A lévai református templomban lépnek fel neves budapesti művészek, közöttük gyülekezetünk ifjú tagja Dálnoky Annamária. A koncertre 2021. október 24-én vasárnap délután 15.00 órakor kerül sor .A belépés díjtalan. Az alkalom perselyével és az adományokkal a lévai gyülekezet bölcsődéje előtti udvar rendbehozatalát szeretnénk támogatni.A közegészségügyi előírások betartásával fogjuk lebonyolítani az alkalmat. A jelenlegi helyzetben a beoltottak és betegségben átesettek és friss negatív Covid-19 teszt eredménnyel rendelkezők számára tudjuk biztonságossá tenni a részvételt. Megértésüket köszönjük!Szeretettel várjuk Testvéreinket a koncertre! Kérjük, szabadon terjesszék a felhívást a gyülekezetekben és ismerőseik között!
Áldást, békességet! A Lévai Református Egyházközség nevében: Kassai Gyula lelkész
A Rajna-menti Evangélikus Egyház elnök-püspöke felhívása alapján mindenkit – akinek van rá lehetősége – szolidaritás-vállalásra hívunk az észak-németországi árvíz-katasztrófa elszenvedőivel (hasonlóképpen gondolva a belga, holland, cseh, sőt, immár a romániai és magyarországi környezeti tragédiát elszenvedettekre is). Ennek jelzéseként a keresztyén templomok harangjainak megszólaltatására és közös imádkozásra kérnek bennünket 2021. július 23-án, 18 órától. A kedves gyülekezetek belátására bízzuk, hogy ilyen módon is csatlakoznak-e az együttérzés kifejezésének láncfolyamatába, vagy bensőséges módon kérik Istenünk segítségét e nyomorúságos állapotba jutottak életére.
Legutóbbi hozzászólások