A második világháború szedte az áldozatait… Emberek, templomok, parókiák, házak, kapcsolatok…
Országunkban az öt református megye közül a legsúlyosabb csapás a barsi egyházmegyét érte. Szétlőtt templomtornyok maradtak Újbarson, Felsőszecsén, Garamszentgyörgyön. A bombázás következtében teljesen elpusztult a parókia Érsekkétyen. A bombázások következtében elpusztult két templom Zólyomban és Nagykálnán. A visszavonuláskor a köv. közégekben robbantották fel a templomokat: Érsekkéty, Nyírágó, Garamvezekény, Zselíz, Alsóvárad.
54 évnek kellett eltelnie, hogy újra saját templomába léphessen be Barsvárad népe. A katolikus testvéreknek maradt az imaház, a református templom harangjai szólnak nekik is.
1944. december 20-tól 1945. március 25-ig állt a front a Garam vonalán. A folyó jobb partján állomásozó német csapatok 1945. március 19-én a katolikus és a református templomot is felrobbantották. A lerombolt templomok emlékére ökumenikus istentisztelet volt tartva 2025.3.30-án Barsváradon a református templomban, ahol együtt szolgált Mente Sándor Veronika, református lelkész és Miroslav Hosťovecký római katolikus plébános.
Az apostoli köszöntés után a lelkésznő üdvözölte a vendégeket, hozzátéve, „legyen Istené a dicsőség, hogy Testvérekként együtt tudunk lenni”. Majd Isten áldását kérte a közös szolgálatra.
Az ünneplő közösség kétnyelven énekelte az Itt van Isten köztünk c. dicséretet.
A plébános Jn 2,13-25 alapján hirdette Isten Igéjét szlovák nyelven. Hangsúlyozta, hogy a 80 éve lerombolt templomokra emlékezünk. „Ám nem egy történelmi közösségként vagyunk jelen, de hívő keresztyénként tekintetünket a lelkiekre kell helyeznünk.” Jézus megtisztította az árusoktól a templomot, amely az imádság háza. E történet jelentőségét a szív tisztaságában látja! „A szív a Szentlélek temploma. Meg kell tisztítani a gyűlölettől, a haragtól, az irigységtől, az anyagiakhoz való ragaszkodástól…” Felhívta a figyelmet arra, hogy Isten segítségül hívásával megtisztítható a szív.
A lelkésznő a jézusi kérdés alapján prédikált „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26) magyarul és szlovákul egyaránt. Kiemelte, ez a kérdés Lázár feltámadásának történetében a hitre, a mi hitünkre mutat rá. Jézus válasza volt hangsúlyozva, miszerint van feltámadás!
„Mindennek ellenére megmaradt mindkét gyülekezet -a kitelepítés ellenére; újraépült a református templom, immár harmadjára; s a katolikus testvérek is élhetnek a mise lehetőségével. A világháború itt is áldozatokat szerzett magának, ám van feltámadás! Vagyis van élet, örök élet, ott a győzelem!” Hangsúlyozta, hogy milyen mélyen szeret Isten, aki kegyelmes, irgalmas, szerető és Mindenható! Jézus azért érkezett el erre a világra, hogy üdvözítsen, hogy közvetítse az Atya szeretetét! „Ő kész volt meghalni értünk! Szenvedett értünk, helyettünk! Ugyanakkor fel is támadt, s feltámadása záloga a mi feltámadásunknak is! Hiszed-e ezt?” Bizonyságát adta annak, hogy van élet a halálon túl; ugyanakkor e földi élet alatt nem az bizonyítja Isten drága jelenlétét és szeretetét, hogy minden úgy történik, ahogyan azt mi szeretnénk és ahogyan azt mi elgondoljuk! „Hiszed-e ezt? Hisszük-e azt, hogy bármi is történjen, az isteni szeretet abban rejlik, hogy Ő velünk halad utunkon, mindig, minden időben, minden napon a világ végezetéig! Életünk során a megdicsőült Krisztus mindig, minden helyzetben velünk van! Hiszed-e ezt, hogy örömben, bajban, bánatban Isten veled halad utadon?” -zárta igehirdetését.
Miután mindkét lelki vezető saját szavaival imádkozott, az Úrtól tanult imádságot mindenki saját anyanyelvén mondta.
Az apostoli áldás után történelmi beszámolók hangoztak el.
A plébános elmondta, hogy az első írásos emlék a községről 1232-re datálható. A község mai formájában Felső- és Alsóvárad községek összeolvadásából jött létre. Az eredeti gótikus római katolikus templomról az első feljegyzés 1306-ból van.
2001-ben Váradnak 326 lakosa volt (184 magyar, 139 szlovák). A háború után 60 család költözött be Felső-Szlovákiából. A katolikus gyülekezet védőszentje Eszterházy Miklós volt. Miután a 2. világháború végén felrobbantották a templomot, minden megsemmisült, semmit nem lehetett megmenteni a berendezésből. Új temploma a gyülekezetnek azóta sem lett…
Mente Róbert, az egyházmegye világi főjegyzője magyarul és Višňa Beáta, a barsváradi római katolikus gyülekezet gondnoka szlovákul ismertette a történelmi eseményeket.
Elhangzott, 1945. március 19-én reggel óriási detonációra ébredt Barsvárad. A távozni készülő német katonaság felrobbantotta a település mindkét templomát, mivel a tornyok jó megfigyelő pontok lettek volna a már átkelni készülő szovjeteknek. A templomokból szinte semmi sem maradt. Az ekkor 159 éves református templomból csupán az itt látható aranyozott vasoszlopok, az úrasztala alsó része, és a cintériumban található márványtábla töredék maradt meg. A harangok darabokra törtek. Később, az egyik ma is meglévő harangot, id. Kúcs Lajos néhány üveg borért vásárolta meg az orosz katonáktól, melyet ismeretlen helyről hoztak magukkal és tábori jelző harangként használtak. „Gondoljunk csak bele, hogy mekkora sokk érhette apáinkat, nagyapáinkat, amikor meglátták mindkét templom romjait! Mit érezhettek, amikor szedték össze a harangok darabjait, a csillag és a kereszt maradványait! Az ajtó szilánkjait, melyen már soha nem léphetnek be… Vajon mit mondhatott egymásnak a lelkész és a plébános? Lehet, hogy azt: A templom elveszett, de a hit megmaradt! Hiszen „Szeret az Úr, azért nincs még végünk!” (JSir 3,22)”
Végül hozzátették: „A harcok után a templomokat fel lehet, fel kell építeni. Viszont apáinkat, fiainkat, akik idegen földben jelöletlenül nyugszanak, már nem pótolja semmi. Templomunk cintériumában a két márványtáblán az ő neveiket olvashatjuk. Ők adták a legnagyobb áldozatot népükért, családjukért, a hazáért!”
Az istentisztelet végén a második világháborúban elhunyt hősök emléktáblájánál el lett helyezve a megemlékezés koszorúja. Így lett emlékezve a hősökre, akiket elvesztettek a hozzájuk közelállók. Az ő emlékükre szavalta el Mente Róbert A magyar hősök emlékünnepén c. verset Vágány Józseftől.
Végül meg lett köszönve plébános úrnak, hogy elfogadta a meghívást és tolmácsolta Isten üzenetét. Szintén köszönet volt kinyilvánítva Petrányi Lajosné Katalin asszonytestvér jelenlétéért, aki Kecskemétről érkezett e jeles alkalomra. Az ő családja Vaskútra volt kitelepítve. Volt levéltárosként sokat segített gyülekezetünknek, sok értékes információhoz jutottunk általa, ami a templomok és a gyülekezet történetét illeti. Az egybegyűlt sereget a Zsoltárok könyve 78,3-5 alapján köszöntötte. Isten áldását kérjük további szolgálataira, saját és szerettei életére egyaránt!
A záróének, melyet kétnyelven énekelt a gyülekezet, a 395. dicséret volt.
80 évvel a történések után ma már pontosan tudni, mi és hogyan történt. Ezen a szomorú évfordulón fájó szívvel, de békésen emlékezett a két gyülekezet. Isten kegyelméből jelen voltak a katolikus testvérek is, jelenlétük bearanyozta az alkalmat! E két felekezet évszázadok óta szorosan összenőtt Barsváradon. „Együttes erővel, egyszerre húzzuk az evezőt, egymás megsegítésével tudunk haladni a cél felé! S hogy mi a cél? A cél az, ami Jézus idejében is. Tudni illik, hogy minél beljebb vigyük Jézust egymás és mások szívébe!” -hangzott el zárszóként.
Végül szeretetvendégségre hívtuk az emlékező gyülekezeteket. SDG!
Mente Sándor Veronika, Mente Róbert
