2023. június 17-én Léván volt megtartva a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház emlékzsinata. Megemlékeztünk arra, hogy száz évvel ezelőtt, 1923. június 17-25 között -ugyanúgy Léván tartatott zsinaton- „jött létre” vagy talán mondhatjuk úgy, hogy „kellett kimondani” az itt élő egyházi tisztviselőknek azt, hogy az anyaországi magyarságtól és reformátusságtól elszakadva egy különálló egyházat hoznak létre.
Ugyanúgy, ahogy Trianon által szétszakították a nemzetet, néhány évre rá „szükségessé vált” az egyházat is „leválasztani”. Így jött létre a „Szlovenszkói Református Egyház”, mely jelenleg a „Szlovákiai Református Keresztyén Egyház” nevet viseli.
Nekünk, reformátusoknak ez nem egy ünnep, inkább megemlékezés… Nagyon sok fájdalom, keserűség, nehézség volt száz évvel ezelőtt az itt alakulófélben levő egyházunkban. Sokan szerették volna, viszont sokan ellenezték, hogy az állam után a reformátusság is szakadjon részekre…
Viszont az anyaországi egyháznál maradva a Szlovák állam nem ismerte volna el az egyházat, így sem a lelkészek, sem semmilyen egyházi alkalmazottak nem kaptak volna fizetést, családi pótlékot, sem semmilyen támogatást.
Hogy hová is tartozzunk, egy nagyon nehéz döntés volt. Egyetlen egy szavazaton múlt. Az 1923-as zsinat pontosan az 50% a szakadás mellett döntött, ugyanakkor 50% az anyaországhoz szeretett volna továbbra is tartozni.
Egyetlen szavazaton múlott, mégpedig a mi egyházmegyénknek, a barsi református egyházmegye esperesének, Patay Károlynak a szavazatán, hogy megalakult itt Felvidéken a Magyarországtól elvált református egyház… Ezért Patay Károly esperesre nagyon sokan nehezteltek, nehéz szívvel kellett a további életében elhordoznia az ő döntését…
Az azóta eltelt száz évben nagyon sok minden történt. Ha visszaemlékezünk, leginkább a fájdalmas és nehéz dolgok jutnak eszünkbe. Gondoljunk bele, hogy milyen nehéz lélekkel kellett szembenézni az egyházi vezetőknek az akkori politikai kihívásokkal! Hogyan tudtak megfelelni a politikai elvárásoknak?
Újra kellett szerveződnie az egyháznak az alapoktól…
„Hálát adok az Istennek mindenkor, mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban.” (1Thessz 1,2)
Pál apostol a Thesszalonikai levelében írja ezt s ad hálát a gyülekezetért, az ott élő hívekért, keresztényekért. Az említett közösséget is ő alapította. Így örömmel gondol rájuk és hálát ad értük.
A kereszténység kezdeteinél járunk a levél írásakor.
Pál apostol a gyülekezetért ad hálát.
Amikor a hála, hálaadás az ember szívében megszületik, az legfőképpen az örömteli dolgok miatt születik meg. A rossz dolgokért nem szoktunk hálát adni. Ha az ember tud hálát adni rossz, fájdalmas dolgokért, az erős hitre vall!
Testvérek! Mi ne szomorodjunk el, ne keseregjünk! Hiszen száz évvel a reménytelenség után nekünk van miért hálát adni!
Itt, Pozbán is van még egyház, gyülekezet, lelkész! Vannak hívek, vannak keresztyének! Ugyanakkor mi nem csak a pozbai gyülekezethez tartozunk! Mi nem csak a szlovákiai református egyház tagjai vagyunk, hanem meg kell látnunk és legfőképpen ezen kell nekünk örvendeznünk, hogy egy kétezer éves keresztyénség részét alkotjuk az ezeréves nemzetünkön belül mindannyian!
Ami kétezer éve létrejött, mi most annak a jelenkori részei vagyunk! Isten úgy rendelkezett, és talán az az akarata, hogy amíg a végítélet el nem jön, ebben a világban legyenek keresztyének!
Az, hogy vagyunk és itt vagyunk, ezért az Úristen hálára kell, hogy indítsa a szívünket!
Pál apostol azt írja: „Mert a mi evangéliumunk nem csak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, szentlélekkel, és teljes bizonyossággal.”
Tehát amikor örvendezünk annak, hogy mi megmaradtunk református keresztyénekként, még be tudunk ülni abba a templomba, amit közel 240 évvel ezelőtt az itt élő keresztény elődeink reménykedve építettek, csak hála lehet a szívünkben!
Nagyon nehéz időszakok vannak az itt élő keresztyének mögött… Mély lelki sebeket hordozva, meghurcolva, ám a keresztyénség és a reformátusság hitében. S a hit megmaradásának most itt mi vagyunk a bizonyítékai.
Ezért hálát kell adnunk újra!
Lájuk azt, hogy a mi életünkben is az Úristen jelen van erővel és Szentlélekkel! Kihív bennünket a közösségbe, s az Istennek az ereje és a Szentlélek munkája közösségeket hoz létre! Mi is közösséget alkotunk úgy, hogy Isten hitet adott nekünk!
A keresztyénség alapja a hit!
Ez a hit megmozgatja a mi lelkünket, és arra ösztönöz, arra késztet minket, hogy szolgáljunk az Úrnak! Jöjjünk és vágyakozzunk arra, hogy a közösségnek mi is alkotó tagjai legyünk, s a közösségben részt vegyünk!
Adjunk hálát mi is, ahogy Pál apostol! Azért, hogy van, aki hirdetheti az Igét, hogy magyarul szól hozzánk Isten szava, és azért is, hogy vannak, akik hallgatják az Igét!
Adjunk hálát azért is, hogy még vannak, akik az Isten szavát a szívükbe zárják, és viszik ki a templomból a saját életükbe, a saját családjukba, s ott a hit meg van élve!
Lehet, hogy ebben a száz évben el akartak pusztítani, tönkre akartak tenni vagy félre akartak söpörni, de minden helyzetben az Isten erejére támaszkodtunk, és támaszkodunk ma is!
Az Úristen erejére alapozunk. Ez az életünknek a legfontosabb támasza, sőt, támasztó pillére!
Lássuk meg az Úr erejét! Ma az Istennek az ereje abban látható, hogy most itt vagyunk! Mindegyikünk életében munkálkodik az Isten ereje!
Pál apostol hálát ad, mert örül. Az öröm az elmúlt dolgokra vonatkozik. Legtöbbször annak örülünk, ami már az időben mögöttünk van. Az imádság pedig a jövőbe tekint!
Ahhoz, hogy hálát tudjunk adni az Istennek mindenkor, mindenért és mindnyájatokért, nekünk az örömteli dolgokat kell látnunk!
Pál apostol így ír: „Istentől szeretett testvéreim! Tudjuk, választottak vagytok! Nem csak arra, hogy az Úristen hittel megajándékozva minket az Ő mennyei országa felé terelgessen, hanem ahhoz is, hogy a mi megélt hitünkkel jelen legyünk a kereszténységben.”
Mi, most is itt vagyunk, keresztyénségben vagyunk, keresztyénséget alkotunk!
Istennek legyen ezért hála Ámen.
Dukon András pozbai lelkész igehirdetése alapján összeállította Mente Róbert gondnok, barsi egyházmegyei világi főjegyző