BARSI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG

SZLOVÁKIAI REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ

Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk

2026. 03. 16. | Hírek, beszámolók | 0 hozzászólás

Egyenlőség, szabadság, testvériség, vagy halál -hangzott 1789-ben a francia forradalom jelmondata, mely rányomta bélyegét egész Európára.

1848-ra ez a szellemiség elérte Magyarországot is. Március idusán a Pilvax kávéházban Petőfi Sándor Nemzeti dala elindította a szabadságharcot. Immár 178 éve emlékezünk mellkasra kitűzött kokárdával, ünnepi műsorral a forradalmat megelőző elnyomásra, a felkelésre, a bátorságra, a nemzettudattal rendelkező, hazaszerető, önfeláldozó népre. A világ minden táján élő magyar ember megemlékezik az 1848/’49-es magyar szabadságharcra, melyet az akkori elkötelezett nép elsősorban utódaikért, értünk vívtak!

          Nem volt ez másként Barsváradon sem. 2026. március 15-én megemlékezésre hívtak a templom harangjai! Emlékeztünk mindazokra a hősökre, akik harcoltak az egyenlőségért, a szabadságért, a testvériségért, a magyar nyelvért, az anyanyelvért!

          A Mente házaspár az istentiszteleten résztvevőket nemcsak megajándékozta kokárdákkal, de feltűzték a szív fölé.

          Mente Sándor Veronika barsváradi lelkész igehirdetésében rámutatott arra, hogy a fent említett eszmék fontos értékek, ám a mai kor embere nem tudja kellő képpen megbecsülni. Hangsúlyozta, a mi Urunk rendelkezett nemzettudattal. Amikor a kánaáni asszony azzal a szándékkal keresi fel Jézust, hogy gyógyítsa meg a lányát, az Úr válasza egyértelmű: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” (Mt 15,24) A Szentírásban egyértelműen tudhatjuk azt is, hogy Jézus mennyire szerette hazáját, hiszen amikor meglátta Jeruzsálemet, megsiratta és felsóhajtva közölte, bárcsak felismerte volna a békességre vezető utat. (vö. Lk 19,41-42) A testvériség jegyében hangsúlyozva volt a Biblia egyik legismertebb igeverse, mely az élet feláldozásáról szól, s mely a szeretet legmagasabb fokú bizonyítékát adja, mely szerint „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)

          Az igehirdetést követően Mente Róbert elszavalta Sajó Sándortól a Magyarnak lenni c. költeményét, melyet itt, a nyelvhatáron megkönnyezve fogadtunk, hiszen egyre inkább háttérbe szorul az anya-nyelv átadása…

          Az emlékező gyülekezet az istentisztelet végén elénekelte a Nemzeti imádságot, a Himnuszt.

Mente Sándor Veronika, Mente Róbert