Az írások szerint Jézus az eltemettetése utáni harmadik napon visszatért a földre, s itt tartózkodott még negyvennapot. Föltámadásával az egyházi évben újabb bőség időszaka köszönt az emberekre (feltéve, ha van mit enniök), ami ötvennapig, pünkösdig tart. A húsvétnak mint tavasz-ünnepnek is a föltámadás a fénypontja. A naptári fordulatot nemcsak a „sódar behozatala”, hanem tűzszentelés is jelzi; eddig is láthattuk, minden „negyvenedik” ünnepnapon (karácsonykor, gyertyaszentelőkor, illetve húshagyókor és most, húsvétkor) tűzünnep is járta. Ilyenkor a nép otthonában kioltotta a régi tüzeket, hogy az új, szentelt tűzzel gyújtson új világot. A tűzszenteléshez, akárcsak a farsang temetésekor, most is „halotti” máglya szolgáltatta a lángot. Ez volt az ún. „Júdás-égetés” vagy „Pilátus-égetés” (változata pedig a „Júdás- vagy Pilátusverés”). A nagyhét valamelyik napján a gyerekek nagy dérrel-dúrral a templom elé hordtak mindenféle ócska ládát, hordót, egyebet, s ott darabokra hasogatták őket. E roncsokból rakták aztán a tűzszenteléshez való nagyszombati máglyát. (Harmadnap ide, harmadnap oda, a föltámadást az egyház is már nagyszombat este megünnepli.)
A föltámadás ábrázolása terén a művészek a tridenti zsinatig sokszor figyelmen kívül hagyták a Szentírásban foglaltakat, ahol az is olvasható, hogy a sírhoz zarándokoló szent asszonyok a sírt nyitva találják, és angyali szózatból értesülnek a történtekről. A középkor és a reneszánsz festőit a földre visszatért Jézus személyénél jobban foglalkoztatta annak isteni lényege. Ezért a föltámadást a mennybemenetelhez hasonlóan értelmezték. Krisztust természetfölötti lényként a levegőben lebegve, fényes mandorlával övezetten jelenítik meg a kitárult sír felett, kezében a föltámadás zászlajával, miközben a földön a sír elvakított vagy alvó őrei henteregnek. Az egyház nem vette jó néven a két esemény összevonását, mert az szükségtelenül hangsúlyozta Krisztus napisteni vonásait. A sír száján át egyenesen az égbe emelkedő sugárzó alak inkább megfelelt a tavaszpont kapuján átkelő Nap megtestesülésének, mint a dogma szerint a földre testi valójában visszatért Megváltó ábrázolásának (lásd Matthias Grünewald Isenheimi oltárának szárnyképén). A levegőbe emelkedő sugárzó Krisztus asztrológiailag megfelel a Kos jegyben exaltatióban lévő („emelkedő”) Napnak.
1Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét. 2A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, 3és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” 4Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. 5És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. 6De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. 7De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” 8Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.
34Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, 35hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. 36Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura! 37Ti tudjátok, mi történt, Galileától kezdve egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett: 38a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele. 39Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték, 40de Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy megjelenjék, 41de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket Isten előre kiválasztott: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. 42És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. 43Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.
Nem jó a ti dicsekedéstek. Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja.
Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, a minthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.
Azért ne régi kovászszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában.
[Úr Krisztus feltámadott…] magyar népdal Úr Krisztus feltámadott, Reánk malasztja áradott. Ő szent vére hullása, Lőn pokolnak romlása, Úristen megváltotta, Mindez világot Szent halálával. Alá száll a poklokra, Raboknak váltságára. Szabadítá híveit, Régi szentek lelkeit, Úristen megváltotta, Mindez világot, Szent halálával. [Feltámadott Krisztus ez napra…] magyar népdal Feltámadott Krisztus ez napra, S nagy számadásra elindula. Feltámadt Krisztus ez napra. Feltámadott Krisztus ez napra, S nagy számadásra elindula. Feltámadt Krisztus ez napra
[Úr Krisztus feltámada…] (részlet) 1. Úr Krisztus feltámada, ránk a malasztja árad Hűs, szent vére hullása, lőn pokloknak romlása Úr Isten megváltá mind e világot szent halálával. 2. Alászáll a poklokra raboknak váltságára Szabadítá híveit, régi szentek lelkeit. Úr Isten megváltá mind e világot szent halálával. [Feltámadt Krisztus e napra!] 1. Feltámadt Krisztus e napra! Alleluja, hála légyen az Istennek! 2. Hogy minden ember vigadjon! Alleluja,. hála légyen az Istennek! 3. Értünk halált, ki szenvedett! Alleluja hála légyen az Istennek!
Most külön-külön is vizsgáljuk meg legjelesebb húsvéti eledeleink mágikus-misztikus képzetkörét.
Az ünnep szinte áldozati jellegű eledele a húsvéti bárány, amelyet húsvétjukon már az ószövetségi zsidók is ettek keserű salátával és kovásztalan kenyérrel, Egyiptomból való menekülésüknek és az ő elsőszülöttjeiknek váltsága emlékezetére. Az Exodus (12, 5–7) írja: a bárány legyen hiba nélkül… És akkor ölje le azt Izrael fiainak egész sokasága estefelé. És vegyenek annak véréből és kenjenek mind a két ajtó mellékére, és felső küszöbére azon házaknak, melyekben azt eszik. És azon éjjel egyék meg a tűznél sült húst és kovásztalan kenyeret, vad salátával. Az Úr ugyanis az egyiptomiak elsőszülöttjeit halállal sújtotta, a zsidókét azonban megkímélte.
Ábrahám áldozatában is Izsák helyett leölt kos szerepel. Engesztelő napjukon a zsidók a pusztába bűnbakot eresztettek.
Minthogy Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre, érthető, ha már az újszövetségi szent könyvek is ezen ótestamentomi szimbólumokra, élőképekre támaszkodva, Krisztust Isten bárányának nevezik. Szent Pál szerint: El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, Krisztus megöletett (Kor. I. 5, 7).
E húsvéti bárány, a keresztény ősegyház egyik legrégibb, az apostolok korával egyidős szimbóluma, Szent Pál (I. Kor. 5, 7.) egy ótestamentumi vonatkozású hasonlatából került azon metaforák sorába, melyek a megváltás tanát szóval és képpel magyarázzák.
Megvan ugyan e hasonlat Péter apostol első levelének 1. fejezete 19. versében is. Sőt János evangéliumának 1. fejezetében (29. v.) már Keresztelő Szent János is Isten bárányának nevezi Krisztust: de sem az egyik, sem a másik hely nem esik oly súlyosan a latba, mint Pál apostol szavai, akinek levelei kétségtelenül a legrégibbek és a leghitelesebbek az újtestamentomi könyvek között.
Péter és János illető helyei különben is a már közkeletűvé vált beszédszokásból merítettnek tüntetik fel e hasonlatot: holott Pál szavain még megérzik a közvetetlenségnek és az újdonságnak az az üdesége, amely az előzőkkel való szerves kapcsolatban egyúttal elárulja a szerző gondolatmenetének egész természetes láncolatát is. És éppen ez a láncolat világítja meg fölötte tanulságos módon a megváltás tanának vallástörténelmileg oly nevezetes kifejlődését, egyúttal pedig az áldozat fogalmának a legnyersebb ősi képzettől a legátszellemültebb keresztény tanításig való fokozatos felemelkedését.
Balassi Bálint: Adj már csendességet (részlet) 7 Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját, Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát; 8 Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül, Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bú s kín nélkül! Vas István: Húsvéti ének a testről (részlet) Elárvult testének büszke biztonsága Mosolyogva indult sírba, őszi sárba, Mosolyát őrzi az újuló kikelet, Hegyek, habok, hosszú útra hívó szelek. Tavaszi szél zendül, mintha az az angyal Szólana belőle vad, tavaszi hanggal, Aki rég a nőknek – amikor kerestek S nem lelték fűszerrel kenegetett tested – Kiáltott. Most nekem zeng, zenél, zúg, zizeg: „Holtak közt az élőt miért keresitek?” Pilinszky János: Mielőtt A jövőről nem sokat tudok, de a végítéletet magam előtt látom. Az a nap, az az óra mezítelenségünk fölmagasztalása lesz. A sokaságban senki se keresi egymást. Az Atya, mint egy szálkát visszaveszi a keresztet, s az angyalok, a mennyek állatai fölütik a világ utolsó lapját. Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk: nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt tülekedésben sírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert, mielőtt asztalhoz ülnénk.
Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett (részlet) Lábadozó régi hitben egész nap csak ülök itten. Lelkemet nagy, jó meleg szent fuvallat lepte meg, lent az odvas, szürke barlang mélyén muzsikál a halk hang, ahogy könnyem lecsepeg. Az én Uram újra él most, országútján mendegél most, áprilisban fürdik és aranyozza napsütés, ahol lépked, jobbra-balra ezer madár fakad dalra s ring, hullámzik a vetés. Dsida Jenő: Vidám kínálgatás keresztényi lakomán (részlet) Vegyetek s egyetek, drága barátaim, egyetek jól, ha van mit, vegyetek s egyetek, kövérek legyetek, kössetek tiszta kendőt a nyakatokba bogra s kigömbölyült vidám arccal, szép pirosan egyétek a levest, gyúrjátok lefelé az ízes pecsenyéket, zsíros falat zamatját élvezzétek, ropogva harapjátok a hízott gyümölcsök drága húsát, töltsetek bort, a szőlő sűrü aranylevét csurrantsátok csobogva a kristályos pohárba és igyatok örömmel
A gyónás szentségében titokzatos módon mindig jelen van ez a drámai pillanat. Semmiféle önelemzés és semmiféle bánat nem pótolhatja ezt az értéket. A lelkiismeret-vizsgálatot és bánatot csakis a gyónás emeli valamiféle hasonlíthatatlan drámai történéssé, konkrét erejű mozzanattá. A gyónással küszöböt lépsz át, mely a bűn rabságából Isten szabadságába vezet. Fellélegzel. Megtetted a nagy lépést. Látszatra alig „történt” valami; „cselekedeted” isteni közegben játszódott le. Csak csöndes ujjongásodon érzed, mennyire valóságos szabadulásod.
De épp ez a titokzatos „cselekvési mozzanat” magyarázza azt, hogy el is lehet szokni tőle. Erő, és újra és újra elhatározás kell minden egyes gyónáshoz, mint minden valódi cselekvéshez. S már a cselekvés „misztikájához” tartozó kérdés volna azt megfejteni, az ember miért hajlamos a restségre akkor is, mikor az rabságot, rosszat, árnyékot jelent számára, s miért rest megtenni a döntő lépést, mikor az a szabadságba, örömre és világosságra vezet?
Családon belül is lelkünk előkészítésével foglalkoztunk, apám bezárt zeneszekrényt, zongorát, ki milyen szórakoztató könyvet olvasott, beszolgáltatta, nekem könyveim mellé papírt, ceruzát, megkezdett írásműveimet is félre kellett tennem, a család szelleme csendet követelt, a nagyhét eseményeinek lélekben való követését, bűnbánatot. Nem körbe vagy előrenéztünk, hanem hátra, saját nem kellemes titkaink, bűneink világába, nem szólhatott a rádió sem. Nagypénteken, a reformátusok hivatalos halottak napján sorra jártuk a temetőket, meglátogattuk az ott pihenő nagyszülőket, aznap teljes böjt volt, s bár az engedélyezett, aszalt szilvából főzött leves a tálalón állt, sose szegte meg senki a megtartóztatás idején, a feltámadás és a beállt ünnep aztán annál diadalmasabb és ragyogóbb volt. Megvallottunk mindent, amivel Istent vagy embertársainkat megharagítottuk, aztán megkaptuk a feloldozást, s az irgalom igéi ragyogásában a húsvét ígéretével a tavaszi napfényben egymásra mosolyogva éltük át az ünnep üzenetét, amely a hitet jelentette: egyszer majd el kell szakadnunk egymástól, nem örök a válás, a feltámadás ténye ránk sugározta a valamikori viszontlátás fényét és az újraegyesülést azokkal, akiket szerettünk.
Pilinszky János: Feltámadás (részlet) Az első világító „szó” a húsvéti éjféli mise után hangzik el: „Krisztus föltámadott” – mondja a fiatal Nyehljudov szerelmének, Katjának. S a leány: „Valóban föltámadott”. Évszázados szavak a húsvéti gyertyák fényében, de milyen éretlenül hangzanak a fiú szájából! Hogy mennyire éretlenül, azt igazán akkor érezzük, amikor évek múltán a jelenet szóról szóra megismétlődik közöttük, de most már valóban hittel, egész életük, bukásuk és feltámadásuk valóságával. Kányádi Sándor: A húsvéti bárány (részlet) Adalék Picasso-képekhez Én láttam meg először. Három lába és két feje volt. Ilyet még az öregek se láttak- hallottak addig. Odagyűltek a szomszédok, az utca, a falu, még a környékről is jöttek csodájára. Borzadva néztük, mint nyalja az anya a szörnyeteget. Háború volt és húsvét vasárnapja. – Isten ujja! – zokogott föl egy vénasszony, vele sírtak mind az asszonyok. Komoran néztek maguk elé a férfiak. Tanakodtak, s elzavarták a kisebbeket. Illyés Gyula: Feltámadás II. Férgével, savával a szorgos föld, az anyaföld, a meleg, lemossa rólam testemet, leszed rólam mindent mi mocskos. Kitörölve a szemüreg, a csigolyák, a bordák sorra. Mint anyámtól hajdan, topogva várom ünnepi ingemet. Mert áldozás lesz! Tegnap gyóntam! Gábriel csöndít a toronyban és maga Jézus mond misét! Fussunk; nehogy egy utcasarkon egy kósza vétek nyakonkapjon mielőtt befogad az ég. Nagy László: Húsvéti legenda (részlet) Hölgyek, ti búsak, ti csacsi szűzek, feketében! Gyászotok fölösleges, kár siratni a tüzes Fiút. Az a rút, az a téli-alma-illatu gúnya rátok nem illik, vegyetek föl tarka ruhát, mert szeretőtök föléled, borotvát fog dér-szakállára, öt ujjára ragyogó boxernek húzza a napot, kelettől nyugatig s vissza, keresztül-kasul a földön rablóbandáit a télnek szétveri sugarasan, Pilinszky János: Harmadnapon (részlet) És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ. Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszünhetett dobogni szive – Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die. Szabó Lőrinc: Bíztató a tavaszban (részlet) Töröld könnyed, gyűrd le fájdalmadat, te nem azért vagy, hogy odaragadj ügyhöz, multhoz, amely nem a tiéd, és dac poshasszon és keserüség. Kaptál ütleget, kaptál eleget (légy keresztyén s mondd: érdemelteket, s könnyűlsz tőle!)… Most ne vélt igazad emlegesd, s ne a hibát, a zavart (az benned is volt!): nézd a rétet, a nagy fényt, a Feltámadást!… Tavasza jött újra a földednek: nézd, a nép dolgozik, szépűl város és vidék: nem árt, hogy eltűnt sok gőg, régi copf, s jobb lesz a jó, ha te is akarod, ha igazán…: másét és magadét, úgy gyógyítod a ma ezer sebét, ha az csordítja megnyugvó szived, ami sosem elég, a Szeretet!
Feltámadás – Párizs, Franciaország (Fotó: Legeza Dénes István) Reményik Sándor: Feltámadás (részlet) Aki tudja, mint töré fel Sírját a dicső; Aki látja, hogy a földön Minden újra nő; Gondoljon feltámadásra, Mely örök leszen… Feltámadt az istenember Győzedelmesen! Adjatok hálát s virágot, Tömjént hozzatok. Hallelujah! hallelujah! Zengje ajkatok. Mert feltámadtok ti is még Valamennyien, Mint az istenember egykor: Győzedelmesen. Jékely Zoltán: Feltámadás (részlet) Szeretnék, jó halottam, érted is élni, zokogni s küzdeni, ha kell: hiányzásod erősít, felemel, s hömpölyget, mint nagy kereket a víz. Mint pásztorfiú a keselyűvel, vad múlásoddal úgy viaskodom, mert jaj, tudom, minden a porhüvely, s a Föld a Pokol s a Paradicsom. Dsida Jenő: Olvadó jégvirág (részlet) Kicsi galambok kimerészkednek fehérlő szárnyaikkal a feslő márciusba s lábuk elé olvadt patakok csörgedeznek. Jégvirág, jégvirág, jégvirág, sok megbámult cigarettafüst… Jaj, be jó lenne már egy kis feltámadás! Csoóri Sándor: Cantata profana (részlet) Bartók Béla emlékére Nem mentünk haza ma sem, nem mentünk haza, fiúk. Hiába sikálta el anyánk a késeket, hiába mosta le a görcsös asztalt. Átmetszett nyakkal, vére iszapjában hiába jajdult föl a lúd. Nem is üzentünk, nem is írtunk – mintha árvíz sodorta volna el kezünket. Húsvét nem húsvét többé, a kisöpört ház nem a mi házunk. Szabó Lőrinc: Az álmodó halott (részlet) Óh élet! szent feltámadás! Föld! Napfény! Mámor s hit zűrzavara! Dicsértessék a halál, a vidám, dicsértessék nagypéntek után husvétom hajnala! Dicsértessék a föld, s aludjunk! Én már csak rozsdás roncs vagyok – de vasak nőnek belőlem, csodák, fények, s uj, büszke katonák és szentséges diadalok!
Köszönjük, hogy nem ért véget utad hozzánk, hanem éppen elkezdődött. Köszönjük, hogy ma is bátran szólíthatunk téged Mesternek. Szent küldetésed megismerése hatalmas öröm számunkra. Ebből élünk naponta és ez a mi egyetlen teljes vigasztalásunk. Reménységre és bátorságra ébredt húsvéti néped megújult lélekkel dicsér ma is Téged. Hallgasd meg énekünk!
Élő Jézus Krisztus!
Vedd el tőlünk a sablonos szavakat és adj helyette élettel teli üzenetet szerte az egyházadban. Vádaskodás helyett a másik ember felfedezése, bizalmatlanság helyett az együttműködés, erőtlenség helyén pedig lendületes szolgálat ébredjen ma. Töredezettségünk és szétszakadozottságunk hadd gyógyuljon a húsvéti ünnep örömében. Kiábrándultságunkat és elesettségünket hadd váltsa fel a Te húsvéti lendületed. Mozgass meg minket, hogy mi is mozgatók lehessünk gyülekezetünkben. Formáld át életünket!
Élő Jézus Krisztus!
Tágítsd ki látókörünket, hogy felelősen nézzünk szét környezetünkben. Taníts meg minket éleslátásra és a mélységekre is tekintő, kutató keresésre. Engedd úgy szemlélnünk a múltat ma életünkben, hogy a benned kapott biztos jövő vezessen minket. Szabadíts meg a szorongástól. Emelj ki a rettegések mélyéről. Törölj ki mindent az életünkből, ami szembefordít minket veled. Add nekünk ma az értelmes jövő és a tartalmas holnap biztonságát. Vezesd küldetésünk!
Élő Jézus Krisztus!
Sokan nyújtják felénk kezüket, de nekünk nincs erős és nagy kezünk. Sokan kiáltanak utánunk, de mi csak ritkán fordulunk vissza. Sokan állítanának meg minket az úton, de képtelenek vagyunk a lassításra. Húsvéti erőddel állj mellénk, hogy ne felejtsük el soha közelségedet. Fogd meg a kezünket, és emeld fel a fejünket. Tégy minket olyanná, hogy téged lássanak és érezzenek az emberek ott, ahol mi vallomást teszünk Rólad. Szabadíts meg álruhánktól és hazug külsőnktől, hogy ne ártsunk tovább a te nagy művednek, Adj szolgálatunknak őszinteséget!
Élő Jézus Krisztus!
Fájdalmas tekinteteket látunk magunk körül nap mint nap. Gyásszal, betegséggel, magánnyal és eltört élettel küzdő emberek kérdéseit hozzuk most is eléd. Kontinensek szenvedése, színek és fajok, nemek és korok megkülönböztetése fájó teher rajtunk. Látjuk a pusztítás és ártás nagy erőit, de hisszük, hogy a te isteni gondoskodásod mindent felülmúl. Építsd, Urunk a szeretet és békességet bennünk. Küldj el minket mentő, védő és gyógyító szolgálatra a te erőddel. Taníts minket alázatra, hogy ne élni és alkotni nehéz és sötét napokban is. Taníts minket alázatra, hogy ne önmagunkban bízzunk, hanem akaratodat kutassuk. Adj nekünk új kezdetet életmentő húsvéti győzelmedből.
Élő Jézus Krisztus!
Hallgasd meg énekünk! Formáld át életünket! Vezesd küldetésünk! Adj szolgálatunknak őszinteséget! Adj nekünk új kezdetet életmentő húsvéti győzelmedből!
Élő Jézus Krisztus!
Építs föl minket a romokból húsvéti, élő gyülekezeteddé!
Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra.
Az újtűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, és így földjeiknek termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola, ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel, és annak egyházias értelmezésével helyettesítette. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. Más magyarázat szerint a kovakő, amelyből tüzet csiholnak: Krisztus, a tűz pedig: a Szentlélek, amelynek útját, kiáradását a Megváltó előkészítette.
A liturgikus gyakorlat ma is él: a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetőleg az örökmécset. A templomi hagyománynak sajátos népi fejleményeként az istensegítsi asszonyok pimpóval, vagyis virágvasárnap szentelt ággal gyújtanak tüzet az elkészítendő húsvéti eledelek alá.
Balassi Bálint: Adj már csendességet (részlet) 5 Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást ereszthet-é? Éngem, te szolgádat, mint régen sokakat, ébreszthet-é? 6 Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem igéd szerint, Megadod kedvesen, mit ígérsz kegyesen hitem szerint…
[Lehullott a Jézus vére…] Magyar népdal Lehullott a Jézus vére, a szent keresztfa tövére. A szent angyalok felszedték, alázatosan tisztelték. Mond’á Jézus az angyalnak, vidd fel mennybe szent Atyámnak Mondjad keresztfámról küldtem, fogadja kedvesen tőlem. Ez a világ drága ára, sebeim kinyílt rózsája. Kit nagy fájdalmamban szültem, véres könnyekkel öntöztem. Menj Kálvária hegyére, Jézus szenvedő helyére, Nézzed a Jézusnak kínját, Szűz Máriának fájdalmát. Nincs már hátra csak egy órám, Bevégződött minden munkám, Elmúlt a keserű pohár, mely világ kezdetétől vár. Nagy László: Pirosodik Húsvét (részlet) Nagyszombat sugároz a feltámadáshoz, selyem-zászlók akadoznak bimbózó faághoz.
Megváltó Jézusom… magyar népdal Megváltó Jézusom, megyek tehozzád. Ne fordítsd el tőlem, jóságos orcád. Ne tekintsd ne tekintsd, sok-sok vétkem. Irgalmazz, kegyelmezz, Jézusom nékem. Be van már szentelve, kihűlt tetemem. A mély sírgödörben, ott az én helyem. Most már búcsúcsókra, nyújtom ajkam. Ó Jézusom, könyörülj meg rajtam. Bököny, Szabolcs Énekelte: Barnucz Mihályné Keczán Irén Lászlóffy Aladár: Húsvét Kortárs, 2001. 4. szám (vers)
Zalán Menyhért a nagyszombati tűzszentelés szokásával hozza kapcsolatba, a hazánkban is szokásos Júdás-égetés (illetőleg Pilátus-égetés) szokását. E szokások változatai a Pilátus-verés, illetőleg Júdás-verés. Mindkettőt ismerik a környező országok (Lengyelország, Ausztria, Jugoszlávia, Csehszlovákia) katolikus lakosságú vidékein is.
A leggyakrabban ezek közül a Pilátus-verés fordul elő. A nagyhét egyik napján (szerdán, csütörtökön vagy pénteken) a gyerekek a templomban nagy lármát csapnak, verik a padokat, vagy másutt, a templom ajtaja előtt összehordott üres ládákat, hordókat zúzzák össze nagy lármával. Ezeknek roncsaiból rakták néha össze a nagyszombati máglyát, melyet a tűzszenteléshez gyújtottak.
E két szokást – a Pilátus-verést és a Júdás-égetést – nehéz különválasztani. Tolna megyében pl. egy deszkára Pilátust ábrázoló emberi alakot rajzoltak, és azt ütötték, verték a gyerekek. A népi magyarázat szerint a Pilátus-verés a zsidók lármázását utánozza Pilátus előtt, vagy a természet hangját (földrengés, égzengés) Krisztus halálakor. Biharban Pilátus macskáját kergetik és így tovább.
A nagyheti határkerülés már a középkorban egyházi szokás volt és arra szolgált, hogy a szántóföldek mágikus körüljárásával a zsendülő vetést védjék a feltámadás ünnepe körüli időben.
Ez az egyházi szokás is népszokássá lett. Zalaegerszeg városában a szokáshoz történeti mondát fűztek. Eszerint a szokás a 16. századba nyúlnék vissza, mikor a törökök fenyegették Zalaegerszeget. Mikor nagyszombaton elindult a feltámadási körmenet, hozzájuk csatlakozott a vár fegyveres csapata is. A lakosság egész éjjel járta az utcákat, éktelen lármát csapva. A török csapat azt hitte, hogy nagy katonaság őrzi a várost és megrémülve elvonult. A zalaegerszegiek azóta is minden évben nagyszombaton egész éjjel sípolás és lövöldözés közben körüljárják a várost.
Szendrey Zsigmond és Ákos szerint nemcsak Zalaegerszegen, hanem Tiszaszentmártonban, Zsurkon és Szegeden is a törökök, tatárok visszaveréséhez fűzték a nagyszombati határjárás eredetét.
Freskórészlet; Velemér – templom (fotó: Török Máté)
Ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. 18Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. 19Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. 20A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. 21A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: „Ne azt írd: A zsidók királya! – hanem ahogyan ő mondotta: A zsidók királya vagyok.” 22Pilátus így válaszolt: „Amit megírtam, megírtam.” 23A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. 24Ekkor ezt mondták egymásnak: „Ne hasítsuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák. 25Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. 26Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” 27Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.
Biblia – Ján. 19, 28–37 Károlyi Gáspár Vizsolyi Bibliája Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom. Vala pedig ott egy ecettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel, és izsópra tévén azt, oda vivék az ő szájához. Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá lelkét. A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán ne maradjanak, miután péntek vala, (mert annak a szombatnak napja nagy nap vala) kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait és vegyék le őket. Eljövének azért a vitézek, és megtörék az elsőnek lábszárait és a másikét is, a ki ő vele együtt feszíttetett meg; Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ő már halott, nem törék meg az ő lábszárait; Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az ő oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból. És a ki látta, bizonyságot tett, és igaz az ő tanúbizonysága; és az tudja, hogy ő igazat mond, hogy ti is higyjetek. Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne törettessék. Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, a kit általszegeztek. Biblia – Iz 52,13–15 – Az Úr szolgájáról szóló negyedik ének Szent István Társulati Biblia Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik. Amint sokan megborzadtak láttán, – hiszen oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata –, úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt. Mert olyasmit fognak látni, amilyet még soha nem hirdettek nekik; és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak. Biblia – Ésa. 53, 3–12 Károlyi Gáspár Vizsolyi Bibliája Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos! Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orcánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz. Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott! Kelemen Didák: Nagypéntekre való prédikáció (részlet) Szomorú, gyászos minden étszakáknál, minden árnyéknál, minden setétségnél, minden ködnél, felyhőnél setétebb nap ez, kit a mái napon halandó emlékezettel üllünk. Ezen a napon a nagy Hatalom s Erősség fához szegeztetett, a világosság setét homálytúl elnyomattatott, élet a haláltúl megölettetett. A mái napon amaz erős bajnok férfiú, Sámson, világból kivégeztetett; az ártatlan József gonosz atyjafiaitúl irigységbül eladattatott, Jónás a cethaltól elnyelettetett; a szelíd Ábel ma vérétül agyonverettetett; egy szóval e napon megholt a halhatatlan, ennek keserves temetésire, siratására egybegyűlt az egész természet is, amely úgy felháborít engemet, és annyira megtompítja elmémet, hogy akaratommal szólásom alig egyezhet meg. Minek mondjam azt a napot, ünnepnapnak-e? melyen egy foglyot elbocsátának. Áldozó napnak-e? midőn nem lévén áldozat, a pap magát feláldozta. Pilinszky János: Stációk A halott Jézus a kereszten: iszonyatos erejű tény. Iszonyatos erejű látszat. Szeretet, Igazság, Isten napfogyatkozása. Mégis kell szemlélnünk, ahogyan van, mivel – szemben a paradicsombélivel – e halott fa halott gyümölcse: a mi igazi élő fánk élő gyümölcse (S. Weil). Ezentúl erről a fáról kell szednünk, egyedül ennek a fának gyümölcsével lehet jóllaknunk. Itt, a kereszt alatt ne gondoljunk előre, a föltámadásra, inkább visszafelé, az Utolsó vacsorára, Jézus kiontott vérére és megtöretett testére: íme, a mi valódi ételünk, íme, a mi valódi italunk. Ahogy egykor az isteni jászlat pásztorok és királyok vették körül, a kereszt alatt az örök éhség és emberi szomjúság áll. A kihűlt és elnehezült testet végül is levették a keresztről és anyja ölébe helyezték. Méhének gyümölcse fekszik most holtan az anyaölben. A Tékozló Fiú még élve hazatalálhatott, de nem ő, a Szerelmetes Fiú, ki életét adta mindannyiunkért. Igaz, az ő „sorsa” már elvégeztetett, de nem Máriáé. Neki a „túlélők” fájdalma jutott, az a fajta fájdalom, amitől az emberi képzelet talán leginkább fél, riadva hátrál; meg se mer közelíteni. „Áldott a te méhednek gyümölcse” – hirdette egykor az angyal, s Máriának most kell igazán elfogadnia ezt a mondatot.Ómagyar Mária-siralom (részlet) Eredeti olvasás szerint: Volék sirolm tudotlon. Sirolmol sepedik, Búol oszuk, epedek. Választ világumtuul — Zsidou, fiodumtuul, Ézes ürümemtüül. Ó én ézes urodum, Eggyen igy fiodum! Sirou anyát teküncsed, Búabeleül kinyuhhad! Szemem künyüel árad, Én junhum buol fárad. Te vérüd hullottya Én junhum olélottya. Világ világa, Virágnak virága! Keserüen kinzatul, Vos szegekkel veretül. Ómagyar Mária-siralom (részlet) Mai értelmezés szerint: Valék siralom-tudatlan. Siralomtól süppedek [siralomban elmerülök], Bútol aszok, epedek. Választ világomtól — Zsidó, fiacskámtól, Édes örömemtől. Ó én édes uracskám, Egyetlen egy fiacskám! Síró anyát tekintsed, Bújából kinyujtsad [kihúzzad]! Szemem könnytől árad, És keblem bútól fárad. Te véred hullása Én keblem alélása. Világ világa, Virágnak virága! Keservesen kínzatol, Vas szegekkel veretel. Mária a tavasz időben (részlet) Nagyszombati-kódex Áll vala Jézusnak keresztfája alatt az ű szent anyja, Szűz Mária az tavasz időben. Mikoron az nap fel kezd vala hajnalnia az hegynek magasságára és az ű velágosságának fényességét bőséggel kezdé önteni az földnek színére, íme, ez időben minden lelkes és minden terömtött állatok megelevenödvék és meg kezdnék újulnia, kik a téli hideg előtt elrejtőztenek vala. Mindön lelkös állatok és szárnyalkodó madarak, hogy kik a kőlikakban és mindön egyéb setét likakban, vermökben elrejtőztenek vala, és nagy új velágosságnak fényösségére mendenek ki kezdnek jőni, és megújulnia és megelevenödni. És színek kezdik vigasságos örömet megmutatnia. Mint az égi madarak ű hangos szavoknak szép énöklésével, avagy emberi nemzet ű kezének tapsolásával. Mind vénök, mind ifjak a tavasz időnek eljöttére ürvendöznek és ürvendetös vigasságot mutatnak, egyetömben vigadván.
Passió – Jézus Pilátus előtt. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió – Jézus vállára veszi a keresztet. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió – Jézus először esik el a kereszttel. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió – Jézus találkozik Máriával Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió – Cirenei Simon elveszi Jézustól a keresztet. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió – Veronika kendőt nyújt Jézusnak. Miseruha részlete (fotó: Legeza Dénes István) Passió – Jézus másodszor esik el a kereszttel. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió – Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió – Jézus harmadszor esik el a kereszttel. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió – Jézust megfosztják ruháitól. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió – Jézust a keresztre szegezik. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió – Jézus meghal a kereszten. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István) Passió – Jézus testét leveszik a keresztről. Miseruha részlete (fotó: Legeza Dénes István) Passió – Jézus holttestét sírba teszik. Miseruha részlete (Fotó: Legeza Dénes István)
[Lehullott a Jézus vére…] Magyar népdal Lehullott a Jézus vére, a szent keresztfa tövére. A szent angyalok felszedték, alázatosan tisztelték. Mond’á Jézus az angyalnak, vidd fel mennybe szent Atyámnak Mondjad keresztfámról küldtem, fogadja kedvesen tőlem. Ez a világ drága ára, sebeim kinyílt rózsája. Kit nagy fájdalmamban szültem, véres könnyekkel öntöztem. Menj Kálvária hegyére, Jézus szenvedő helyére, Nézzed a Jézusnak kínját, Szűz Máriának fájdalmát. Nincs már hátra csak egy órám, Bevégződött minden munkám, Elmúlt a keserű pohár, mely világ kezdetétől vár.
Balassi Bálint: Adj már csendességet (részlet) 3 Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg, Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg! 4 Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való, Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.
Pilinszky János: Négysoros Alvó szegek a jéghideg homokban. Plakátmagányban ázó éjjelek. Égve hagytad a folyosón a villanyt. Ma ontják véremet.
Nagypénteken (fotó: Török Máté)
Freskórészlet; Velemér – templom (fotó: Török Máté)
Megváltó Jézusom… magyar népdal Megváltó Jézusom, megyek tehozzád. Ne fordítsd el tőlem, jóságos orcád. Ne tekintsd ne tekintsd, sok-sok vétkem. Irgalmazz, kegyelmezz, Jézusom nékem. Be van már szentelve, kihűlt tetemem. A mély sírgödörben, ott az én helyem. Most már búcsúcsókra, nyújtom ajkam. Ó Jézusom, könyörülj meg rajtam. Bököny, Szabolcs Énekelte: Barnucz Mihályné Keczán Irén
József Attila: Csend Riasztó, mint a fölmorajló tenger és mint a végtelen hó, épp olyan. Álarca mélyén bús halál rohan – jaj, üstökömbe kap s én gyáva Ember remegve ejtem lelkemet elébe a szívem hallgatom – kopog-e még? És megunom ez egyhangú zenét pedig de jó, ha ver és nincsen vége Úgy érzem, mintha ingoványon járnék és jaj süppedt alattam a talaj, de bennem még ellentállást szaval, de fülemet betömte. – Ó, mi vár még reám, ki immár néma, hangtalan Fejem lehajtva megadom magam.
Mantegna: Pietá A bajai III. Béla Gimnázium honlapja – A reneszánsz festészet nagyjai (festmény)
Fájdalmas Anya – Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Legeza Dénes István) Más ének nagy péntekre (részlet) Vagyon ez világban nékem egy reménségem, Az ki nélkül keserüség járásom kelésem. Mondgyátok megh nékem, oh ti nagy magas hegyek, Szülöttemet folkeresny mely utra készüllyek? Mutassatok utat, oh ti szép olaj kertek, Én fiamat mert meg fogták, véle merre mentek? Jai, ti nagy darabos és szomoru járt utak, Szülöttemnek vér csöppei látom, itt hullanak.
Verseghy Ferenc: A’ keresztfa mellett álló Szűz Anya (részlet) Kesergő Annya Megváltónknak ím! a’ keresztfa mellett áll, hol bűneinkért Alkotónknak szent szívét gyötri a’ halál. Átjárja tőr gyanánt mellyének szűz rejtekét a fájdalom. Könyár gyanánt forr bús szemének méllyébűl a’ sok siralom. Oh! mint zokog, mély sóhajtási mint tépdesik szét jajjait, midőn fájdalmas pillantási Fiának láttyák kínnyait! A’ szűszorító ájúlások mikint öldöklik kebelét, midőn a’ kínos haldoklások Jézusnak végzik életét. Sümeghy József: Nagypéntek Lelkipásztor, 1997. február (ismertető) Willem Key: Krisztus siratása A Pannonhalmi Főapátság gyűjteménye (festmény)
Ady Endre: Az Úr érkezése Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel, Nem jött szép, tüzes nappalon, De háborus éjjel. És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom, De őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom.
Síremlék a Kerepesi temetőben (Fotó: Legeza Dénes István)
Dsida Jenő: Út a Kálváriára (részlet) Reszkető, enyhe fény sugárzik. Egy felhő lassudan megyen. A lélek fáj, a fény sugárzik. Valaki ballag a hegyen, hűs homlokáról fény sugárzik s szemét lehúnyja – úgy legyen! Stációk (Mátraháza)(fotó: Káldos János)
Rákos Sándor: Sirató (részlet) Zuhanásoktól és rossz-ütemű kopácsolástól rezegnek a fölaggatott edények, dézsákban moccan a víztükör s ereszünket a fecskék is odahagyják. Miféle jelek itt ezek, miért hunyorog a Nap szeme, mire készülnek a poroszlók? A Názáret-beli Mária vagyok én, Erzsébetnek húga és Józsefnek, az ácsnak felesége – reggel van, állok a ház előtt, vállam a kapufélfának vetem, úgy várlak, fiam, hogy majd fölbukkansz az utca végén az olajfánál. Kissé hajlottan jársz, mert mostanában fáradtnak látszol, de mikor fölpillantasz a hosszú lépcsősor magasába s reám ismersz kék átalvetőmről, mosolyogsz és meggyorsítod a lépteidet.
Nagypéntek a csíki székelység ajkán itt-ott hosszúnap, az északi csángókén aszupéntek, ősi egyházi hagyomány nyomán nagyszombattal együtt a böjt és gyász napja. Mégsem pirosbetűs ünnep: Krisztus nem a Kálvárián, hanem húsvét hajnalán dicsőült meg. Viszont kálvini felfogás szerint a megváltást már Krisztus kereszthalála meghozta. Ezért a református egyház nagypénteket tekinti legnagyobb ünnepének.
Nagypénteknek a hivő katolikus néphagyományban több egymással állandóan vegyülő, újabbnál újabb változatokat termő megnyilatkozása van. Természetesen a passió, népiesen pársió, pásió emelkedik ki, vagyis Jézus kínszenvedése és kereszthalála, továbbá a keresztnek és az arma christi néven összefoglalt kínzóeszközöknek legendában, énekben, elmélkedő imádságban épületes szándékkal való számbavétele. Igen jelentős a passiónak a misztériumjátékokban, felvonulásokban, Mária-siralmakban való fölidézése, elsiratása is. Mindezeket legtöbbször már nem a kánoni evangélium, hanem az apokrif hagyomány, legenda és látomás ihlette. Kívül kerül a liturgia kötelékén, bár nem szakad el tőle.
A római időkben a keresztre feszítés a kivégzés szokásos módja volt, de mind a kereszt alakja, mind a kivégzés módja eltért attól, amilyennek a kálvária-képek mutatják. Míg a kivégző eszköz inkább a T betű alakjához hasonlított, az ikonográfikus kereszt meghosszabbított felső szárával az ősi nap- és égtáj-jelhez, az egyenlőszárú (görög) kereszthez közelít. A felső szár ad helyet annak a feliratnak, melyet János evangéliuma szerint Pilátus szegeztetett Jézus feje fölé: Iesus Nazarenus Rex Iudeorum, rövidítve: INRI. „A názáreti Jézus a zsidók királya”. (A nazarenus valójában nem „názáretit” jelent, hanem az „új hajtás” jelentésű héber nászir szónak latinos jelzői alakja. A „névtévesztés” persze korántsem véletlen, hiszen a nazarenus jelzőnek a nazaretusnál sokkal mélyebb a jelentése. Vö. a középkorban általánosan rügyező fa formájában, LignumVitaeként ábrázolt feszülettel. A lignumvitae szó szerint azt jelenti: az „élet holt fája”.) A feliratos táblával kiegészült egyenlőtlen szárú, úgynevezett „latin kereszt” a kettős kereszt előképe lett. Az elítéltet a kezébe vert szegek tartották, ezért valószínű, hogy a szöget a csukló felett, a kéztőcsontok vagy a két alkarcsont között verték át, hiszen a tenyér a súlyt nem tartotta volna meg. Hogy mégis így ábrázolták, annak oka lehetett. Olyasféle jelet kapott ezáltal Krisztus keze, mint Buddháé, akit gyakran ábrázoltak áldást osztó tenyerén sugaras napjellel.
E húsvéti bárány, a keresztény ősegyház egyik legrégibb, az apostolok korával egyidős szimbóluma, Szent Pál (I. Kor. 5, 7.) egy ótestamentumi vonatkozású hasonlatából került azon metaforák sorába, melyek a megváltás tanát szóval és képpel magyarázzák.
Megvan ugyan e hasonlat Péter apostol első levelének 1. fejezete 19. versében is. Sőt János evangéliumának 1. fejezetében (29. v.) már Keresztelő Szent János is Isten bárányának nevezi Krisztust: de sem az egyik, sem a másik hely nem esik oly súlyosan a latba, mint Pál apostol szavai, akinek levelei kétségtelenül a legrégibbek és a leghitelesebbek az újtestamentomi könyvek között.
Péter és János illető helyei különben is a már közkeletűvé vált beszédszokásból merítettnek tüntetik fel e hasonlatot: holott Pál szavain még megérzik a közvetetlenségnek és az újdonságnak az az üdesége, amely az előzőkkel való szerves kapcsolatban egyúttal elárulja a szerző gondolatmenetének egész természetes láncolatát is. És éppen ez a láncolat világítja meg fölötte tanulságos módon a megváltás tanának vallástörténelmileg oly nevezetes kifejlődését, egyúttal pedig az áldozat fogalmának a legnyersebb ősi képzettől a legátszellemültebb keresztény tanításig való fokozatos felemelkedését.
Márai Sándor: Füveskönyv (részlet) Jézusról és az egyedüllétről Minden ember, akit Isten szerepre jelöl ki, magányos. Jézus leszólt a keresztről anyjának, mint aki elutasít minden emberi együttérzést. A Szentírás legfélelmesebb szava ez. És Jézus mondotta, hogy aki őt követi, elhagyja családját, elhagy mindenkit. A szerepre kijelölt ember soha nem követel kevesebbet önmagától és követőitől. Nem lehet megváltani a világot, s közben legjobb férjnek, fiúnak és atyának maradni, négy gyerekkel, hitvessel, kanárival és öregségi járulékkal. A szerep mindig teljes magányt, kietlen egyedüllétet, könyörtelen, csaknem embertelen magatartást követel. Minden ember, aki vállalja az emberek ügyét, kénytelen vállalni ezt a magányt és embertelenséget is. Aki ezt nem vállalja, kókler; még akkor is az, ha megfeszítik.
Ágh István: A bélpoklosok Messiása (részlet) Nagypéntek földszagából, levelek leheletéből, bodzafakadás, ibolyák illatából valaha, kopár, szuvas oltárdeszkára hasalok, néma csengők helyett facsettegetőt szólítok, toronyban őrlöm, fakereplőn darálom a szárazság tompa gyászát, Krisztus sírjára füstölök, akár a temetőben máskor a megváltatlanok koporsójára, föltámadt fényben stációzom, sugárzik a Keresztvivő, fölkarikázik szeméből glóriája, kihajt a töviskorona.
Pilinszky János: Ismerem (részlet) Ismerem Jézus éjszakáit, és a bal lator istentelen magányát. A jótett szelíd mezejét, s a merénylő elhagyatott, üszkös kezét a tett után. És ismerem a bárány vesztét, úgy is, mint aki veszkődve topog halálos esése előtt, és úgy is, mint aki hitével a meleg belsőt keresi. Bosnyák Benedek: Krisztus tövissel koronázása A Pannonhalmi Főapátság gyűjteménye (tollrajz)
Karinthy Frigyes: Nagypénteki kereplő (részlet) Jut eszedbe még a hang, Gingalang, Szárnyaló, vad, büszke dalban A harang –? Tegnap volt, vagy sose szólt a Nászharang? Lett belőle vészharang, Vészharangból gyászharang, Aztán elnémult a hang. Nász se volt és gyász se volt és vész se volt, Tán nem is harang, csak csörgősipka volt, Ami szólt, Ami szállt, Fent a felhők közt kaszált Messze láthatáron túlig meg se állt Nyíló nászod Véres vészed, gyáva gyászod Mind elázott Két kezed hiába rázod Nem harang ez, messzedörgő, Nem is csörgő, Csak kereplő Apró-cseprő Bánatodra rátérdeplő Zsémbelő és recsegő és fecsegő fa, Bús kereplő faiga
Nagy László: Pirosodik Húsvét (részlet) Nagypéntek: habos vér, működik a hóhér, Jézus meghal bűnösökért, jószagú ringyókért. Feketednek felhők, bőjtölnek a bendők, harangnyelvek megbénulnak, szólnak fakereplők.
Nagypénteken mossa holló a fiát, Ez a világ kígyót, békát rám kiált, Mondja meg hát ez a világ szemembe, Kinek mit vétettem életemben.
A népdal szövegét olvasva, aligha jut eszünkbe, hogy első két sora nagyon régi szokás emlékét őrzi. Az ősi tavaszkezdő lusztráció, vagyis tisztulási rítusét, amely mosakodással és a szó mágikus erejével akart egészséget szerezni, gonoszt, betegséget és bajt távoztatni. E szokás aztán a kialakuló keresztény kultúrkörben nagypéntek-hez kapcsolódott. Valószínűleg egyrészt azért, mert a néphit Jézus kereszthalálához kötötte a testben való megújhodás gondolatát, másrészt mert nagypénteken, Jézus halálára való megemlékezésként nem harangoztak, helyette kereplőt használtak, ez pedig lármával jár, a zajcsinálás viszont ősi gonoszűző módszer.
Reményik Sándor: Nagypénteki szertartás (részlet) Ágyam fölött, a feszület fölött Karácsonytól egész Nagypéntekig Híven virrasztott egy fenyőfa-ág. (Ó, szelíd dísz, – ó, vad nyomorúság!) Hű zöldje végül mégis elkopott, Lett ő is szikkadt, aszott kis halott. Éreztem: nálam tovább nem marad, Nem bírja lelki szárazságomat, S egy durvább illetésre szertehull. De nem ily halált szántam én neki. A kemencében énekelt a tűz, Zsoltároztak a lángok lelkei. A száraz ágat helyéről levettem, Vigyázva, ahogy halottat viszünk, – S a tüzes kemencébe bevetettem. Nagyot lobbant, – és színes lett a láng. Pilinszky János: Pilátus Kemény vagy, hivatalból. Elitélsz, hivatalból. Rámnézel, hivatalból. Rádnézek mindörökre – rádnézek mindhiába. Itt állok mindörökre – itt állok mindhiába. Fölmentelek mindörökre. Kosztolányi Dezső: A bal lator (részlet) S hogy néma lett az agykoponyák hegye és az olajfát porzivatar veré s indult a föld s hasadt a kárpit: két nagy, erős merevült a gyász-fán. Egyik te voltál és a nagyobb, dicsőbb ő volt, a véres, összeköpött zsidó, ki néma fejjel dőlt le, büszkén és akihez te sosem könyörgél. Jékely Zoltán: Nagypénteki varázs (részlet) Az oltáron fekete gyász, alatta Krisztus letakarva; a kápolnából zokogás zsoltárosan száll a magasba. Az ember ős bűnbánata megtört szemek könnyével omlik: ma minden nő Szűzmária, s minden férfi Hozzá hasonlít. Ne menj a tóra! Csupa gyász! Sötét tükrén a tavirózsák lidérces lángja babonáz: Krisztus szent vérét harmatozzák!
Pilinszky János: Mielőtt (részlet) A jövőről nem sokat tudok, de a végítéletet magam előtt látom. Az a nap, az az óra mezítelenségünk fölmagasztalása lesz. A sokaságban senki se keresi egymást. Az Atya, mint egy szálkát visszaveszi a keresztet, s az angyalok, a mennyek állatai fölütik a világ utolsó lapját. Bertók László: Könyörgés méltó keresztért (részlet) Kondor Béla: Pléh Krisztus című képére Atyám nem férek a keresztre csak útban feléd összeesve csak repüléshez rugaszkodván vállamhoz szegve törött orcám csak hajlott térddel ájulóban ha már nem vagyok aki voltam. Atyám ne vígy a kísértésbe miért hagytál el mondd mi végre felkészültem kínra halálra vagyok országod hű királya mért növesztettél ekkorára ács fiát ácsok csúfságára? Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (részlet) Ünnepi szokásaink költészete XVIII. századi népies passiójáték Praedo a dextris ad socium: Vajha e világra, Élet jobbitásra, Ettzer viszsza térhetnék, Sok bünt kiben éltem, Kikben torkig ültem, Vállamról lerázhatnék. Hütben reménységben. Keresztény életben, Én is jámborul élnék. Ne felejts el uram. Emlékezzél róllam A te szent országodban. Krisztus: Hozzám hittel ha lépsz Ezennel velem lész A szép paraditsomban. Halld könyörgésemet, Szent Atyám lelkemet Vedd kegyelmes markodban.
Juhász Gyula: A föltámadott (részlet) Latrok között, a gyászos, csonka péntek, Hasadt kárpitja a mogorva égnek, Az ecet és epe, a szörnyű lándzsa Már messze, régen elmaradt utána. Kín és halál csak kusza, kurta álom És élni, élni jó e szép világon. Mögötte áldott harminchárom éve, Előtte: az öröm mély messzesége.
Faludi Ferenc: A feszülethez (részlet) 1. Szüzek, iffjak sirjatok, Méllyen szomorkodjatok, Keseregjen minden sziv, A ki Jesussához hiv. 2. Nincsen abban irgalom, Hozzád busgó fájdalom, A ki téged meg nem szán, Ó Jézus, a keresztfán.
Nagypéntek este bámulatos Hold-tölte volt az Arno fölött. Firenzében a napéjegyenlőséget követő Hold-tölte ilyen volt 1300-ban is, emlékezhetünk rá, amikor Dante valahogy jó utat veszített. („La diritta via era smarrita” – írta. Miért mindig a jó utat veszítjük? Soha a rosszat?) Nagypénteken a természet is megindul. Krisztus után 33-ban legalábbis így volt. A föld remegett, a Nap elsötétült. És a Százados felkiáltott: „Valóban Isten fia volt!” Azóta a jelek, csodák, tanúságtételek legtöbbször elmaradnak. Az idén nem volt semmi. Csak ez a valószínűtlenül óriás telehold az Arno fölött. A Kozmosz részvéte a Megváltás gyászszertartásában azért minden húsvétkor érezhető. Most is.
Ma az éjszaka megrövidül. Egy órával hamarébb van hajnal, hamarébb jön a Húsvét reggele. Rohanunk a Feltámadásba.
Faludi Ferenc Az Úr Jézushoz (részlet) 3. Ingyen Uram, te szerettél, Teremtettél, megszenteltél, Megváltottál engemet: 4. Ugy, én szivem szép szerelme! Az én lelkem gerjedelme Ingyen szeret tégedet.
Dsida Jenő: Valami eltörött (részlet) Senki se tudja, mit veszített, de a sétatéren, a híd alatt, az ágyban, a csókban, a zsebében valamit mindenki kutat. Valahol valami eltörött, valahol valami nincsen rendjén. …Künn a határban Kain zokog a holt Ábel fölött.
Noha a Szentírásban nincs nyoma annak, hogy Krisztus a sírbatételt követően leszállott volna az alvilágba, már a II. századi iratokban olvashatni erről, a IV. században pedig hittétellé vált, hogyan szabadította ki a Megváltó az Ótestamentum szentjeit a sátán karmaiból. A keresztények tana szerint mindazon igazaknak, akik Jézus földre lépése előtt haltak meg, a keresztény szentségek hián a pokolban kellett várniok az ő eljövetelére. Nikodémuszevangéliuma (V. század körül) leírja, hogy a pokol rézkapuja darabokra tört, és minden halottról lehullott a bilincs, amikor a dicsőség királya megjelent. A sátánt vasra verte, megáldotta Ádámot, a pátriárkákat, a prófétákat, mártírokat és ősatyákat, homlokukra rajzolván a kereszt jelét, majd kézen fogva kivezette őket a pokolból. Pontosabban a „pokol tornácáról” (latin limbus). Dante poklának külső szegélye ez, ahol erényes pogányok, az antikvitás költői, filozófusai és hősei lakoznak. A jelenet a reneszánsz koráig szerepelt a passió-ciklusokban, de igazában az ortodox-keresztény művészetnek volt kedvelt témája (Anasztászisz). Az utóbbi Krisztust felhőn állva, mandorlában jelenítette meg, amint Ádámot és Évát kézen fogva emeli ki a pokol nyílásán, vagy sírjaikból. A pokol kapuszárnyai, illetve a sírok fedőlapjai felborulva, összetörve hevernek lábainál.
Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel. Ma nagypéntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyáinknak halálokot kell siratni. Az Isten mára halasztotta halálát urunknak azért, hogy megszentelje halálának áldozatját annak érdemével, aki ma megholt érettünk. Amicsoda életet élt, és amicsoda halála volt, hiszem, hogy megmondották nékie: ma velem lész a paradicsomban. Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnek ködje valóságoson reánk szállott. De ne azt a jó atyánkot sirassuk, mert őtet az Isten annyi szenvedési után a mennyei lakadalomban vitte, ahol a gyönyörűségnek és az örömnek pohárából itatja, hanem mi magunkot sirassuk, kik nagy árvaságra jutottunk. Ki sem lehet mondani, micsoda nagy sírás és keserűség vagyon itt miközöttünk még csak a legalábbvalón is. Ítéld el, ha lehet, micsoda állapotban írom ezt a levelet, de mivel tudom, hogy örömest kívánnád tudni, mint esett szegénynek halála, mind téntával, mind könyhullatásimmal leírom, ha szinte azáltal megszaporítom is keserűségemet.
Legutóbbi hozzászólások