Nagyigmándi látogatás 2023. június 3
2023. június 3-a emlékezetes marad a Pozbai Református Anyaegyház tagjainak. Hosszú idő után nagy örömmel, reménységgel és hittel fogadtuk a nagyigmándi testvérgyülekezet híveit. A találkozón –mint ahogy több nagyobb eseményen is- jelen volt Pozba, Barsbese, Barsbaracska gyülekezete, valamint a közeli újlóti gyülekezet lelkipásztora, Mente Sándor Veronika is.
A nagyigmándi hívek már kora délelőtt megérkeztek. Rövid tájékoztatás után folytattuk utunkat a pozbai katolikus kegyhely felé, mely alig 1,5 km-re található a falunktól. Ugyanakkor nagy szeretettel köszöntöttük körünkben Bába Károlyt és családját, aki a rákoscsabai gyülekezet presbitere. Elődei a Pozbától néhány kilométerre lévő Nagyfajkürtről származtak.
Terveink között már rég szerepelt a kegyhely bemutatása anyaországi testvéreinknek, ugyanis közös lelkészünk Szentkúti Kiss Károly 1880-ban felveszi a Szentkúti előnevet, hogy meg tudják különböztetni az írásait az édesapja azonos néven írt írásaitól. A név választása is mutatja, hogy mennyire kötődött falunkhoz. Református lelkészként is „bevállalta” a katolikus kegyhely nevét!
A Szentkút a falutól délnyugati irányba található, ahol a baracskai út Kisfajkürtre tér el. Jelenleg a barsbesei plébánia joghatósága alá tartozik. A magyar alapítású Pálos rendi atyák 18. században Máriacsaládon épült csodaszép templomába már régebben Pozbán keresztül jártak a búcsúsok és a pozbai erdőben szerettek megpihenni. A hosszú zarándokutak többnyire Márianosztráról és Pannonhalmáról indultak (mellesleg Márianosztrán szinte ugyanolyan temploma és kolostora van a Pálos rendnek, mint Máriacsaládon volt hajdanán). A máriacsaládi templom romjait 1949-ben bontották le teljesen, a kolostor külső falai jelenleg még részben állnak. …)
Egyik alkalommal bővizű forrásra bukkantak a zarándokok, melynek csodatévő erejéről hamarosan bebizonyosodtak. A fennmaradt legenda szerint, ezen a helyen egy körtefa ágai közt megjelent Szűz Mária kék övvel átfogott fehér ruhában (Ennek emlékére ma is a kápolnák külső színezete kék-fehér). A víz használatától többnyire a vakok nyerték vissza látásukat. A csodák híre gyorsan terjedt, és Pozba lett a búcsúsok úti célja, már csak azért is, mert Máriacsalád templomába villám csapott és nem építették újjá … A feljegyzések szerint Zlatnyanszki János Újbars-i plébános édesanyja is itt gyógyult meg. 1841-ben egy nagyon kicsi kápolna épült a forrás közelében, ahol 1869-ben volt először szentmise a Nagysallóból származó Répás Jánosné kérésére, aki csodálatos módon szintén itt gyógyult ki súlyos szembetegségéből.
1885-ben az immár 44 éves kápolnácska összedőlt, de Harris József esperesplébános buzgólkodására 1914-ben új kápolna épült a Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére. Ugyanez a plébános 1926-ban egy másik nagyobb kápolnát is emeltetett Szűz Mária szent neve tiszteletére.
A front 1945-ös átvonulásakor a szovjet katonák szálláshelye volt a két kápolna.
A pozbai Szentkút híre közismert az egész Kárpát-medencében. Pünkösd napján, valamint szeptember 15-én a Hétfájdalmas Szűzanya ünnepén vannak a főbúcsúsok a kegyhelyen, de a búcsújáró híveket mindenkor várja a Szűzanya és a pozbai áldott szent forrás. A gyermekeknek és idős embereknek, illetve a betegségben szenvedőknek engedélyezve volt a szekéren való utazás is. Az utazás alatt imádkozva és szent énekeket énekelve közelítettek a Szentkúthoz. Amikor elérték a falut, processzióvá alakultak, az egyházi lobogókat kibontva hosszú sorokban vonultak a forrás felé. Közel a szent helyhez különféle árusok kínálták portékájukat az úton elhaladóknak. A koldusok sem hiányoztak, az út két szélén könyörögtek alamizsnáért a hívektől. A gyermekek naiv kíváncsisággal lesték, hogy mikor jelenik meg nekik is Szűz Mária. A forrás felett lebegő misztérium felejthetetlen élményben részesített mindenkit, aki csak ott volt. A zarándokút végén lélekben feltöltődve, más tájak és emberek megismerése gazdagított minden résztvevőt.
Jelenleg a forrás be van fedve, de a szépen kialakított kápolna alól kivezetve folyik a gyógyító víz. A forrástól néhány méterre találhatók azok a márványtáblák, melyeken a felgyógyult hívők köszönetüket fejezik ki magyar és szlovák nyelven egyaránt. A szentmiséket a besei plébános celebrálja szlovák nyelven. Évente néhány alkalommal magyar nyelven is tartanak szentmisét, Pünkösd vasárnapján és szeptember 15.-én, amikor a katolikus egyház a Hétfájdalmas Szűzanya ünnepét üli.
A völgyet körülölelik a Keresztutat jelképező stációk.
A zarándokok részére padsoros ülőkéket készítettek.
Néhány évvel ezelőtt a villanyhálózatot is bevezették az épületekbe, valamint láthatjuk az elmúlt évek fáradságos munkáját, a teljes felújítást, melyet Ioan Gondec barsbesei plébános fáradhatatlanul irányított és sokszor saját kezűleg is végzett.
A 60 fős csoportunk megérkezése után Dukon András, pozbai lelkész egy rövid áhítatot tartott a 8. zsoltár verseivel: „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom – hogy törődsz vele.”
Az áhítat után Prekop Margit a kegyhely gondnokasszonya tartott történelmi beszámolót a kegyhelyről, valamint a forrás csodatévő erejéről.
Sugár Tamás, a nagyigmándi gyülekezet lelkésze kifejtette, hogy milyen fontosak voltak a források az ember életében. Az édenkertet is négy folyó vette körül. „A víz maga az élet”, mondta, ugyanakkor Jézus olyan élő vizet tud adni, ami a lelkünk számára ad életet. Az élet vizének forrása maga Krisztus, mely itt a Kárpát-medencében mély lelki sebeket kell, hogy begyógyítson. Szentúti Kiss Károly is egy forrássá lett számunkra még halála után is, még Trianon után is.
Ezt követően elénekeltük nemzeti imádságunkat, a himnuszt. A szép napos időben messze hangzott az „Isten álld meg a magyart” a stációk felett…
Prekop Margit gondnokasszony bemutatta a szépen felújított kápolnákat belülről is, majd megállva a hálaadó táblácskák mellett a nagyigmándi gyülekezet is elhelyezett egy előre elkészített emléktáblát Szentkúti Kiss Károly emlékére.
Elgondolkodtam, hogy vajon mennyi katolikus kegyhelyen helyez el református lelkész egy közel 100 éve elhunyt református lelkésznek emléktáblát…
Rövid séta után folytattuk utunkat környékünk legmagasabb pontjára, ahol községünk polgármesterasszonya Ivanič Katalin köszöntötte a híveket. Megcsodáltuk a több mint 3 méter átmérőjű tölgyfát megy több mint 450 éve néz kis falucskánkra a magasból. Vendégeinknek nagy élmény volt, mikor a magasból bemutattuk a környéket. Látni lehetett a Kis–Kárpátokat Pozsonynál, a zobori hegyeket Nyitránál, a gímesi várat, a garamszentbenedeki hegyeket, a siklósi magaslatot Lévánál, a Börzsönyt és a pilisi Dobogókőt is.
A csoportos fényképezés után a két autóbusszal percek alatt a pozbai kultúrházban találtuk magunkat, ahol az ebéd után kezdetét vette a délutáni műsor.
Istennek hála, 14 éve tart a szoros kapcsolat Nagyigmánd és Pozba református hívei között. A kultúrház termében az évek alatt megszámlálhatatlan közös fotókból 170 kép került folyamatos vetítésre. Ugyanakkor Révész Csilla, sárói lelkésznő jóvoltából 10 molinót (hirdető vásznat) is kaptunk, amelyen a 165. dicséret szövege volt olvasható körülölelve a lelkésznő által készített fotókkal. E vásznak „tanulmányozása” után elénekeltük a már említett dicséretet… És valóban megtapasztaltuk „Itt van Isten köztünk!”
Lelkészünk Dukon András elszavalta Dalmadi Győző A magyar szó hazafias versét Trianonra emlékezve.
Hogyha tizen vagyunk egy társaságban,
És közöttünk akad egy idegen,
Mindannyian az ő nyelvén beszélünk
Ezt kívánja tőlünk a figyelem.
Mért törődjünk a magyar név jogával,
Mit az ősök karddal is védtenek?
Az idegen hadd érezze magát jól,
Hiszen a szó nem árthat senkinek.
Korcs nemzedék! Rajta beszélj, beszélj csak,
Úgy, amint az idegen szereti!
Egy fegyvered maradt, s ez a magyar szó :
Kezedből e fegyvert is vegye ki.
Mit veszíthetsz? Legfejebb azt,
hogy egykor nem ismer rád itthon saját fiad,
És utolsó szavadat sem értik meg,
Ha majd lezárod szempilláidat…
A megindító vers után Besse Csenge, a barsbesei gyülekezet fiatal tagja elénekelte Kiss Katától a Jó magyar vagyok című dalt.
Pozba polgármesterasszonya egy könyvet ajándékozott a nagyigmándi lelkésznek, melyben Pozba község adatai és történelme található. Valamint egy különleges rajzot, melyen együttesen van a szentkúti kegyhely egyik kápolnája és a pozbai református templom -utalva arra, hogy a mai világban milyen nagy szükség van az összefogásra és az összetartásra, hogy megmaradjunk itt a Kárpát-medencében magyarok–szlovákok, katolikusok-reformátusok együtt, békességben!
Bizony szükségünk is van a biztatásra, az egymás erősítésére!
Ez az alkalom, ez a délután is azért lett szervezve, hogy a szürke hétköznapok után az ilyen közös alkalmak adjanak erőt a további munkára. Egy–egy ilyen alkalom megszervezése nem kevés figyelmet igényel, viszont a jó Isten erőt és kitartást ad ilyenkor!
A következő programunk a „Hitnek tengerén” című rövidfilm bemutatása volt melyben a gyászévtizedre emlékeztünk. A barsi egyházmegyéből jónéhány lelkész és tanító került gályarabságra, ahogyan Nagyigmánd környékéről is. A film bemutatása után a nagyigmándi lelkészházaspárnak két póló lett ajándékozva, melyek erre az alkalomra lettek készítve. A pólókon a gályarabságra ítéltek nevei is olvashatóak.
Bemutatásra került -a pozbai gyülekezet által féltve őrzött- Szentkúti Kiss Károly személyes bibliája. A történelem viharai közt, Istennek hála, megmaradt a parókián. Most kézbe lehetett venni, belelapozni. Sokan érdeklődve nézték Szentkúti Kiss Károly aláírását, jegyzeteit.
Később felolvasásra került Szentkúti Kiss Károly nagyapjáról egy érdekes történet, aki Garamsallón szolgált 1790-1811 között. A lelkész botjával kergette el a dézsmaszedésre kirendelt hajdút… Mindenki érdeklődve hallgatta a történetet, melyet az egyházmegyei vizitációs jegyzőkönyvekben leltem meg.
Együttlétünk vége felé testvérgyülekezetünk tagjai énekkel tették még felejthetetlenebbé alkalmunkat.
Közös énekünk, a „Krasznahorka büszke vára” és a „Szózat” tette még felemelőbbé a találkozást.
Az egész napos program zárásaként a nagyigmándi lelkész hálaadással mondott köszönetet a felejthetetlen élményekért. Csodálatosnak tartja a barsi egyházmegye hitét és kitartását 103 évvel Trianon után! Kifejtette, hogy itt most ők, az anyaországiak érzik magukat kisebbségben! Ahhoz, hogy megértsék, mi a hazaszeretet, mi a vágyódás nemzetünk iránt, el kell jönni egy ilyen helyre, mint a barsi egyházmegye, vagy mint a pozbai közösség… Megjegyezte, könnyű magyarnak lenni a határokon belül…
És valóban… A barsi egyházmegyében kétszer is volt Trianon. Először 1920-ban, amikor elvesztettük a hazánkat, utána 1947-ben, amikor a kitelepítések által elvesztettük lelkészeinket, elöljáróinkat, rokonainkat…
A barsi egyházmegye deportált lelkészei:
Nagy István –Alsófegyvernek
Székely Dezső-Alsószecse
Domján Aladár- Farnad
Tóth Imre- Garamlök
Dr. Agyagási Sándor-Garamvezekény
Szűcs Árpád- Ipolypásztó
Konta Károly-Kiskálna
Soós G. Endre-Mohi
Patay Gyula- Nagypeszek
Szűcs Lajos- Szódó
Szabó István-Újbars
Selmeczi Árpád- Vámosladány
Nagy Gyula- Nagyod
Czeglédy István- Nagysalló
Szóval a lelkészi gárda több mint a fele…
A találkozást követő nap elérkezett június 4-e, a Trianoni gyásznap, a Nemzeti összetartozás napja.
De szeret az Úr, azért nincs még végünk! Június 3-án Pozbán együtt tudtunk örülni és hálát adni mindenért! Azért, hogy még vagyunk, és, hogy itt vagyunk! Együtt anyaországiak és „itt maradottak“, katolikusok és reformátusok! Azért, hogy még mindig magyarul beszélünk, hogy egy a nemzetünk! Azért, hogy egymásért is imádkozunk, még ha határok is választanak el minket!
A magyarok és az egyház egységét kell erősíteni, nem a földrajzi határokban, hanem a közösségben, ez a jelen feladata és a jövő kulcsa. Az ellentétek szítását kerülni, de a gyökerekből, az identitásból, a hitből mégsem engedi!
Isten áldását kérem mindazokra, akik segítettek ezt a felejthetetlen napot megvalósítani!
Mente Róbert, pozbai gondnok, Barsi egyházmegye világi főjegyző
