BARSI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE

SZLOVÁKIAI REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ

Kedves Szolgatársak!

Mindenekelőtt Istentől gazdagon megáldott új évet kívánok minden kedves lelkipásztornak, beleértve szeretteinket és gyülekezeteinket is.

A járványhelyzetre való tekintettel is szeretném a lelkésztestvéreket tájékoztatni egyházunk vezetőségének munkájáról és a megoldásra váró kérdéskörökről.  Ez a megkeresés elsősorban tájékoztató szándékkal íródott, hogy mindannyian tudjunk közös dolgainkról. A püspöki hírlevelet az egyházi lelkészi vezetés és a lelkészi kar közötti kapcsolattartás eszközeként szeretnénk bevezetni. A püspöki körlevél pedig az egyház elnöksége és a gyülekezetek közötti kapcsolattartás eszközeként ahogy eddig, a továbbiakban is működni fog.

1. A járvány nagyban befolyásolja egyházunk életét. Folyamatosan követjük az állami rendelkezéseket, és egyházunk honlapján igyekszünk minél gyorsabban tájékoztatást adni a járványügyi szabályozásokról. Mindannyiunknak sok kérdése van, hisz meglehetősen akadozik az állami tájékoztatás. Más információs források nem állnak rendelkezésre, csupán azok, melyek minden állampolgárt tájékoztatnak. A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalát január 4-én elektronikus levélben kerestük meg az értelmezési nehézségek egyértelműsítésével kapcsolatban. A kapott információkat azonnal továbbítjuk lelkészeink irányába.

2. Bár a Zsinati Elnökség még nem tudott személyes tanácskozást tartani, de a kommunikációs eszközök segítségével folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Jelenlegi munkánk arra irányul, hogy a járvány idején hogyan tudjuk egyházunkat úgy működtetni, hogy egyházunk törvényeinek megtartása ne sérüljön. Az esperesekkel való egyeztetés után a Zsinati Elnökség mind a gyülekezetek, mind az egyházmegyék működtetésével kapcsolatosan javaslatokat tesz. Célunk annak az áthidalása, hogy közösségeink kényszerhelyzetbe kerüljenek az egyházi törvényeink által előírt határidők miatt.

3. Folytatjuk a honlapunkra felteendő áhítatok és a Pátria rádió által közvetített istentiszteletek felvételeinek készítését. Köszönöm a lelkészek és a felvételt készítők szolgálatát.

4. Folytatjuk a népszámlálási kampányunkat előkészítő munkát. Reménység szerint hamarosan elkészülnek a szórólapok és a videók, melyeket elektronikus úton a közösségi médiában is terjeszteni tudunk. Terveink szerint a Facebookon fizetett hirdetésekben is fogunk kampányt folytatni. A népszámlálási kampány minél hatékonyabb megvalósításában kérjük a lelkipásztorok segítségét és együttműködését a szórólapok terjesztésében, az istentiszteleti hirdetésekben (online vagy hagyományos formában). Ne fáradjunk bele a megosztásokba! Tartsuk mindannyian feladatunknak azt, hogy minél több embert el tudjunk érni!

5. A koronavírus-járvány miatt a Püspöki Hivatal átvétele a korábban tervezett 2021. január 5-ei időpontban nem valósulhat meg. Keressük a megoldását annak, hogy a hivatal átvétele egymás egészségének veszélyeztetés nélkül minél előbb megvalósuljon.

6. Bár hivatalosan döntés még nem született személyi kérdésekről, de a munka az előző választási ciklusban a vezetést segítő munkatársakkal folyik tovább.  Ez mind a rimaszombati, mind a komáromi munkatársakat jelenti. Kérdések és ügyintézés esetén bizalommal forduljanak a munkatársakhoz! Legyünk megértőek, hisz a kijárási tilalom és egyéb szabályozás nehezíti a munkánkat.

Imádkozzunk a betegek gyógyulásáért! Bízzunk Isten gondviselésében, és vigyázzunk egymásra!

Áldást, békességet!

2021. január 5.                                                                        Géresi Róbert püspök