én a „magyar a magyarért” akció során a kicsik cukrot kaptak.

December 5-én a kormányzó úr születése napján istentisztelet volt, melyen a zsúfolásig megtelt templomban községünk minden felekezete részt vett.

December 16-án a társadalmi Egyesületek Országos Szövetsége 32 darab mesés és történelmi könyvet ajándékozott. 17-én az iskola és az egyház fényes ünnepség keretében átvette a díszes nemzeti lobogóját.

December 22-től január 2-ig a tanítás szünetelt, 16-26 között tömeges influenza megbetegedés volt.

A március 15-ei ünnepségen a szülők nagy számban részt vettek.

Az évzáró ünnepélyt Gaál Ida konferálta, melyen gyűjtést rendeztek a kiskoszmályi árvaházra, valamint a Homérosz vakok egyesületének. A tanév folyamán a csiffári körorvos többször is megvizsgálta a tanulókat.

1939/40 A tanév községi dobolás, majd a templomban való kihirdetés útján szeptember 1-jén gyermekistentisztelettel vette kezdetét 29 tanköteles diákkal. A tanulókat kimeszelt iskola fogadta. A vaspadok szépen kitisztítva és a testmagassághoz szabályosan lettek beállítva. A szeptemberi hónapban a Magyar Királyi Egyetemi Nyomda küldött egy „Magyarország ezeréves sorsa” feliratú térképet.

Október 6-án az aradi vértanúk emlékére rendezett istentiszteleten a tanulók hiánytalanul részt vettek. Október végén az időjárás hirtelen téliesre fordult, a tömeges megfázások miatt sok diák hiányzott a tanítási órákról.

Karácsonyra az iskola gyűjtést szervezett a Béthel árvaház részére, az árvák karácsonyi estélyére. A begyűlt összeg 23 pengő 70 fillért tett ki. A gyűjtést Tarr Mária és Vizi Gizella végezte.

Januárban a hideg tovább fokozódott. Dacára a folytonos tüzelésnek az osztályokban délig hideg volt. Január 12-re a tüzelő fa elfogyott, a lelkész tanítási szünetet rendelt el. Január végén mínusz 18, 20 Celsius fok is volt. Az influenza mellé szamárhurut is párosult.

Február 18-ától minden tanítási óra 20 perccel meg lett hosszabbítva a sok pótolni való valamint a legdrágább nemzeti ünnepünk, március 15-e megünneplésére készülve.

Az ünnepi napon az iskolába kitűzetett a Nagy lobogó, a termekben kicsi papírból készült zászlócskák díszelegtek. A megemlékezés 10 órakor istentisztelettel vette kezdetét, majd Kozma Ilonka VI. osztályos tanuló mondta el a megnyitó beszédet, melyet az ifjúság színes műsora követett.

Április 19-én meglátogatta az iskolát Hekmann István körzeti iskolafelügyelő, május 20-án az esperes úr, június 8-án az egyházi körfelügyelőség, június 4-én pedig Dr. Martsa Dénes királyi tanfelügyelő… A tanév június 8-án Gál Ida és Kozma Ilonka VI. osztályos tanulók ünnepi beszédeivel lett bezárva. A tanévzárón gyűjtést szerveztünk a kiskoszmályi árvaház részére. Az összegyűjtött 10 pengő 60 fillért postautalványon el is lett küldve, hogy segítve legyen az árvák mostoha sorsán.

A tanév végén Tarr Mária leánynövendéknek odahaza a ló kirúgta a szemét. Az eset miatt a tanulók lelkiállapota egyensúlyát vesztette. Mindenki sajnálta, mindenki szerette, szorgalma, ügyessége, rendszeretete kiváló volt. Jókedvűségéért, folyton mosolygó, tréfás beszédéért kedvence volt tanulótársainak. Az eset megrendítette az iskola tanulóit.

1940/41

Beiratkozott 30 tanuló, kik közül Simon Rózsa töröltetett, mivel nem érte el a tanköteles korhatárt. Juhász Vilmos pedig, aki súlyos epilepsziában szenvedett, felmentést kapott.

Október 6-án a vértanúk napján, valamint december 6-án a kormányzó úr neve napján istentiszteleten vettek rész a tanulók is.

Március 15-én emlékünnepély tartatott a rossz idő miatt az iskolában. A fiatalok gyűjtést szerveztek Töhölön a még hiányzó Hősök emlékművére. A begyűlt 17 pengő 25 fillért átadták a jelen levő ifj. Kiss István községi bírónak a hősök emlékalapja első kövének elhelyezéséhez.

Április 4-én tragikus körülmények között meghalt gróf Teleki Pál miniszterelnök. A gyászlobogó kitűzése előtt megemlékezés történt érdemeiről. A rádió bemondása alapján erre a napra iskolai szünet lett elrendelve.

Május 25-én a Hősök Vasárnapját tartottuk a falu közepén levő téren melyen szép számban megjelent a falu lakossága.

Június 8-án a tanévzárón minden tanuló szavalt, ugyanakkor a kétszólamú gyerekkar dalokat adott elő.

A tanév folyamán a Vallás és Közoktatás ügyi minisztériumtól 34 darab meséskönyv, egy földgömb (ami ma, még 2022-ben is megtalálható az iskola padlásán) és egy Magyarország politikai térképet ajándékozott az iskolának.

A VIII. osztály sikeres elvégzése után Császár Győző, Lülei Viola és Simon Ottó elhagyta az iskolát.

1941/42

A beíratottak száma 14 fiú és 14 leány.

Szeptember 8-án a körorvos úr javaslatára a presbitérium Németh Gizella VI. osztályos tanulót felmentette az iskolába járás alól, mivel csont TBC-t állapított meg.

November 2-án a délutáni istentisztelet végeztével -nem lévén még a községben Hősök emlékoszlopa- az iskolában gyűltek össze a Nagy háborúban elesettek emlékére. A levente oktató hadnagy kérvényezte, hogy kéthetenként pénteken fél napra engedjük át az iskolát leventeoktatásra. A lelkész a kérésnek helyt adott. Így a tanulók a péntek délelőtti oktatásban szombaton fél 2-től fél 5-ig részesültek…

December 6-án a kormányzó úr névnapján a VII. és VIII. osztály tanulói házi dolgozatot írtak „Hogyan hozta vissza kormányzó urunk az országot a sír, a bukás széléről”  címmel. A legjobb Gaál Valéria és Császár Ilonka írása volt. Mindkettőjük dolgozata fel lett olvasva az egész iskola tanulói előtt.

A decemberi hónapban egy felnőtt kiütéses tífuszban megbetegedett a községben. A vármegyei tiszti főorvos parancsára több család 4 hétre el lett zárva.

Karácsony előtt a tanulók házról-házra járva gyűjtöttek a kiskoszmályi árvaház részére.

A januári hónapban himlőjárvány lépett fel, és sebesen terjedt tova. A 28 tanköteles közül heteken keresztül 22 karanténban volt. Ebben az időszakban a tanítás beszélgetésből, szavalatok gyakorlásából, mesékből állt. A nagy hidegek miatt az írás lehetetlenné vált az osztályban.

Március 15-én a község főterén szépen sikerült ünnepélyt tartottunk, hol a község lakosai csaknem teljes számban jelen voltak.

Május 31-én megemlékeztek a község Nagy háborúban elesett 23 hősi halottról.

Június 4-én a Trianoni összeomlásról emlékeztünk.

A konfirmálást Tóth Imre lelkész úr végezte.

A téli hónapokban az ifjúság részére magyar nótaest volt tartva 3 ízben, melyre 15 fiú és 18 leány iratkozott be. A tanfolyam január 23-án ért véget a közönség számára tartott bemutatóval. Ugyanebben az időszakban hetenként egyszer kultúrelőadás is volt, mely egyik alkalommal a református, máskor a katolikus iskolában volt tartva.

Az iskolaév tiszta kitűnő tanulói Töhölön: Gál Valéria, Gál Ida, Kozma Ilonka jutalomkönyvet kaptak. Császár Ilonka a legjobb dolgozat készítője Petőfi Sándor összes költeményeit kapta bőrkötésben.

1942/43

21 tanulóval kezdődött az iskolaév. 9 rászoruló tanulónak 17 darab könyv volt kiosztva a szegény tanulók könyvtárából. A szokásos 10% használati díjat mindenki kifizette.

Október 2-án a délutáni tanítást megzavarta a községben támadt tűz alkalmával veszélyt jelző trombitaszó. A tanulók a légiriadóra való előkészület szerint példás rendben vonultak ki az iskolából.

Október 5-én a községben szüret volt, így szünetelt a tanítás.

Május 1-jén egyházi vizitáció látogatta meg az iskolát. A tanulók sorban felolvasták dolgozataikat. Császár Ilonka a „Húsvéti öntözködés” című szépen megírt dolgozatát az egyházmegyei világi főjegyző átmásoltatta és magával vitte. A tanuló ezért könyvjutalmat kapott ajándékba.

Május 15-én a kiránduláson vettek részt a tanulók a sötétkúti erdőben.

Május 30-án a hősök emlékünnepét megtartották a község főterén.

Az évzáró ünnepélyt zsúfolt közönség jelenlétében tartották június 6-án.

1943/44

Régi szokás szerint a heti szünnap szerda délután volt. Azonban a tanfelügyelőtől értesítés jött, hogy a heti szünet szerda- és szombat délután is lesz.

A februári hónap első felében fellépett a himlő.

Március 15-én istentisztelet volt, a délutáni ünnepségre az iskola zsúfolásig megtelt.

Március 28-án a tanító a hideg miatt kénytelen volt szünetet adni, mivel a gondnok többszöri felszólítás útján sem gondoskodott a fa felvágásáról. De 10 órakor megjelent a Királyi tanfelügyelő és Henkey István iskolafelügyelő, akik az üres termet találták. Rövid beszéd után a tanító a saját fájából befűtött ő maga és összehívatta a tanulókat.

Egyre gyakrabban tartottak légiriadó próbát a tanulókkal. A gyakori ellenséges repülőgépek az iskolákat és kórházakat gyakran bombázták. Ezért a tanév április 2-án véget ért. Elmaradt a záróünnepély is. A csonka iskolaévben Botka András, Kozma Gizella és Varga Gizella sikeresen elvégezték a nyolcadik osztályt.

Gesztelyi Nagy Barnabás ezekkel a szavakkal zárja feljegyzéseit:

Szomorúan és mély fájdalommal jegyzem fel magyar nemzetünk legveszedelmesebb pusztító járványát az „egyke” gyermek tervezését a családokban. Itt Töhölön 22 év alatt a tankötelesek száma 43-ról leapadt 21-re. Hiábavalónak bizonyul minden beszéd! Az elkényeztetett egyke kiknek odahaza minden rossz cselekedet meg van engedve, minden el van nézve, a tanítónak is megnehezíti nevelői munkáját. 40 éves tanítói működésem most ünnepeltem, sok tanítványom eltemettem.

E krónikát eddig vezettem. 40 évi tanítói munka után nyugalomba vonultam. Feljegyzéseimben bizonyára van olyan is, mely az utódomnak kiindulási alapot fog adni a további feljegyzésekre. Kérem, vezesse szeretettel! Talán majd 50-100 év múlva fogja értékelni az utókor e könyv jelentőségét. (Mennyire igaza volt! -a szerk. megjegyzése) Legyen utódaim munkáján Isten áldása! Tanítványaimmal, hisz sokan voltak itt Töhölön a 35 év alatt, kérem őrizzenek meg szívükben! Ha szívükbe sikerült jó magot vetnem, Istennek adjanak hálát érte.

Legyen Istennek dicsőség!

             1944. augusztus 5.

Gesztelyi Nagy Barnabás a Szabolcs-szatmárbereg megyének Encsencs községében született 1884. 09. 26-án. A Sárospataki Kollégiumban tanult, tanulmányait 1904-ben fejezte be mint kántortanító. Pályafutását Hodászon (Szabolcs-szatmárbereg megye) kezdte, majd a barsi egyházmegyében, Barsbesén működött. 1910-ben vette feleségül Tóth Irént s ugyanebben az évben már Töhölön igazgató-tanító.

A Nagy háborúban az orosz és olasz fronton teljesített katonai szolgálatot, ahol kétszer megsebesült és mint 60 % -os hadirokkant szerelt le. A háború után kötelességének érezte, hogy az elesett kollégái árváit és özvegyeit támogassa havi rendszerességgel.

1944. július 6-án a barsi egyházmegye közgyűlése szolgálatának 40 éves évfordulója alkalmából szeretettel köszöntötte, majd fájdalommal búcsút is vett tőle, mivel szolgálati idejének letöltése okán nyugdíjba vonult. Nyugdíjasként Léván töltött néhány évet, de a Benes dekrétumok hatására az 1940-es évek végén a kitelepítés mellett döntött feleségével. A Bács-kiskun megyei Hajósra került, ahol újra munkába kellett állnia. Idővel Felsőgödre költözött, ahol 1957-ben megözvegyült, végül Vácon halt meg 92 éves korában, 1976. július 14-én.

Gyermekei: Lajos, László, Margit. Mindhárman Töhölön születtek.

A Barsi egyházmegye területén ritkaság ilyen kincsre akadni mint ez az írás. Egyházmegyénkben, a Garam folyó völgyében hosszú hetekig állt a front. Ami megmaradt annak nagy része nem az egyház tulajdonában van. Gyakran találok családoknál, gyülekezeti tagoknál értékes iratokat, feljegyzéseket. Sokszor az emberek nem is tudják, hogy számunkra, az egyház számára milyen értékes egy-egy elrongyolódott, alig olvasható oldal vagy régi füzet.

Külön köszönet és hála a töhöli gyülekezetnek és lelkészének, Nt. Tóth Zoltánnak, hogy megengedte ezen napló feldolgozását!

Őrizzük meg jó emlékezetünkben olyan igaz, becsületes emberek emlékét, mint Gesztelyi Nagy Barnabás.

Nyugodjon békében.

összefoglalta 2022. őszén

Mente Róbert,

pozbai egyházközségi gondnok

barsi egyházmegyei világi főjegyző

Krisztusért és egyházáért – Református presbiterek útmutatója

Ezen címszó alatt leltem rá egy kis füzetecskére régi könyvek közt kutatva. Sajnos sem az írója, sem a kiadója, de még a kiadási év sincs feltüntetve lapjain. Belelapozva, megragadta figyelmemet a tartalma, melyet elsősorban az először megválasztott presbitertestvéreimnek ajánlok. A tenyérnyi füzet egyszerű, világos mondatokban tárja elénk a presbitériumok, presbiterek és a lelkészek szerepét, melyet nem szabad alábecsülni Krisztus egyházának építésében! A teljesség igénye nélkül, az általam fontosnak tartott részeket kiragadva (nem egy esetben gondolataimmal kibővítve) szeretném e fontos tisztséget megvilágítani, valamint a benne szolgálókat megerősíteni.

Krisztus kormányozza és gondozza földi egyházát. Ebből a célból felhasználja az ember szolgálatát és tisztségviselőket rendel egyházába. Erről szól Pál apostol Efézusbeliekhez írt levelében:

„És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére.” (Ef. 4:11-12)

„Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket. Munkájukért nagyon becsüljétek és szeressétek őket! Éljetek egymással békességben!” (1Tessz. 5:12-13)

Már az Ótestamentum is megemlíti a „gyülekezet véneit”, azonban az Újtestamentumban már meghatározott tisztséget jelent ez a szó. Pál apostol a Szentlélek vezetésével véneket állít minden gyülekezet élére, s Tituszt is ugyanerre utasítja minden városban.

„Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked.” (Tit. 1:5)

A presbiteri tisztség tehát nem a reformáció találmánya, hanem a mennybe ment Krisztus ajándéka. Minden presbiternek meggyőződése kell legyen, hogy a gyülekezet révén maga az Úr hívta erre a szolgálatra. A Szentlélek az, aki a gyülekezet jogszerű választása és a presbitérium kinevezése útján állítja a nyáj fölé.

„Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.” (ApCsel. 20:28)

Presbiternek lenni nem díszállás, hanem szolgálat! Szolgálat Istennek és a gyülekezetnek. Semmiféle hasznot nem húzhat a tisztségéből. A legnagyobb dicsérete az, hogy részt vehet Isten országának építésében. Nem azért presbiter hogy valaki legyen, hanem azért, hogy valamit tegyen! Pál apostol így summázta a presbiterek feladatát:

„Legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.” (1 Pt. 5:2-3)

A gyülekezet tagjai együttesen Krisztus teste.

„Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is.” (1Kor. 12:12)

A gyülekezet tagjai nem egyformák. Egyiknek ilyen adománya (talentuma) van, a másiknak olyan. Különbségek vannak, viszont ettől az Istentől kapott változatos ajándékok birtokában együtt kell szolgálniuk az urat a többi tag javára és üdvösségére.

Fontos hogy a presbiter saját magával is törődjék. Szorgalmasan kell olvasnia a Szentírást, gyakorolnia magát Isten szolgálatában. Ha nem nyújt jó példát a nyájnak, akkor saját munkáját akadályozza. Állandóan meg kell vizsgálnia magát annak tudatában, hogy mit kíván meg tőle ez a tisztség.

A büszkeség csapdáját el kell kerülni! Ezért nem jó frissen megtért embert presbiterré választani. Az ördög mindig azon mesterkedik, hogy a gyülekezet és a presbiterek jó hírnevét befeketítse.

„Nem részeges, nem erőszakos, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár.” (1Tim. 3:3)

A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek.

„Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek. De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes.” (2Tim. 2:23-24)

Ugyanúgy fontosak a presbiteri látogatások a hívek otthonaiban. Pál nem csak tanított és prédikált a nyilvánosság előtt, hanem házról-házra is járt.

„Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként.” (Ap. Csel. 20:20)

A presbiternek tehát el kell menni a hívek otthonaiba. Nem azért, hogy rendőr módjára „szemlét tartson”, s azért sem, hogy házi istentiszteletet tartson, hanem inkább egyfajta baráti beszélgetéssel vigye be Krisztust a mindennapi életbe. A nehézségek, a problémák közé, a remény és kétség közé. De ugyanúgy ott kell lenni örömteli alkalomkor is, hálaadásra buzdítani testvéreinket.

Vigasztalni, bátorítani és inteni kell, ahogyan a helyzet megkívánja. A hitehagyottakat figyelmeztetni, s ha kell – szükség esetén – el kell tiltani az Úr asztalától vagy ki kell rekeszteni a gyülekezetből. Az elvilágiasodásnak és a különféle téves tanítású szektáknak ellent kell állni!

A presbiteren keresztül maga Jézus Krisztus gondozza a nyájat. Ily módon Krisztus belép népének mindennapi életébe. Akkor jön el hozzájuk amikor élnek és szenvednek, nevetnek és sírnak, beszélgetnek és énekelnek.

Különösen a „nehéz esetekben” világlik ki, hogy ki az igazi tisztségvielő, azaz kicsoda a valódi szolga! A lelkészlakot s a parókiát sem lehet kihagyni! Ott is Isten gyermekei küszködnek a maguk nehézségeivel. Lényeges az is, hogy hogyan viseli el a presbiter családja- vagy családfő a szüntelen elfoglaltságot!

A presbiter teendője Isten házának szolgájaként az egyház anyagi ügyeinek kezelése is. A szabályok betartása mellett lényeges, hogy az egyházat Krisztus Igéje kell, hogy vezesse és kormányozza.

Továbbá az is a presbiter kötelességeihez tartozik, hogy bárkit megakadályozzon a presbiteri tisztség betöltésében, ha nem törvényes elhívás szerint ölti fel a tisztséget.

Minden presbiternek jó tanácsokkal, hűen kell támogatnia lelkipásztorát szolgálatában. A hit és a lelkipásztori munka tisztaságának megőrzése érdekében semmiféle idegen tanítást nem szabad megengedni, a gyülekezetet pedig minden tekintetben építeni kell!

Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak.

„Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.” (ApCsel. 20:29-30)

Annak érdekében, hogy a presbiter megvédelmezhesse a gyülekezetet minden hamis tanítástól, ismernie kell az egyház hitvalló iratait: a Heidelbergi Kátét és a Második Helvét Hitvallást.

A tisztségviselők szolgálata nem egyszemélyes ügy. A presbiter a presbitérium tagja. A lelkipásztorok és a presbiterek nem versenytársai, hanem szolgatársai (testvérei) egymásnak az Úr szolgálatában. Az egy vagy több lelkészből valamint a presbiterekből álló testület együtt felelős a gyülekezetért, az Isten házának gondozásáért és a hit tisztaságáért.

A tisztségviselők „rangjuk” tekintetében egyenlők.

„Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!” (Mt. 23:11)

„Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.” (Lk. 22:26)

A lelkipásztor nem a presbiter küldönce, de a presbiter sem a lelkipásztor segédje!

A presbiterek a terhek és feladatok egyenlő eloszlásával segítsék egymást. Meg kell állapodni a gyülekezetben végzendő munka tartalmát és módját illetőleg, s ehhez aztán mindenkinek tartani is kell magát. A presbitériumba mindenki jó szívvel működik együtt a többivel, nem húzódozva, morogva. Ha a testület nehéz döntések előtt áll, a presbiternek sem gyávaságból, sem képmutatásból nem szabad távol maradnia.

Gondoskodni kell arról, hogy a lelkipásztornak elegendő ideje és anyagi lehetősége legyen munkája jó végzéséhez. Baráti tanáccsal, útbaigazítással segítsék szolgálatát.

Ahhoz a tisztségviselőhöz, aki alázatos, tisztelettudó az egyház szolgálatában az Ige és a Szentlélek erejével telve egyszer majd Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! (Mt. 25:21)

Összeállította: Mente Róbert, 2021. január, pozbai egyházközségi gondnok, barsi egyházmegyei világi főjegyző

Képtalálatok a következőre: szentírás